Mint székelyudvarhelyi városlakó, nagy érdeklődéssel figyeltem a választási kampányt, keresve a közéletet érintő kérdéseimre a választ, valamint okot az optimizmusra, ami a jövőt illeti.
fotó: SZABÓ APOR
Sok kérdésre kaptam is választ, viszont maradt néhány, amelyekre nem. Most felteszem ezeket néhány észrevétellel együtt, kérem fogadják ezt mint jó szándékú, építő kritikát.
I. Mike Levente polgármesterjelölt kampányához a következőket fűzném:
1. Az Ön és csapata mottója: Isten, nemzet, család. Ezt úgy lehet érteni, hogy az önök értékrendjében ezek fontosak – ez valószínűleg így is van – , de úgy is, hogy a szavazatszerzés érdekében semmi sem szent. Ez a lehetőség azért áll fent, mert a kampányfüzet borítóját követő 33 oldalon keresztül semmi nem utal arra, hogy az említett értékrend akár nyomaiban előfordulna.
2. Így fogalmazni választási mottót kirekesztő, semmilyen integráló szándékot nem mutat. Hogy szólítja meg az MPP az ateistákat (ilyen is van, joguk van hozzá), a más nemzetiségűeket, illetve azokat, akik különböző okból nem családban élnek?
3. Végül számomra a legfontosabb kérdés: mit üzen azoknak a választóknak, akik úgy gondolják, hogy a köztiszteletben álló Mike Levente mérnököt, a szakértelmével együtt kár feláldozni a bürokrácia és a legtöbbször értelmetlen, céltalan politika zűrzavarában?
II. Derzsi László és az RMDSZ kampányával kapcsolatban:
A szekelyudvarhelyirmdsz.ro weboldalon közzétett programja öt pillérre támaszkodik: közlekedés, gazdaság, sport, kulturális örökség, zöldebb város.
A leszakadt társadalmi csoportok felzárkóztatása nem jelenik meg, pedig sok választót érint: van két mélyszegény lakótelep és a helyzetet csak súlyosbítja annak a több mint ezer embernek a helyzete, akik az elmúlt időszakban munka nélkül maradtak, a szociális lakások kevés száma az igényekhez képest stb.
Sok háztartásban nincs vezetékes ivóvíz, közművesítés, nincs egy elérhető közösségi tér. A szellemi nyomort a pedagógusok enyhítik, emberfeletti erőfeszítéssel.
Mi az oka annak, hogy a mindenki érdekvédelmi szervezeteként kampányoló RMDSZ a szociális érzéketlenség ilyen súlyos jeleit mutatja?
Hol helyezkednek el a Sikeres Székelyudvarhely programban azok, akik nincs, amivel közlekedjenek a közszállításon kívül, nem sikeres üzletemberek vagy jól fizetett alkalmazottak, hanem munkanélküliek, és nincs lehetőségük sportolni?
III. Megválaszolatlan kérdések Gálfi Árpád és a POL kampánya végén:
Ön ez idáig a Magyar Polgári Pártban tevékenykedett, amely párt célkitűzései között szerepelt a Romániában élő kisebbségek jogainak és érdekeinek védelmezése (Alapszabályzat 7 par. 3 bekezdés). Mint ennek a pártnak a tagja nemzeti, keresztény, konzervatív értékeket vallott magának, ez alapozta meg politikai tevékenységét, amely célja az etnikai alapú területi autonómiáért való küzdelem, valamint a romániai magyarság kollektív jogainak elismertetése.
Az új politikai közössége, a POL párt, alapszabályzata (2.cikkely, 3.bekezdés) az emberi jogok védelmére teszi a hangsúlyt és habár előírja a multikulturális hagyomány tiszteletét, nem fejti ki bővebben, hogy működik ez a gyakorlatban.
Egyébként a „multikulturális” szó, vagy fogalom csupán egy megállapítás, nem tartalmaz célt, cselekvést, de még csak a különböző kultúrák tiszteletét sem. Az sem tiszta, hogy mit jelent a multikulturális hagyomány.
Azt viszont el kell ismerni, hogy a rendkívül óvatos fogalmazás ellenére, a POL alapszabályzata nem zárja ki az autonómia versus kontroll vitáját.
Megjegyzem, hogy én alapvetően jónak tartom a nyitást a román emberek és a román kultúra felé, mert velük élünk együtt már nagyon sok ideje. Ilyen szempontból a POL-lal való együttműködés mindenképpen szükséges és hasznos.
Az is tiszta, hogy a párhuzamos társadalmak konzerválása nem vezet jóra, sok veszély forrása lehet.
Előbb-utóbb a régiósítás is meg fog történni, ami számunkra új helyzetet teremt nem csak, ami a közigazgatás megszervezését illeti, és erre nem árt idejében készülni.
A közeljövőben a nemzeti sztereotípiákat is felül kell vizsgálni: mi az, amit érdemes megtartani és mi az, amit nem (témához kapcsolódik Leszek Kolakowszki, Újabb kis előadások nagy kérdésekről, Európa könyvkiadó, 2000, 107 – 113 oldal).
Egyetértek Alexis de Tocqueville-el miszerint a társulás joga csaknem olyan elidegeníthetetlen jog, mint a jog a személyes szabadságra és az ember legtermészetesebb előjoga, hogy egyesítse erőfeszítéseit embertársaival, és együtt cselekedjék velük.
Viszont, sok fejtöréstől megóvhatták volna a várost, ha a POL-ba való belépésüket átlátszóan és érthetően közlik idejében a városlakókkal, és nem az áldozatok szemszögéből, hogy aztán reggeltől estig kelljen magyarázzák a bizonyítványuk, miszerint változatlanul magyarok, csak a körülmények áldozatai lettek stb.
Rengeteg időt és energiát elpazaroltak fölösleges kommunikációra, amikor mindenkinek végig világos volt, hogy önök semmivel sem kevésbé magyarok, és ugyanolyan tisztességes emberek, mint eddig és tulajdonképpen nem képviselnek mást, csak más színekben, nem beszélve a közösségi médiában is önöket érintő, kéretlenül terjedő sértő, megalázó „anyagokról”.
Ha nem az emlékírói vagy vallomásírói tehetségüket csillogtatják, a kampány sokkal inkább szólhatott volna valódi tartalmakról, mint például: a kerékpárutak záros határidőn belüli elkészítése, a kulturális élet kimozdítása a XX. század béklyói közül, a vállalkozóbarát önkormányzat lehetőségeiről, leszakadt társadalmi csoportok felzárkóztatásáról, a magyar kormánnyal és a magyarországi ellenzékkel (van ilyen is) való kapcsolat a választások után stb.
Igazából semmilyen párbeszéd vagy érdemi vita nem volt a jelöltek között, dehát a valódi párbeszéd hiánya nem udvarhelyi monopólium, másoknál, román barátainknál is előfordul (lásd. H.R. Patapievici, Discernământul modernizării, Despre absența dialogului intelectual, ed. Humanitas 2004, 143–150. oldal).
Telve önbizalommal, önök most már kétharmados többséget vizionálnak arra kényszerítve engem, hogy ismét Alexis de Tocqueville aggodalmát osszam, aki a „demokratikus többség diktatúrájától” félt. Bízom benne, hogy ilyen arányú felhatalmazás esetén sem fog ez a helyzet előállni. Egyébként úgy tűnne, hogy Niccolò Machiavelli, A fejedelem című remekműve nagyobb hatással volt a kampány résztvevőire mint Bibó István vagy Kéthly Anna művei, szellemisége és munkássága.
IV. Mindezek mellett el kell ismerni, hogy a kampánynak nagyon sok pozitív hozadéka volt.
1. Rengeteg ember érdeklődését felkeltette a közélet, illetve a város jövőéért való aggodalom. Sokunk örömére a vártnál sokkal több rendkívül értékes ember vállalt valamilyen szerepet, és ez kivétel nélkül mindegyik táborra igaz.
2. A polgármesterjelöltek és a tanácsosjelöltek jó szándéka és a közérdek iránti elköteleződése egyértelmű.
3. Nagyon jónak tartom hogy a jelöltek között minden korosztály arányosan képviselve van.
A fenti három pontban foglaltakat tartom fontosnak, ezekért gondolom, hogy Udvarhely tényleg történelmi lehetőség előtt áll, nem annyira az uniós pénzek délibábja miatt.
Köszönettel tartozom mindenkinek, aki idejét, erejét, tudását áldozta ebbe a választási küzdelembe.
Zárnám kissé hosszúra nyúlt levelem egy nemrég olvasott idézettel Schiffer András tollából: „társadalom viszont csak ott van, ahol – nemzethez, földhöz, helyhez, hithez, szakmához, osztályhoz, s nem utolsósorban: kultúrához fűzhető – szövedékek vannak. Ha a szövedékek szétesnek vagy azokat szétbombázzák: a társadalmi szolidaritás helyét fogyasztói rítusok veszik át. Az egész elcsatornázó gépezet könnyen működésbe hozható. Elég hozzá egy többféle érzelmet egyszerre megmozgató kép. S az sem baj, ha nem a valóságot ábrázolja. Csak a látszatot.”
Az uh.ro szerkesztősége nem feltétlenül ért egyet a vendégszerzők Vélemény rovatban megjelentetett minden gondolatával, de támogatja a minél szélesebb körű társadalmi párbeszédet.
