Fotó: GÁL ELŐD
Mi itthon nyaralunk! – jelenti ki Jakab Attila, de hogy miért fontos tudnunk, hol nyaral a városmenedzser?
Mert ez a városháza legújabb kampányának neve is, amelyben összekapcsolnák az udvarhelyi szolgáltatókat, segítve ezzel a helyi gazdaságot, főleg a koronavírus által leginkább sújtott szektort: a turizmust, a szállodák, éttermek helyzetét. Az itthon nyaralás gondolatát akarják elültetni, összekötni a helyi embereket a helyi szolgáltatókkal, megmutatni, hogy a saját környezetünkben is el lehet tölteni a szabadidőnket.
Az UKKSZ-t, a vendéglátósók szövetségét, különböző szolgáltatókat, utazási irodákat vontak be és a helyi turisztikai irodát, a TourInfót. A csütörtöki bemutatóra meghívták Fazakas Szabolcsot, a Mini Erdély Park megalkotóját, és egy másik Jakab Attilát, a Transylvania Adventure Park programszervezőjét is, jó példának tartva az általuk alakított turistavonzó szolgáltatásokat.
Ugyan a megyei tanácsnak is van egy hasonló programja és szolgáltatásokat, lehetőségeket összesítő honlapja, a visitharghita.com, a városmenedzser szerint ezek kiegészítik egymást, hiszen a helyi kezdeményezés inkább arra fókuszál, hogy a megyei tanács által idevonzott turistáknak megmutassák, milyen lehetőségek vannak a környéken.
A tengerpart minden nap bekerül a híradóba,
a külföldi nyaralás veszélyes, miért ne összesítenénk és néznénk meg, hogy milyen élményekben lehet részünk a környéken, milyen látnivalókat fedezhetünk fel – vélekedik Jakab Attila. A városháza projektje iránt már több mint 40 vállalkozó, szolgáltató fejezte ki érdeklődését, többen közülük már konkrét ajánlatokkal jelentkeztek.
Hasonlót kell elképzelni, mint amit a Mini Erdély Parkban bevezettek: a nyitás után két hétig ingyenes azoknak a belépés, akik egy környékbeli étterem, szálloda számláját mutatják fel a bejáratnál. A Mi itthon nyaralunk! projektbe csatlakozott vállalkozók ilyen módon segítik egymást, és ez Jakab Attila szerint a nyaralni vágyóknak is nagy segítség a lehetőségeik feltárásában. Létrehoztak egy Facebook-oldalt, ahol a jövőben közzé kívánják tenni az ajánlatokat.
Gyűjts élményt
játékukat is elindítják, amelynek lényege, hogy a csatlakozott szolgáltatóknál és a városházán is kiváltható ívre kell rápecsételni, milyen élményekben volt részed a környéken. „Ezek lehetnek kulturális élmények, például elmenni a múzeumba, meglátogatni egy kiállítást, lehetnek sportos élmények: siklóernyőzni, részt venni egy kvados túrán, vagy éppen meglátogatni medvelest, enni egy helyi étteremben” – magyarázza.
Miután valaki összegyűjtött öt élményt, az ívet be kell dobni a TourInfo irodában található urnába, és az élménygyűjtő még egy várossal kapcsolatos aprósággal is gazdagodik. A játék végén kisorsolnak nagyobb ajándékcsomagokat is. Ha valakinek nincs kedve pecsételgetni, fotót is készíthet az élményről, ha ellátja a #miitthonnyaralunk hashtag-gel.
Fazakas Szabolcs szerint a hétvégén megnyitott Mini Erdély Park tele van, azon kell most gondolkozni, hogy ezeket az embereket hogyan vonzzák be a Szejkéről a városba. Egy doboz már tele van az éttermekből, szállodákból való számlákkal – mondja.
Szerinte még van, amit hozzáadni a város pezsgéséhez, ilyen lehetne az, hogy színházi előadásokat rendezni a város egyes udvaraiban, ami a színészeknek is jó lehetőség lenne, hogy játszhassanak. Szerinte ki kell ragadni a Székelyudvarhelyből az udvar szót és valahogy benépesíteni az udvarainkat, amiből sok van a városközpontban. Ők mindenképpen kiviszik a különböző szolgáltatók reklámanyagait majd a Szejkére, hogy továbbvezessék ezzel a turistákat, például a kezdeményezéshez csatlakozó Hargita Outdoorhoz, a Szekler Tekerhez, az EKE-hez, vagy a Zetelaki gátnál tevékenykedő kajakosokhoz.
Hozd ki a buggy-t a Szejkére,
és valami reklámot, hogy találjanak rátok nálunk, mondja Jakab Attilának, a Transylvania Adventure Park progamszervezőjének,
Akik akár Jézushoz is elvisznek. Buggys, motoros, quados túrákat szerveznek, kihangsúlyozza, hogy ezek nem extrém túrák. „Kimozdítunk olyan embereket a komfortzónájukból, akik még életükben nem jártak a Jézus-kilátónál és nem merik ezt kipróbálni, mert azt hiszik, hogy extrém, feldőlnek, meghalnak”. A Legendárium és a Transylvania Adventure Park további együttműködéseken is gondolkoznak: buggykkal meglátogatni a legendák helyszíneit, vagy azoknak, akik körbejárták a Mini Erdély Parkot,
Télen sem áll meg náluk az élet, akkor a hószánokat vetik be. „Ült már ezen apuka ölében 2 éves kisgyerek, akik végigvigyorogta az egész túrát, és 84 éves néni is, akik így életében először láthatta ilyen szemszögből a Hargitát” – mondja. „Ja, és mi nem vagyunk hangosak” – mondja el, amikor elbőg mellettünk egy motor.
A programhoz csatlakozó vendéglátósok és turisztikai szolgáltatók jól látható helyre ragasztanak ki egy Mi itthon nyaralunk feliratú matricát, csütörtök délben a Küküllő Hotel is megkapja a magáét. Az üdülési csekkeket a környékünkön is fel lehet használni, mondja a városmenedzser és hogy továbbra is várják minél több szolgálató, étterem, programszervező, kulturális intézmény jelentkezését az együttműködésre.