Szombat délután Segesvár utcáit koptatva belebotlottam egy pár érdekes dologba, amire felfigyeltem először diákszemmel, s mint aki most volt először Segesvár ódon utcáin, amiken érződött a novemberi kísértetjárás.
Ahogy a diáklépcsők fele közeledtem, szembetűnt az épületek egybefüggősége. Külön-külön mindegyikük egy történet, összeségében meg a történelem.
Lehetséges, hogy ebben a házban, ennek a lámpának a beszűrődő fényénél született Havasalföld legvéresebb uralkodója Vlad Țepeș, vagy más néven Drakula, aki éppen most ünnepelte az 587. születésnapját.
Felsétáltam a diáklépcső 178 fokán, melyet még a 1640-es év környékén építettek. Az évek során sok gyereket tanított meg számolni egytől egészen százhetvennyolcig.
A lépcső tetején egy utcazenész biztatta a lihegve felfele kaptatókat.
Bár a torony nem változott, esetleg csak romosabb és kopottabb lett, körülötte a betonerdő igencsak felnőtt.
A “tetőn” barangolva igencsak érdekes dolgokba botlott az ember. Szemét, mit a tegnap esti társaság hagyhatott ott, és injekciós tűk hevertek az elhagyatottabb helyeken, máshol meg furcsa átlátszó tasakok, amiket néha az amcsi krimikben lát az ember.
Mikor már azt hittem, hogy ennél nem lehet rosszabb, kiderült, hogy de. Az egyik elhagyott fal mellett helyezkedik el a helyi közvécé, Romániában “Toaleta publică”, amit az idegenvezető mutatott be egy osztálynak, s bizonygatta, hogy ez megfelel az EU-s formáknak, csak még nem restaurálták.
Miközben kutattam reményfoltok után, hogy hátha lehet még valami múltidézőt találni ezen az egyre inkább vásárra hasonlító helyen, megfogalmazódott bennem, hogy ilyen egy 21-dik századi szász város: ahol román miccset ehet a magyar turista, miközben kínai szuveníreket nézegethet.
A Kínából betelepített integetős macskától a Romania feliratú sapkáig – csak hogy ebben az etnikai sokszínűségben ne felejtsük el, melyik országban vagyunk – minden beszerezhető.
Még csodaszemüvegek is. Aki ezekkel nézi a világot, mindig boldog. És kapható a megunhatatlan hűtőmágnes, amivel már Küküllőt is lehetne rekeszteni.
Pár sarokkal tovább, fellelhető egy művész is. A mester házon kívül vagy belül, csak a munkaasztala maradt itt.
Ahhoz képest, hogy a hivatalos turista szezonnak vége, nem lehet egy olyan kihalt sikártort találni, ahova a fotós jó nyugodtan elvonulhat, s kedve szerint alkothat.
A rendes turisták úgy viselkedtek, mint a rendes turisták a rendes szezonban: söröztek, s bámultak –mit csinálhat az a szerencsétlen, kifekszik az út közepére, s valamit felfele tartogat.
Hogy mégis valami jót is mondjunk: egy bölcs székely szerint még Segesváron is jobb, mint Csíkban.
