Nem stimmel az ifjúsági lakások ára

Elkészült a csereháti ifjúsági lakások új szabály szerinti árszámítása, közölte a városháza, de pontosítást kérnek az Országos Lakásügynökségtől (ANL) a lakások amortizációs értékének beszámításával kapcsolatban.

A tavaly novemberben megjelent törvény szövege ugyanis „értelmezhető módon” számol a lakások amortizációjával, ezért az önkormányzat felkérte a bukaresti lakásügynökséget, pontosítson az eladási árból való levonással kapcsolatban, írja a közleményben.

Az ANL-től azt a visszajelzést kapták, hogy más önkormányzatok is jelezték a problémát, így egyeztetést kezdeményeztek a felelős (fejlesztési) minisztériummal a törvényes számítással kapcsolatban, és azt ígérték, hogy a napokban közölni fogják a pontosítást.

Amint ez megtörténik, az ifjúsági lakások bérlői „néhány napon belül” postai úton fogják megkapni a bérelt ingatlanok árajánlatát, valamint a vásárláshoz szükséges dokumentumok listáját – írja a városháza.

Miről is van szó?

A 2021. június 24-én megjelent, 55-ös számú kormányrendelet által újraszámolták az ifjúsági lakások árát, mert a vételár jelentősen megemelkedett 2020-ban, mintegy ezer lejjel négyzetméterenként, így viszont – többek között – az udvarhelyi bérlőknek sem kellett a lakás a Csereháton.

Az új szabályozás szerint a vételárnak nem kell már egy új lakás megépítését fedeznie, hanem az ingatlan felépítésének eredeti költségeihez mérik, és levonják belőle az amortizáción kívül az eladás pillanatáig fizetett lakbér árát. Ezzel gyakorlatilag a 2019-eshez hasonló értékekre vették vissza az árakat. A kormányrendelet ősszel megjelent módszertana alapján a városháza kiszámolta az árakat, viszont a város főjegyzője a decemberi rendes tanácsülésen jelezte, hogy „nagyon a piaci árak alatt vannak néhány esetben”, és addig, amíg ezeket nem tisztázzák, „nem merik” kiküldeni az árajánlatokat, nehogy vagyoni megkárosítással vádolják később a várost.