Nem számít a középiskolai felvételinél az 5-8. osztályos átlag

fotó: Soós Vanda Sára

A 2022/2023-as tanévtől nem fog beleszámítani a felvételijegybe az 5-8. osztály tanulmányi átlaga, kizárólag az országos képességfelmérő vizsgán kapott osztályzat alapján rangsorolják majd a diákokat – erről állapodtak meg a társadalmi párbeszéd bizottság hétfői ülésén az oktatási minisztérium és a társadalmi partnerek képviselői.

Tekintettel arra, hogy a 2021/2022-es tanévben nem kellett megszakítani az oktatást, és bízva abban, hogy a 2022/2023-as tanévben sem lesznek kényszerszünetek, úgy döntöttek, hogy visszatérnek a világjárvány előtti vizsgarendhez mind a nyolcadik osztályosok, mind az érettségizők esetében — tájékoztatott hétfői Facebook-bejegyzésében Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Azt is közölte, hogy a szeptemberben kezdődő iskolai év lesz az első, amelyben az ötödikesek már a tanév elejétől kaphatnak szociális és tanulmányi ösztöndíjat. A jogosultsági feltételek között szerepel a legtöbb 20 hiányzás, a tanulmányi ösztöndíj esetében pedig a negyedik osztály végi nagyon jó minősítés. A tárcavezető emlékeztetett, hogy az iskolások ösztöndíjára szánt 1,032 milliárd lejes keretet a legutóbbi költségvetés-kiigazításkor kiegészítették 300 millió lejjel.

Korábban a középiskolai felvételinél 80 százalékban számított a kisérettségin elért eredmény, 20 százalékban pedig a 4 év tanulmányi átlaga.

Agerpres