Nem oldja meg a problémát, de legalább jó sok van belőle

Jobbról balra: Balázs Árpád műsorvezető és a meghívottak: Mike Levente frakcióvezető, Gálfi Árpád polgármester, Orbán Árpád alpolgármester.
A szerző felvételei.

Korábbi ígéretéhez híven, március 15-e közeledtével a Magyar Polgári Párt székely zászlókat kezdett osztogatni a lakosságnak – kicsit, nagyobbat és még nagyobbat, ráadásul mindent (is) adnak hozzá: rudat, zászlót, csavarokat, tartót. Egy helyre mégsem szerelhetik fel: a városháza homlokzatára, ahonnan két hónapja le kellett venni. Arra pont nem jó.

Gálfi Árpád mindenekelőtt tisztázta, hogy nem polgármesterként, hanem a párt városi elnökeként nyilatkozik. “Az a gondolat született, hogy betelt a pohár” – mondta, emlékeztetve a hivatalból eltávolított zászlók ügyére. Céljuk az, különös tekintettel a közelgő ünnepre, hogy egy levett zászló helyébe több száz vagy több ezer zászló kerüljön magánépületekre, a törvény ugyanis ezt nem tiltja. Nem tudták pontosan megmondani, hogy hány darab áll rendelkezésre, de azzal nyugtattak, hogy még szereznek, ha elfogy.

Magyarból hozták

(Nem) polgármesterként arról is biztosított Gálfi, hogy nem költöttek el közpénzt, hanem adományokból származnak a zászlók és a tartozékok, amik a párt nevére érkeztek. Azt már nem akarták elárulni, hogy kik és milyen pénzből támogatták az akciót, csupán annyit, hogy vállalkozók és testvértelepülések állnak mögötte. Akkor mégis a város kapta, nem a párt? – kaptuk fel fejünket a testvértelepülések említésére.

„Adományba kapta a város, igen, de az MPP nevére” – próbálta eloszlatni a kétséget Gálfi Árpád polgármester/pártelnök. Orbán Balázs helyi tanácsos bizonyos székely baráti társaságokat is emlegetett, de inkább nem kívánták részletezni a támogatók kilétét. Balázs Árpád szerint nem kértek reklámot cserébe, majd hozzátette mosolyogva: “A jókedvű adományozót a jóisten szereti”.

Közben aláírásokat gyűjtenek Dan Tanasă ellen, azért cserébe is zászlókat osztogatnak az MPP-nél meg az EMNP-nél is, ha már úgyis közeledik március 15-e. De megnyugtattak, hogy aláírás nélkül is szívesen adnak zászlót, nem erőltetik a dolgot.

Magán az ünnepségen – amelyet pártja központi rendezvényének nevezett Mike Levente helyi frakcióvezető – ugyancsak fognak kisebb zászlókat osztogatni, de szeretnék az akciót 15-e után is folytatni, amíg a készlet tart.

Orbán Árpád szerint “nagyon szép választ” ad a város az őt ért támadásra, megmutatván, hogy ennek dacára is ünneplőbe tud öltözni. Nyomatékosítás gyanánt az alpolgármester háromszor is elmondta, hogy milyen fontosak a szimbólumok meg az összefogás.

Feladatot is kap, aki zászlót kap:

küldenie kell egy fotót a pártnak a kitűzésről. Így mindenki jól jár, az MPP-sek nem is rejtették véka alá, hogy kapóra jött egy kis felbujtás Tanasă részéről. “Azt is mondhatjuk, hogy köszönjük neki, hogy erősíti a közösséget Székelyföldön” – jegyezte meg a háttérből Balázs Árpád.

De hogyan oldja meg a városháza a levett zászlók ügyét? – kérdeztük Gálfi Árpádot, immár polgármesteri minőségében. Szerinte a petíció rávilágítana Tanasă működésének törvénytelenségére, ez pedig önmagában elégtétel, illetve a hasonló cipőben járó önkormányzatok és a közösség összezárása is válaszlépésnek tekinthető.

Arra a költői kérdésre, hogy visszakerülnek-e a zászlók, eltörlik-e a bírósági döntéseket, ha sikerrel járnak, már nem tudott válaszolni az elöljáró. A kínos helyzetből Orbán Balázs mentette ki, mondván, hogy a petíció lényege Tanasă dolgát megnehezíteni, hozzátéve, hogy európai fórumokon keresik igazukat, a Jogaink Egyesület segítségével, akik már korábban is vittek hasonló ügyeket Székelyföldön.

S hogy ne veszítsük el teljesen a fókuszt, gyorsan még nekünk szegezték a kérdést: Milyen zászlót adhatnak? Tessék választani, van még bőven belőle.