Komoróczy Györgynek tartoztam egy recenzióval. Meghagyogatta, hogy csak én írhatok az előző, nyelvhelyességről szóló kötetéről. A Könnyű Katát táncba vinni azonban kifogott rajtam. Ez épp akkor történt, amikor ki voltam borulva amiatt, hogy egy bizonyos Katát nehéz volt táncba vinni, s a felkérés is akkora megtiszteltetés volt, hogy még nekifogni is féltem. Félig kiolvastam a kötetet, megtudtam, honnan kaphatta a nevét a Gordon-tető, mit jelent a Homoród és milyen divat szerint lettek elnevezve a településeink. De írni róla már nem sikerült.
Aztán idén megjelent egy újabb könyv, és megfogadtam, erről a kötetről, ha kéri, ha nem Komoróczy Gyurka bácsi, én írni fogok. Hogy rendezzük az adósságot és a barátságot. Aztán kiderült, még barátok vagyunk.
Csak felnőtteknek!
A sárga könyvnek már a borítója is jelzi, hogy pajzán tartalomra számíthatunk. Piros bikinis hölgy lábánál hever a figyelmeztetés: Csak felnőtteknek! A piros popsi körül röpködő szimbólumok pedig arra utalnak, hogy itt minden lesz, ami nálunkfele mozgatja a világot: korona, munka hőse, szerelem, csillogás és évek.
A könyvbe lapozás után rögtön kiderül, egy kötet áráért azonnal hármat kap az olvasó: Gyuri bácsi belegyömöszölte az összes, udvarhelyiekről szóló anekdotát, amit a ‘80-as évek óta gyűjtöget Schiau Cornel, a József Attila gyár egykori főgépészének biztatására: „Te, Gyuri, az nagyon szép és jó, hogy te írni a nyelvművelő cikk az újságba, de amellett le kéne írjad az a sok marhaság, mi történt az évek alatt a József Attilánál, meg összevissza a városban, az a sok hecc, amikor az egyik a másikkal kib.szni, lenni belőle volum egy, majd volum kettő, és lenni azoknak nagy siker itt, Udvarhelyen.”
Az első kötet eredetileg 2004-ben jelent meg, a második pedig 2009-ben. Az adatközlők olyan tősgyökeres, és kevésbé helybéli, de a város és környéke életében aktívan résztvevő, tiszteletbeli tősgyökeres udvarhelyiek, mint dr. Arros Melinda, Bodó Géza, Csizmadia Zsolt, dr. Csongvay Zsolt, Dombi Dezső, Sepsy Árpád, dr. Venczel László, Zakariás László, és a túlvilágról nevettető dr. Bódi András, Fernengel Gyula, Szakáts Tibor, valamint a festőművész Maszelka János.
Mit kér az udvarhelyi a McDonald’s-ban?
A három kötet első látásra némileg időrendileg tagolódik, de beleolvasva az anekdotákba, kiderül, nem teljesen kronologikus a sorrend. Az elsőben főleg az ötvenes évekbeli sztorikat olvashatjuk vissza: megtudjuk, hová pisilt Tomcsa Sándor baráti köre, amikor egy istenes preferansz parti közben nem akaródzott kimenni a toalettre, ki volt az az orvos, aki doktort hívott, ha a páciense beteg lett, hol volt a hetvenes években a csillagvizsgáló, miért hívták Goldsteinnak a központi üzletet, meg hogy tett szert Péterfi bácsi német örömlányokra órajavítással Hitler sofőrjeként.
Komoróczy György: Jókedvű udvarhelyiek 3. kötet (összevont kiadás), Magánkiadás, Székelyudvarhely 2020., 516 oldal
A második kötetből kiderül, hogy kerül a Miatyánkba Gyurcsány, kinek lesz igazi édesapja, ki tartotta nagy marhának a szerzőt, s hova széledtek szét az egykori Gábor Áron dolgozók: egy részük a katolikus, más részük a református temetőbe.
A harmadik kötetben már több, közelmúltban történt eseményről, történetről olvashatunk. Választ kaphatunk arra, hogy mi a különbség a prosti és a kampányoló politikus közt, mit kér az udvarhelyi a McDonald’s-ban, mi a fax a lelkészi hivatalban, mi kéne a cigány gyermeknek a mindennapi kenyerünk mellé a Miatyánkba, s mi az, ami ha verset ír az ember, nem mindegy: hogy tapogó ruca, vagy ropogó puca.
A rövid történeteket olvasgatva kirajzolódik egy, már csak az 50 év fölöttiek által ismert Udvarhely képe: épületek, emberek, a különböző korokra és rendszerekre jellemző kifejezésmódok. Mindez a visszájáról: megismerkedhetünk Art elvtárssal, merthogy nem lehetett senkit Art úrnak nevezni, a 60 fokos derékszöggel, és a téesz elnökkel, aki Kennedy elnökkel egy lapra helyezi magát.
A könyvet olyanoknak ajánljuk,
akik nem rettennek meg a szexista viccektől, amikben felnőttünk és már nem mindig tiszta szívvel nevetünk rajtuk, – ha valaki volt egy jóízű disznóvágáson, vagy egy ízléstelen lakodalmon, akkor ezeknél a helyenként hímsovén, helyenként pedig telibetaláló tréfáknál jóval vaskosabbat is hallott –, hanem tudják a humor oldaláról nézni a dolgokat.
Olyanoknak, akik nem tősgyökeres udvarhelyiek, és szeretnének valahogyan kapcsolódni ahhoz a nehezen megfogható, helyenként szerethető, időnként közönséges, máskor pedig az intellektusával, érzékenységével, felelősségtudatával elbűvölő udvarhelyi néplélekhez, amely teljesen váratlanul mutatja hol egyik, hol másik arcát.
Az udvarhelyiségben az az izgalmas – és ez ebből a kötetből is látszik – hogy mennyire változatos. Egyszerre veszi halálosan komolyan, és neveti ki saját magát. Kirekeszti a másságot, az őrültséget, ahhoz képest határozza meg a normalitást, de valahogy mégis van benne helye mindenkinek: az okosnak, a butának, a szorgosnak, a lustának, a doktornak, a lelkésznek, a szabályosnak, a szabálytalannak, a normálisnak meg az őrültnek, a bábaasszonynak s a hullaházi mesternek.
