Nem jelentek meg a tanácsosok, elmaradt a tanácsülés

Csak két képviselő volt jelen a csütörtöki rendkívüli tanácsülésen, ami végül elmaradt.
fotó: Gál Előd

Nem gyűlt ki csütörtök reggel a kvórum, így nem tarthatták meg a rendkívüli tanácsülést, amelyen többek között a város éves költségvetéséről kellett volna döntenie az önkormányzatnak.

Venczel Attila főjegyzőt nem érte váratlanul a helyzet, elmondása szerint a szerdai szakbizottsági ülésen többen is jelezték a képviselők közül, hogy nem fognak megjelenni. Ennek pedig az az oka, amit éppen a jegyző jelentett be nekik akkor: nem teljesül az egyik jogi-pénzügyi feltétele annak, hogy elfogadhassák a költségvetést. Arról van szó, hogy a megyei pénzügyi hivataltól még nem küldték át azokat a sarokszámokat, amelyek a központi költségvetésből érkeznek a helyibe (pl. tanügyi, szociális költségekre).

A legnagyobb gond ezzel pedig az, hogy – az egyik lehetséges értelmezés szerint – a törvényes határidő (45 nap az országos költségvetés megjelenésétől) pénteken lejár, de azt az ígéretet kapták a „megyétől”, hogy reggelre elküldik a számokat, és így péntek délután 3 órára hívnak össze újabb rendkívüli tanácsülést, a már kiközölt napirenddel. 

Hogyha nem kapnák meg időben ezt a dokumentumot, a jegyző értelmezése szerint akkor sem esnek ki a határidőből, mert a központi és megyei pénzügyi hatóságok késése miatt ez elvileg meg kellene hosszabbodjon, a beérkezéstől kellene számolják a határidőt, amely az önkormányzat rendelkezésére áll az elfogadásra.

A képviselők közül ketten voltak jelen, egyikük Pálfi Kinga alpolgármester, a másik Benedek Árpád Csaba az RMDSZ-frakció részéről. Utóbbi élt is a lehetőséggel és felszólalt: amiatt aggódott, hogy ha nem fogadják el időben az új távhőárat, akkor nem tud számlázni az Urbana és többezer udvarhelyi család „szenvedni fog”. A városmenedzser megnyugtatta, hogy a lakossági ár változatlan, nem fog senki szenvedni.