Nem sikerült megbuktatni a minisztereket

A parlament elutasította mindkét egyszerű indítványt, amelyet az ellenzék nyújtott be Tudorel Toader és Eugen Teodorovici miniszterek leváltása céljából – tájékoztat az Agerpres.

A szavazás előtt a PSD szóvivője, Lia Olguţa Vasilescu tisztázta, hogy a szociáldemokrata képviselők ugyan az indítvány ellen szavaznak, de „ha a PSD-nek elszámolnivalója van Tudorel Toaderrel, azt pártként teszi majd meg, nem az ellenzék által benyújtott indítvány révén”. Liviu Dragnea pártelnök korábban jelezte, hogy vannak elégedetlen hangok a párton belül.

Az igazságügyi miniszter ellen benyújtott indítványt végül 126 képviselő támogatta, 148-an ellene szavaztak, ketten tartózkodtak. Az ellenzéki pártok mellett az RMDSZ is támogatta Toader leváltását. Az El a piszkos kezekkel az igazságszolgáltatástól címet viselő dokumentumot március 5-én vitatták meg, azonban a PSD kivonulása miatt kialakult kvórumhiány miatt elmaradt a szavazás.

Ugyanazon az ülésen a képviselőház az Eugen Teodorovici pénzügyminiszter ellen benyújtott egyszerű indítványt is elutasította. Ezt az indítványt már csak 108 képviselő támogatta, 154-en ellene szavaztak, 18-an tartózkodtak.

A PSD kapzsisága aláássa a nemzetgazdaságot címet viselő dokumentumot ugyancsak az ellenzéki pártok nyújtották be, különös tekintettel a kapzsisági adótörvényként elhíresült 114-es sürgősségi kormányrendeletre.