Nyomoznak a Kovászna megyei prefektúrán (frissítve)

Forrás: Háromszék / fotó: Albert Levente

Hatósági egységek szállták meg kedden kora reggel a Kovászna Megye Prefektusi Hivatal sepsiszentgyörgyi székhelyét. A Háromszék tudósítása szerint az épületbe nem lehetett belépni, mert házkutatás zajlik.

A kormányhivatal illetékesei a lapnak arról nem tudtak részletekkel szolgálni, hogy milyen ügyben zajlik a házkutatás, illetve arról sem tudtak pontos tájékoztatást adni, hogy melyik hatóság jár el. A Háromszék meg nem erősített forrásai szerint a rendőrség országos korrupcióellenes ügyosztálya vizsgálódik.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) egyelőre nem adott ki tájékoztatást arról, hogy Kovászna megyében vizsgálódna, ahogy sem a rendőrség, sem a belügyminisztérium Korrupcióellenes Igazgatósága (DGA) sem közölt semmit – írja a Transtelex.

A Maszol értesülései szerint a Kovászna megyei prefektúrán a DGA és a DNA is vizsgálódik. Forrásuk szerint a nyomozók két ügyben is gyűjtenek információkat. Egyrészt a prefektúra épületének korszerűsítése, a villanyhálózat cseréjének munkálatainak körülményeit vizsgálják. Másrészt visszaszolgáltatási ügyet is vizsgálnak, mivel a nap folyamán a kataszteri hivataltól is begyűjtöttek erre vonatkozó dossziékat. Egyelőre nem tudni, hogy a Kovászna megyei prefektúrán ki ellen zajlik az akció.

Frissítés január 17-én 16 óra 46 perckor

Az Agerpres közlése szerint a keddi házkutatásokat a korrupcióellenes ügyészség Brassó megyei területi részlege végezte munkatársai a Kovászna megyei prefektúrán és Ráduly István prefektus lakásán. A DNA szerdai közleménye szerint a prefektúra épületében 2021 után végzett felújítási munkálatokkal és egy ingatlan-visszaszolgáltatással kapcsolatban vizsgálódnak az ügyészek.

A tájékoztatás értelmében több dokumentumot vittek el a korrupcióellenes ügyészek, akik egyelőre azt vizsgálják, hogy történt-e bűncselekmény.

Ráduly István prefektus szerint minden beruházás a törvényes procedúrát követte. Az elmúlt években felújították az épület elavult villanyhálózatát, mert már nem bírta a szaporodó elektronikus eszközök terhelését, több helyen újrapadolták az irodákat, újravakolták és -festették a falakat. Felújították a tetőzetet, a homlokzatot, kicserélték az épület stílusához nem illő vasajtót.

„Ezek szükséges beavatkozások voltak, hisz a villanyhálózat már veszélyessé vált, a tetőn folyt be a víz, az irodákban szakadt be a padlózat, tenni kellett valamit. Munkatársaimmal együtt hónapokig valóságos építőtelepen végeztük a munkánkat, csakhogy javuljanak a körülmények, és hogy a városközpontban lévő épület ismét régi pompájában ragyogjon” – idézte a prefektust a közlemény.

A tájékoztatásban leszögezték, hogy a munkálatokat közpénzekből végezték, „amiről természetesen banira el kell számolni”.

„A hatóságoknak joguk és kötelességük, hogy leellenőrizzék, hogy az adófizetők minden egyes lejét racionálisan, a törvényes előírások betartásával költötték-e el. A legmesszemenőbben együttműködtünk az ellenőrző csoporttal, minden általuk kért dokumentumot a rendelkezésükre bocsátottunk, meggyőződésem, hogy én is és munkatársaim is minden előírást, minden procedúrát maradéktalanul betartottunk” – tette hozzá a prefektus.

Az ügyészek egy terület visszaszolgáltatásával kapcsolatos iratokat is bekérték. Ráduly István megerősítette, hogy a saját lakásán is kutattak dokumentumok után.