Nem lesznek próbavizsgák

Idén nem tartják meg a próbavizsgákat, ezeket gyakorlótesztekkel helyettesítik – jelentette be hétfő késő este a Realitatea Plus televízió műsorában Monica Anisie tanügyminiszter.

A tárcavezető szerint a nyolcadikos és tizenkettedikes tanulóknak szánt gyakorlóteszteket naponta mutatják be a román közszolgálati televízióban, pénteken pedig közzéteszik a javítási rácsokat is. A tanulók ezek segítségével akár maguk is képesek lesznek kiértékelni dolgozataikat, de Anisie szerint hasznos lenne, hogyha ezeket tanáraikkal is átbeszélnék. A tesztek megoldásával a gyerekek folytatják a felkészülést a vizsgára – mondta a tanügyminiszter.

A miniszter szerint a tanulók 60 százalékának van lehetősége, hogy online rendszerben vegyen részt az oktatásban. A tárcavezető kifejtette: amióta felfüggesztették a tanítást, nem vettek új leckéket, és a nem is osztályozták a tanulókat, csak az ismeretek rögzítésére került sor.

A miniszter azt javasolta a tanároknak, hogy az április 3-a és 21-e közötti vakáció idején vegyenek ki szabadságot – írja az Agerpres hírügynökség.

A koronavírus terjedésének romániai és udvarhelyszéki helyzetéről gyorshírekben tájékoztatunk, ugyanakkor élő hírfolyamot indítunk minden nap, amelyben megtalálhatók az aznapi információk az országos és helyi intézkedésekkel kapcsolatos tudnivalókról, illetve a vírus terjedésének mértékéről. Április 7-ei híreinket itt találja.

Kérjük olvasóinkat, hogy vegyék komolyan a vírusveszélyt, tartsák be a hatóságok ajánlásait, határozatait. A megelőzés érdekében maradjanak otthon. Amennyiben feltétlenül szükséges elhagyniuk az otthonukat, tartsanak másoktól két méter távolságot. Mossanak gyakran és alaposan kezet. Ne essenek pánikba, de kövessék a fejleményeket és tegyenek meg mindent, ami egyénileg lehetséges a betegség terjedésének elkerülése érdekében. A külföldről hazaérkezők vonuljanak önként otthoni karanténba. Vigyázzunk magunkra és egymásra!