Nem fogod lekésni a buszt nyáron

Nem csak az alpolgármester választása okozott némi izgalmat a keddi rendkívüli tanácsülésen. Egy ideje újra divatossá vált, hogy napirend előtt vagy után robban a puliszka, ezúttal a közszállítás és a Budvár negyedbe tervezett sportbázis témája kavarta fel az állóvizet a városházán.

Tényleg leáll a városi buszjárat június 29-étől?

– vetette fel az RMDSZ sorából Benedek Árpád Csaba, mire őszinte, de sokkoló válasz érkezett a hivatal részéről. Venczel Attila főjegyző megerősítette, hogy nem kíván szerződést hosszabbítani a jelenlegi szolgáltató, a Bálint Trans Kft., és az Urbana még nem áll készen a közszolgáltatás átvételére, így optimista forgatókönyv szerint is legalább 3 hónapot szünetelhet a városi buszjárat. Vagyis az iskolakezdésre nem lesz meg, mutatott rá kérdőn Benedek.

Fotó: Pál Edit Éva

A jegyző azzal magyarázta a késlekedést, hogy komplex az eljárás, az Urbanánál strukturális változásokra, eszközbeszerzésre van szükség, még folyamatban van a közszolgáltatásra vonatkozó tanulmány frissítése, illetve a Versenyhivatalnak is jóvá kell hagynia a szerződéskötést. A jogi érvek azonban nem csillapították a hangulatot, a polgármester és a frakciók is nyomban hibást kerestek, kezdődött az egymásra mutogatás. Ehhez hozzájárult az is, hogy Benedek eleve úgy fogalmazott: a cég közgyűlése (vagyis a tanács) és az Urbana vezetősége is megtette a lépéseket, a hivatal részéről viszont nem látják.

Mire Gálfi felemlegette, hogy ő már októberben kiadta a cégnek, hogy üzemeltessék be a Budapestről ajándékba kapott (valójában kiszuperált – szerk.) buszokat, amelyek már évek óta az Urbana udvarán vannak, az önkormányzati képviselőket pedig megkérte, hogy gyakoroljanak nyomást a vezetőségre.

Több se kellett a POL-os Péter Balázsnak, hogy a polgármesterhez vágja ironikusan: „Köszönjük, de azok a buszok alkalmatlanok, nem tudnak a körforgalomban befordulni”, szerinte ez egy félresikerült politikai manőver volt a polgármester részéről, és úgy tudja, maga Gálfi is megkapta azt a körlevelet, amelyben Németi Zoltán gazdasági igazgató küldött ki egy közlekedési szakvéleményt.

Gálfi azzal terelt, hogy három évig senki nem mondta ki, hogy ezek a buszok jók vagy sem. Ahányszor megközelítette Hadnagy Gábor igazgatót a témával, azt kapta tőle, hogy nem a főnöke – emlegette fel újból a sérelmét. Arra nem tértek ki, csak mi nem értjük, hogy miért nem vizsgálták meg az ajándék elfogadása előtt a buszok műszaki alkalmasságát. Esetleg távolsági buszra lehetne használni őket, de erre nincs törvényes keret, fűzte hozzá Benedek, aki annak is örült volna, ha korábban értesülnek arról, hogy a szolgáltató nem akar szerződést hosszabbítani.

A vitát minden bizonnyal folytatták az Urbana közgyűlésén, amely közvetlenül a tanácsülés után kezdődött, de azon már nem vehettünk részt, így nem is tudunk beszámolni róla.

A Budvár negyedi cirkuszt

kérés nélkül, még a napirend előtt hozta szóba a polgármester, ami akár válaszként is értelmezhető a helyi RMDSZ két héttel ezelőtti kihívására. Antal Lóránt szenátor, helyi elnök és Berde Zoltán frakcióvezető akkor nyilvános közvitát követeltek tőle, azzal vádolva a polgármestert, hogy ezt elmulasztotta.

Gálfi hosszasan, 2017-ig visszamenőleg egy sor eseménnyel bizonygatta, hogy márpedig ő lépésről lépésre tájékoztatta a tanácsot és a nyilvánosságot, és kikérte magának, hogy éppen ő volt az, aki nulláról elkezdte a többévtizedes álom megvalósítását. „Öt év munka és többszázezer lej” elköltése után nem érti az RMDSZ ellenkezését, ha abból indul ki, hogy a 2020-as projektbemutatón egyedül az MPP-s Bindea Dániel emelt kifogást a sportbázis választott helyszíne ellen, illetve a szomszédok közül is csak egy állattartó ellenezte. 

A polgármester külön fájlalta, hogy az RMDSZ ellenzése nyomán rasszista mémek kezdtek terjedni az interneten. A POL részéről Godra Zsolt frakcióvezető is elhatárolódott az etnikai célzásoktól, azzal a problémával külön kell foglalkozni, nem elvetni emiatt a fejlesztés lehetőségét a zónában. Szerinte lehet, hogy megtévesztő volt a projekt megnevezése (Budvár PUZ), több kommunikáció kellett volna róla, hogy megnyugodjanak a tanácsoskollégák, megismerjék a projekt funkcióit.

Az RMDSZ részéről Szakács Tibor megjegyezte, hogy igenis fogalmaztak meg kifogásokat annak idején az uszodának és sportbázisnak választott helyszínnel kapcsolatban. Berde Zoltán pedig kikérte maguknak, hogy akadályozták volna a beruházást, a szavazatuk nélkül is átment a rendezési terv (PUZ). – Nem lépések kellenek már az udvarhelyieknek, hanem eredmények, erre koncentráljanak, ne az ellenzékre – üzente még a városvezetésnek.

Napirenden voltak még

a sportpályázatok elfogadása, jóváhagyták a területegyesítést a Csereháton, amely a bölcsődeépítés előfeltétele volt, feltörési engedélyt szavaztak meg a gázszolgáltatónak a Szarkakő alatti mezei utakhoz, illetve a Cserehátról a Cekendre vezető úton, mielőtt pályázati pénzből felújítanák őket.