Nem veszik a perecet, nem viszik az ölebet

Márton Gyula („a pereces”) Facebook-on közzétett fényképe. Szomszédaival tüntetni készülnek vállalkozásuk védelmében.

Nem hagyják annyiban a Bethlen utcai üzletesek, tiltakozó megmozdulást szerveznek október 14-én, mert szerintük a biciklisávok felfestése csődközeli helyzetbe hozta őket. Nem elégszenek meg azzal a köztes megoldással, amit a városháza már felkínált nekik, viszont ennél többet nem igazán remélhetnek. A pénteki közleménypárbajból szemléztünk.

A boltosok mindenekelőtt arra panaszkodtak, hogy „egyik napról a másikra, minden előzetes figyelmeztetés és konzultáció nélkül” történt a dolog. A városháza viszont dokumentummal tudja igazolni, hogy az egyik aláíró, Jakab Áron Csaba, a Székelyudvarhelyi Mikrovállalkozások Szövetségének (SZMVSZ) elnöke meghívottként szerepel az ügyben illetékes közlekedési munkacsoportban, így beleszólhatott a folyamatba – igaz, szavazati jog nélkül.

Azt is a szemére vetik a volt RMDSZ-es tanácsosnak, az akkori Bringázz, Udvarhely! Mozgalom „oszlopos tagjának”, hogy 2016-ban ugyanúgy javasolták a sáv kialakítását, ahogyan azt a polgármesteri hivatal megvalósította 2019-ben, most mégis ellenzi azt.

A hivatal ugyanakkor több sajtócikkre is hivatkozik, amelyekkel azt próbálja igazolni, hogy szándékaikról folyamatosan tájékozódott a közvélemény (szerk.megj.: igaz, nem mindig a városvezetés kezdeményezésére), mégsem érkezett „egyetlen észrevétel vagy kritika” a kivitelezés előtt a most tüntető vállalkozók részéről. Arról is beszámolnak, hogy többször tárgyaltak velük, amióta azok jelezték aggályaikat.

Ez a probléma, de mi a megoldás?

Többen ugyanis 50-70%-os forgalom visszaesésre panaszkodnak, amiatt hogy az üzletek vásárlói, kliensei, partnerei, áruszállítói sem megállni, sem parkolni nem tudnak a boltok előtt – olvasható még az Udvarhelyszéki Kis- és Középvállalkozók Szövetsége (UKKSZ) által is aláírt közleményben.

Az elégedetlenkedők közül megszólaltatták Balogh Botond állatorvost, aki – biciklisként – arról biztosít, hogy nem a biciklisáv ellen tüntetnek, hanem megoldást keresnek. Egy olyan megoldást, amely a boltok, a városvezetés és a biciklisek számára is elfogadható – egészíti ki egy másik idézetben Márton Gyula,  a szomszéd „pereces”, aki arra kéri a velük szimpatizálókat, hogy – a biciklis megmozdulásokra jellemző – láthatósági mellényben menjenek a hétfői tüntetésre.

Kijelentéseiket a vállalkozók olyan körülmények között teszik, hogy a parkolás visszaállítása egyértelműen a biciklisáv felszámolásával járna, miközben arra már nem térnek ki, hogy konkrétan milyen alternatív elképzelésük van, például a biciklisáv elköltöztetésére. Erről és az említett „pálfordulásáról” szerettük volna megkérdezni Jakab Áron Csabát, viszont a cikkünk megjelenése előtt nem tudtuk őt elérni.

Akárhogy is volna, közleménye végén a városháza tudomásul adta, hogy ebben a kérdésben nem tágít, csupán fenntartja korábbi ajánlatát: az árufeltöltéshez szükséges parkolást bizonyos időszakokban engedélyeznék, de szóba sem jöhet, hogy az autók megállhassanak „a város legforgalmasabb utcáján”.