Nézd meg, milyen lett a Waldorf suli

1919. szeptember 7-én indult a világ első Waldorf iskolája. 100 évvel és 1 nappal később, 2019. szeptember 8-án indult Udvarhely első Waldorf iskolája Lengyelfalván.

A tanévnyitó egy rövid harangjátékkal és énekléssel kezdődött, majd a rangos meghívottak: a 18 előkészítő osztályba induló gyerek, szenátorunk, széki szövetségi elnökünk, főtanfelügyelőnk, több tanfelügyelőnk, iskola- és óvodaigazgatóink, alpolgármesterünk és tanácsosaink figyelemmel hallgatták végig a megnyitó egyetlen beszédét, a tanítónő által elmondott mesét. A gyerekeket egyenként fogadta a tanító néni a virágkapuban, és énekszóval kísérve, közösen bevonultak az osztályterembe. A szülők és a meghívottak átvonultak a nagy diófa alá, ahol estig tartó terülj-terülj asztalkámmal és baráti beszélgetéssel ünnepelték a hat éve indult iskolaalapítási kezdeményezés sikerét.