Nem jött össze a kétharmad a POL-nak

A választások éjszakáján még úgy tűnt, mindent vihet a POL.

A 19 tanácsosi helyből végül tizenkettőt szerzett meg a Szabad Emberek Pártja, így egy mandátum híján úszott el a kampányban kitűzött cél: a kétharmados többség – tudtuk meg Venczel Attila főjegyzőtől, aki az új tanács megalakulásáról is tájékoztatott.

A fennmaradó tanácsosi helyekből hatot nyert az RMDSZ és egyet az MPP. A kétharmados többséghez hiányzó egy mandátum azért nem jött össze a POL-nak, mert a más – mandátumot nem szerzett – jelöltekre leadott szavazatok visszaosztásából az RMDSZ járt jól, nekik hiányzott kevesebb szavazat még egy kerek mandátumhoz.

A kétharmados többség jelentősége abban áll, hogy a város csak így tud tulajdont szerezni vagy tőle megválni. Költségvetés elfogadásához viszont elég az abszolút többség is (19-ből 10 szavazat), a legtöbb tanácshatározathoz pedig az adott ülésen jelenlévő tanácsosok fele is elég.

Kikből áll az új tanács?

Amennyiben nem lép vissza senki, és sikerült érvényesíteni a mandátumokat, a következő személyeket iktathatják:

POL: Pál Dénes, Pálfi Kinga, Albert Sándor, Dr. Kurtus István, Szabó Zsuzsa, András Lehel, Ölvedi Zsolt, Bíró Edith, Józsa Levente, Péter Balázs, Biró Jolán, Major Sándor.

RMDSZ: Szakács Tibor, Jakab Zoltán, Arros Orsolya Blanka, Benedek Árpád Csaba, Darabont Gergely, Dávid Endre.

MPP: Mike Levente József.

Mikor lesz új tanácsunk?

A vasárnapi választások nem jelentik azt, hogy azonnal tanácsváltás történik, például éppen két napra rá, szeptember 29-én még a régi felállásban hívták össze a helyi önkormányzatot egy rendkívüli tanácsülésre.

A régi testület mandátuma akkor szűnik meg, amikor megalakul az új, ennek legkésőbb 60 napon belül kell megtörténnie, leghamarabb pedig november elejére, a főjegyző szerint. A közigazgatási törvénykönyv a következő határidők mentén szabja meg az új tanács létrejöttét:

A mandátumot nyert jelölteknek legkésőbb 15 napon belül le kell tenniük a főjegyzőhöz a szükséges dokumentumokat (személyi igazolvány, erkölcsi bizonyítvány, párttagság, pénzügyi jelentés), ha csak nem mondanak le a választásoktól számítva 10 napon belül a mandátumukról. A főjegyzőnek két napja van arra, hogy ellenőrizze és továbbítsa a dokumentumokat a bíróságra. A bíróságnak 25 napon belül kell érvényesítenie a mandátumokat, további 3 nap van fellebbezésre, amit 5 napon belül tárgyalnak, majd közlik a végzést a prefektussal és a főjegyzővel.

További 5 napon belül a prefektus összehívja az alakuló ülést a jegyzőn keresztül, amit a legidősebb tanácsos vezethet majd, és a két legfiatalabb segíti benne. Az alakuló ülésen leteszik az esküt, és 3 napon belül a prefektus rendelettel megállapítja a megalakulást, ezt közli a jegyzővel, aki nyilvánosságra hozza – tájékoztatott Venczel.