Nyers brownie gyömbéres öntettel

Néha a túlterhelt gyomor és az ünnepi kalóriadömping után is kedvünk támad egy kis nassolásra. ilyenkor éppen jól jön, ha az édesség egészséges is.
Fotók: DÁVID ANNA JÚLIA

Margót kértük meg a Zsebcaféból, hogy mutasson valamit, ami gyors, fincsi és olyan jó téli.

Ahhoz, hogy profin haladjunk a munkával, kis edényekbe mérjük le az adagokat, pont, mint Margó.

Ezután tanácsait követve a kesudiót és a mandulát úgy őröljük le, hogy annak nagyobb része liszt finomságú legyen, viszont maradjon apró darabos is – legyen, ami magába szívja a többi hozzávaló nedvességét.

Ezt szerezd be a brownie-hoz:

20 dkg kesudió
20 dkg mandula
20 dkg datolya, 4 órára áztatva
20 dkg aszalt áfonya, 2 órára beáztatva
3-4 ek. cukrozatlan kakaó

A gyömbérkrémhez szükség lesz:

1 citrom levére
1 dl vízre
100 dkg kesudióra
3-4 ek. mézre
kb. 1 cm vastag, kis gyömbér szeletre

A datolyát és az áfonyát elő kell áztatni, vízben – az előbbit legkevesebb négy órán át, míg az utóbbinak két óra is elegendő.

Az áztatott gyümölcsöket mixerrel péppé kell zúzni, egészen addig míg lekvárszerű lesz az pép állaga.

Ezt követően jól összekeverjük a magokból darált lisztünkkel, majd egy 18 cm-es tortaformába gyömöszöljük, és négy órát pihentetjük: kettőt mélyhűtve, és kettőt a hűtőszekrényben.

Bár hamarább is szelhető, Margó elárulta, jó kivárni a pihenési időt, hogy az ízek érjenek össze, a darabosabbra őrölt magok is tudjanak nedvességet magukba szívni.

A gyömbérszósz elkészítése pofonegyszerű: a hozzávalókat egy turmixgépbe öntjük és krémesre zúzzuk.

Ha esetleg nem vagy gyömbérpárti az sem baj, mert helyettesítheted málnával, ribizlivel, más gyümölccsel is.

És ha visszavágysz a nyárba, fogj egy banánt, fagyaszd meg, majd az előbb említett gyümölcsök közül bármelyikkel turmixold össze, és formázz belőle gombócot – mennyei lesz!

Reggelire is tökéletes egy pohár mandulatejjel.