Nem tartanak fenn iskolát az „idegeneknek”

Megszegte ígéretét a felsőboldogfalvi önkormányzat, nem adnak helyet a Waldorfnak a megüresedett lengyelfalvi iskolaépületben. A kezdeményezők nem adják fel, tüntetni készülnek.
Fotó: Egyed Ufó Zoltán

Alig egy hónappal az iskolai beiratkozások kezdése előtt egyetlen tollvonással visszavonta írásba adott ígéretét a felsőboldogfalvi tanács, amikor az iskolahálózatról döntött, kihagyva belőle a Lengyelfalván megszűnt iskola helyére szánt Waldorf-osztályt. Tette mindezt azok után, hogy maga a tanács kérte a tanfelügyelőséget, hogy hagyják jóvá az alternatív képzést.

A kezdeményezők értetlenül állnak a helyzet előtt és tüntetésre készülnek. Mindeközben a jegyző és a főtanfelügyelő ellentmondanak egymásnak, a polgármester pedig hárít.

5 éve dolgozunk ezen,

több tízezer óra munkánk, sok ezer eurónyi pénzünk, száz családnak a verejtéke és reménye van belefektetve ebbe a projektbe. S most iratkozások előtt kevéssel kiderül, hogy a helyi polgármesteri hivatal megszegi minden eddigi ígéretét, magyarázat nélkül visszavonja beleegyezését. Újabb engedélyeket kérni nincs idő. Magyarázatot senki nem ad, mindenki másra mutat – olvasható a Waldorf kezdeményezés Facebook-oldalán csütörtökön közzétett felhívásban.

Az udvarhelyi Waldorf-egyesület éppen egy éve, 2018 februárjában adta le kérését a polgármesteri hivatalba, amiben azt kérték, hogy bocsássák az új osztály rendelkezésére a lengyelfalvi iskola kiürülő épületét. És vártak.

Az ígéret szép szó

Hosszú hónapok után, ami többnyire a tanácsosok győzködésével telt, augusztusban kaptak választ (júniusi keltezéssel), amiben az állt, hogy „Felsőboldogfalva Helyi Tanácsa és Önkormányzata támogatásáról biztosítja az Önök egyesületét és kezdeményezését (…) ha a fent említett iskolában megszűnik az állami oktatás”. Szeptemberben ez a feltétel bekövetkezett, ezért elindították a folyamatokat, megszereztek minden szükséges engedélyt, és mindenhol a lengyelfalvi iskolát tüntették fel helyszínként.

Decemberben a polgármesteri hivatal kérte a tanfelügyelőségtől az új beiskolázási terv jóváhagyását, amelyben már szerepelt a Waldorf osztály is. A tanfelügyelőség jóvá is hagyta a kérést, és a tanácsnak már csak meg kellett volna erősítenie egy újabb szavazással. A januári tanácsülésen azonban fordult a kocka: a tanácsosok ellene szavaztak, majd egy másik szavazással végül elfogadták az iskolahálózatot, de a lengyelfalvi Waldorf osztály kihagyásával.

„Elképzelhetetlennek tartjuk, hogy egy hivatal kiadjon egy beleegyezést, és mikor szinte meg van valósítva, amire az engedélyt kiadták, akkor azt mondják, hogy püpü, mégsem. Valakinek csak kell vállalnia a felelősséget egy ilyen döntésért, és magyarázatot is illene adnia” – állítják a kezdeményezők, akik azt sejtik a pálfordulás mögött, hogy az egyik tanácsos a saját alapítványának szánja az üresen álló épületet.

Tényleg, megtehetik?

Amikor ezzel szembesítettük, Sándor József polgármester így reagált: „Én nem elleneztem, mert különben nem is tűztem volna napirendre. Én a tanács álláspontját közöltem ki, de az nem volt határozatba foglalva. A hivatal egy dolog, a helyi tanács egy másik dolog”. De akkor ki vállalja a felelősséget a be nem tartott ígéretért?  – kérdeztük.  Az iskolaigazgató, legfennebb, ő abban hibás, hogy ő adott lábat a waldorfosoknak, hogy kiköltözzenek Lengyelfalvára” mondta.

Érdeklődésünkre Kiss Zoltán, a község jegyzője elmondta: az említett levél a jegyző értelmezése szerint csupán egy elvi támogatást jelent, szándéknyilatkozatot, ami jogi szempontból nem kikényszeríthető, mert nem áll tanácshatározat mögötte. Csupán válaszoltak a kezdeményezők levelére, mert a törvény erre kötelezi őket, bármilyen megkeresés érkezne magyarázta.

A jegyző értelmezése szerint a polgármesteri hivatal köteles előzetes jóváhagyást (aviz) kérni a felügyelőségtől az iskolahálózatra, ez meg is történt, viszont a helyi tanács utólag módosíthat rajta. Hozzá nem adhat, viszont kivehet belőle mondta.

Másképp gondolja ezt Görbe Péter, Hargita megye főtanfelügyelője. Szerinte az önkormányzat nem járt el megfelelően, mert figyelmen kívül hagyták az általuk kiadott jóváhagyást, viszont ezt már a prefektusi hivatal tudná megtámadni. Ami a Waldorfot illeti, a főtanfelügyelő megjegyezte, hogy még a tanügyi minőségellenőrzésért felelős hatóság (ARACIS) elé kell terjeszteni a javaslatot, ahhoz, hogy a jövő tanévben elindulhasson az elemi képzés.

Idegeneknek nem érdemes

„Nekem álláspontom nincsen, jöjjenek bátran, szabad a világ, lehet tüntetni. Egyetlen kifogásom van: hogy én idegen gyerekekért kell egy iskolát fenntartsak, ennyi. Én a község érdekeit védem, nem pedig egy másik települését. Az anyagi helyzet tudjuk, hogy milyen és, hogy két lengyelfalvi diákért fenntartsunk egy iskolát, evégett elutasítják. Nem is szólnánk semmit, ha mind községbéli tanulók volnának”  nyilatkozta nekünk Sándor József polgármester.

A waldorfosok ezzel szemben azt állítják, hogy a 15.000 lejre rúgó akkreditációs költségeket is ők állták, támogatóik segítségével, „hogy ne az önkormányzatot terhelje ez a költség”, és azt is vállalták, hogy beszállnak a rezsibe, hoznak tűzifát, fizetik a villanyt is. Amikor erre emlékeztettük, a polgármester szűkszavúan csak ennyit reagált: „Ez mese”.

Ami az „idegen gyerekeket” illeti, a Waldorf részéről Egyed Zoltán tisztázta: „Csapatunkban sok a többgyerekes lengyelfalvi család, és több külföldről vagy más városból hazatelepedő család is oda költözik, hogy közel legyen az iskolához. Azzal, hogy újraindul a tanítás a lengyelfalvi iskolában, azoknak a helyi családoknak is lehetőségük lesz odaíratni a gyereküket”.

Nincs más választás

„Három hétig kerestük a barátságos megoldás lehetőségét, de hasztalanul. Mindenki, aki a békés megoldásban hitt, lemondott idővel róla a helyi vezetőség makacssága miatt. Úgy érezzük, hogy sarokba szorítottak minket, nincs vesztenivaló és nincs más választás, mint utcára menni, és jogi lépéseket tenni. Túl sok idő, pénz, energia van belefektetve ahhoz, hogy meghátráljunk” – mondta Egyed Zoltán.

A tüntetők február 27-én, szerdán 13.30-kor találkoznak a felsőboldogfalvi polgármesteri hivatalnál, éppen a soron következő rendes tanácsülés napján. „Várunk mindenkit, aki szimpatizál ügyünkkel, aki úgy érzi, hogy egy iskola fontosabb akármelyik tanácsos vagy polgármester magánérdekénél, buta dacánál, makacsságánál vagy nemtörődömségénél” – áll a közleményben, ami teljes terjedelmében itt olvasható.