Olvasom, hogy amikor Margaret Mead antropológust megkérdezték, mi volt az emberi civilizáció első jele egy ősi kultúrában, nem a halászhorogról, az agyagedényekről vagy az őrlőkövekről beszélt. Azt mondta, a civilizáció megjelenésének első jele egy eltört és meggyógyult combcsont.

Ha egy állatnak eltörik egy csontja – magyarázta Mead – az az állat meghal. Nem tud elszaladni a veszély elől, nem tud a folyóhoz menni, hogy vizet igyon, nem tud vadászni, tehát elpusztul. Egyetlen állat sem él annyit, miután megsérült, hogy a törött csont beforrjon.

Egy eltört és meggyógyult combcsont azt bizonyítja, hogy valaki ottmaradt a sérülttel, ellátta a sebét, biztonságba cipelte és ápolta az illetőt, amíg az teljesen felépült. Segíteni valakin, aki nehéz helyzetben van: itt kezdődik a civilizáció – mondta Mead.

Napok óta azon gondolkodom, hogy hogyan őrizhetjük meg testi-lelki épségünket ezekben az embert próbáló időkben. Feltűnt, hogy a pszichológusok, és más segítő szakmájúak csoportokba tömörülve felajánlották segítségüket, szaktudásukat azok számára, akiknek erre szüksége van. Két kulcsfontosságú fogalmat emelnék ki az előző mondatból: csoportok, segítség.

Tanuljunk a szakértőktől, ők bizonyára tudják, hogy mire van nekik és másoknak szükségük!

A legnagyobb magányban sem vagy egyedül!

A legnagyobb elszigeteltségben, a legmélyebb magányban sem vagyunk egyedül. Vannak valahol a világon szeretteink, akiknek írhatunk, akiket felhívhatunk, vannak a városban, faluban jóindulatú szomszédok, barátok, akikre szükség esetén számíthatunk.

Nem vagyunk egyedül akkor sem, ha négy fal közé zárva, egymagunkban élünk, mert a szomszéd lakásban, az egész utcában sorstársaink vannak bezárva egyedül, társakkal vagy éppen egy bántalmazó kapcsolatba. (Tudom, hogy olcsó vigasz, de mi, erdélyi magyarok, szeretjük tudni, hogy van, akinek rosszabb, mint nekünk.)

Nem vagy egyedül társas magányodban sem, amikor vidáman csivitelő vagy épp hangosan veszekedő gyermeksereg, esetleg rád utalt öreg szülők vannak körülötted. Bármikor felhívhatsz valakit, aki meghallgat, tanácsot ad, vagy legalább megnyugtat, hogy mindent megteszel, ami tőled telik.

Nem vagy elesett, amíg segíteni tudsz valakin.

Kin segíthetsz? Elsősorban a veled egy háztartásban élőkön. A napokban jutott eszembe Robert Benigni Az élet szép című nagyszerű filme, amelynek szereplői a szükségállapotot a fantázia segítségével értelmezik át.

Miért ne teremthetnénk fantáziavilágot mi is gyermekeink számára, melyben hóhullás esetén márciusi karácsonyt ünneplünk, s a kényszerű otthonmaradást olyan közös játékként fogjuk fel, amelyből a lehető legjobbat igyekszünk kihozni?

De segíthetsz a szomszédban élő idős embereken azzal, hogy bavásárolsz nekik, segíthetsz a távoli rokonoknak, családtagoknak, rég nem látott barátoknak azzal, hogy felhívod őket, s megkérdezed, hogy vannak. Segíthetsz, ha adományoddal hozzájárulsz, hogy a kórházi alkalmazottaknak védőfelszerelést tudjanak vásárolni, vagy épp szaktudásoddal bizonyos személyek vagy közösségek megsegítésére sietsz.

Tanítsd gyermekeidet is arra, hogy most különösen segíteni kell. Nemcsak azzal, hogy rendet tartanak maguk körül vagy ügyeskednek a konyhában, hanem azzal is, hogy hagyják a szüleiket dolgozni, egymást tanulni, és igyekeznek nem őrületbe kergetni az egész családot.

Légy civilizált! Segíts másokon, hogy könnyebb legyen nekik, és elviselhetőbb legyen neked is.