Nesze magyar, kultúra!

A magyar kultúra napjára egész hétvégés eseménysorozatot kapunk, amely a nyáron elhunyt Kányádi Sándor köré épül.
Fotó: DÁVID ANNA JÚLIA

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én annak emlékére, hogy – a kézirat feljegyzései szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnusz kéziratát. Városunk is évről évre készül az emléknapra, az utóbbi években több napos rendezvénysorozattal is. Ez idén sem lesz másképp.

Január 19-én, szombaton Udvarhelyszék Kultúrájáért díjakat adnak át a Művelődési Ház nagytermében az eseménysorozatot nyitó gálaesten, amelyen Gálfi Árpád polgármester, Bíró Barna-Botond, Hargita Megye Tanácsának alelnöke és Szőcs Endre, az Udvarhelyszék Kulturális Egyesület ügyvezetője tartanak ünnepi beszédeket.

Vasárnap Kányádi Sándor emlékére rendeznek kiállítást Találkozások címmel a Haáz Rezső Múzeum Kossuth-utcai képtárában 17 órától. A tárlatot dr. Nagy Gábor Tamás, Budavár polgármestere nyitja meg. 18 órától Pásztor Márk Humoreszkek című egyéni előadóestjét lehet megtekinteni a Tomcsa Sándor Színház előterében.

Hétfőn Tárgyi anyanyelvünk címmel nyílik népművészeti kiállítás a Városi Könyvtár Látvány- és Hangzóanyag termében. Ezt az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete szervezi, és elnökük, Tifán Irénke nyitja meg 17 órakor a tárlatot.

A kultúra napjára is marad azért a rendezvényekből: 22-én 17 órától a Művelődési Ház oszlopos termében a Cimbora Gyerekek Klubjának munkáiból nyílik kiállítás, ezt Elekes Gyula, az intézmény igazgatója nyitja meg. Szintén kedden, 18 órától Kányádi Sándor emlékestet rendeznek a polgármesteri hivatal Szent István termében Incze Ildikó színművésszel, Lázár Anna íróval és Takács Bence Ervin előadóművésszel.