Fotó: PÁL Edit Éva

Valahol Ivó és Csíkmadaras között vagyunk, a hargitai letérőtől egy tízperces autóútra és néhány percnyi sétára, ez az első megállónk. Fent szellő táncol a lombok között, lent kellemes hűvös van, nagyokat szippantunk a tiszta levegőből, lábaink alatt ropognak a száraz falevelek, reccsen egy-egy gally, mi pedig egyre bennebb és bennebb megyünk, míg eltűnik minden út és ösvény, és minden irányból fák magasodnak fölénk.

Erdei sétát, receptre

Egy japán mondás szerint az erdő nem fog a rákból kigyógyítani, viszont segít a testednek felejteni. Az ideális az lenne, ha ugyanannyi időt töltenénk a természetben, mint amennyit a munkahelyünkön, rohangálással vagy családi problémákkal, magyarázzák a túravezetőink, Kádár Tibor Sándor és Jakab Csaba, a Zetelaka Erdőrendészeti Hivatal munkatársai a Tudatos Udvarhely sorozat hatodik eseményén, a tudatos erdei sétán.

Órákig barangolunk velük a fák között, és amikor éppen nem az erdőt hallgatjuk, vagy a fák neveit találgatjuk és málnaszemek után jár jobbra-balra a szemünk, akkor az erdőről mesélnek nekünk. Közben egy olyan erdőrész fele haladunk, ami a legjobban mutatja azt az állapotot, hogy milyen lehet egy kárpáti őserdő. Már körülbelül 50 éve nem történt emberi beavatkozás a fejlődésében, most kezd abban a stádiumban lenni, ami a legjellemzőbb egy őserdőre, kezdenek a nagy fák kiöregedni, nagyjából 20 év múlva pedig kidőlnek, és óriási lékeket ütnek. 

Mesél az erdő

Az erdőnek hármas funkciója van, vágnak bele a szabadtéri előadásba. Van egy közjóléti: sokan ehhez csatolják az erdei sétákat, a hétvégi házakat, a turisztikai pontokat, de az is hozzátartozik, hogy az erdő nyújt számunkra egy klíma szolgáltatást, szén-dioxidok millióit köti meg. Van egy ökológiai, ide tartozik az állat- és növényvilág, illetve egy gazdasági, erről esett a legtöbb szó a séta alatt.

Az erdőt, mint bármilyen más erőforrást, előszeretettel használjuk. Az erdőnek viszont az az előnye, hogy megújuló forrás: ha van napfény, víz és tápanyag, akkor az erdő növekedni fog, termeli azt a biomasszát, amit mi tudunk hasznosítani. A kérdés mindig csak az, hogy hogyan hasznosítjuk. A mértékletesség a kulcs, vallják.

Vágni vagy nem vágni? 

– ez a szakma legnagyobb kérdése, ismerik el. Egyes szervezetek kitűztek olyan célokat, hogy hozzá se nyúljunk az erdőhöz, de szerintük ez nem lehetséges, ők, erdészek amellett kell érveljenek, hogy a fát ki kell vágni. Azzal nyugtatnak, hogy ha akarnánk, akkor se tudnánk az erdőt kiirtani.

Különben sem vagyunk abban a luxushelyzetben, hogy a fát tudjuk helyettesíteni egyébbel, emlékeztetnek. Románia lakosságának jelentős százaléka vidéki, akiknek 90 százaléka fával fűt, ez eleve „egy olyan betonfal, amibe a zöld civil szervezetek százzal rohannak bele”. Így lehetetlen azt kivitelezni, hogy Romániában többet ne vágjunk fát. 

Arra kérnek, tegyük fel magunknak a kérdést, hogy el tudjuk-e képzelni az életünket fatermékek nélkül. Vannak, akiknek ez is menne, de a többség úgyis használná, az eredmény pedig az lenne, hogy Afrikából, Brazíliából meg Ázsiából hoznánk be a fát, teszik hozzá. Ott pedig „olyan erdőgazdálkodás van, amit nem lehet szavakkal leírni”, de azért mégis megpróbálják erdészeink: „elmennek, levágják, aztán lesz valami”. Ehhez képest itthon úgy látják, hogy nem hiányoznak nagy erdőrészek, minden évben nő az erdős terület.

Megtervezik a folyamatot.

Először meghatározzák, mire van szüksége a társadalomnak: elsősorban tüzelőanyagra, másodsorban bútorra. A bútorhoz az a jó, ha a fa szép, vastag és egyenes, erre törekednek, mert ez értékesebb, még akkor is, ha a tűzifából több kell. Az erdész beavatkozik és válogat, ha egy fa szép egyenes, nincs sok ága alul, kijön egy 6-10 méteres rönk belőle, az mind érték, írják le röviden a munkát.

Az erdész feladata, hogy a folyamatokat felgyorsítsa: az égövünkön nagyjából 150 év kell ahhoz, hogy a természet a maga léptékével értékfát teremjen, ezt viszont ők csökkenteni tudják emberi beavatkozással 100-ra anélkül, hogy az erdő ökológiai szerepét több mint 10 százalékban károsítanák.

Az erdőben vannak főfajok és segítők, mint például a nyír, nyár, rakottya, kecskefűz. A nyír le is hagyta a főfajokat, mutatják az egyik megállónál.

Itt lesz egy beavatkozás, 

kiveszik, hogy a főfajoknak legyen helye. Ha ezt nem teszik meg, a nyír terebélyesedik, és maga alatt leszorítja a főbb fajokat, lesz egy 5-8 méteres kör, amiben dominál. Ez az egyik ok arra, hogy miért vágnak ki fiatal fákat. A másik pedig, ha nagyon sűrű az állomány, esős tavasz van, jön egy késő fagy, hó, a sűrű korona miatt a hó nem tud lehullni, és a fiatal erdő lombozata letörik, lehajlik alatta. Ha gazdálkodni akarunk, akkor szükség van ezekre a drasztikus lépésekre, állítják.

Ezen az égövön a lucfenyő az, ami természetes, őshonos, ökológiailag és gazdaságilag is nagyon értékes, de ez nem azt jelenti, hogy a többit teljesen kiirtják. Csak egy részét, és ezzel felgyorsítják a folyamatokat: ha van 100 fa, és a számukat visszahozzák 70-re, azzal teret adnak nekik, tápanyagforrást és fényt biztosítanak, így gyorsabban fejlődnek.  

Az egyik sétatársunkban felmerül, hogy a biodiverzitás miatt nem lenne-e okosabb meghagyni a nyírt. 

– Itt van – válaszolják neki a túravezetők.

– Tudom, de azt mondtátok, ki fogjátok vágni. 

– Ez nagyon fogas kérdés. Kérdés, hogy biodiverzitás szempontjából mitől több egy nyírfa, mint egy bükkfa. Ezt jelenleg nem tudjuk, amúgyis rengeteg olyan elhanyagolt terület van, ahol ott van.

– Ha a természet úgy akarja, hogy a bükk mellett legyen fenyő, nyír, juhar, akkor lehet, hogy tudja, mit csinál, nem?

– Abszolút tudja. Hogyha ezt az erdőrészt, amit itt látunk, magára hagynánk, ugyanez történne, csak lassabban, viszont abból a társadalom nem tudna… mi 120 éves ciklusokban gondolkodunk. 

– Értem a gondolkodást, mindenki nyerjen. Kiveszed, a nyírt, hogy legyen bükköd, mert erre van szüksége a társadalomnak.

– Nem azért, mert arra van szükségünk, gazdaságilag nagyobb fahozamot hoz. A nyír megáll egy bizonyos idő után, a többinek az életterét limitálja, de nem hozza azt, amire vágyunk.

– Megkaptam a kérdésre a választ, egyensúlyra törekedtek.

– Meg gazdaságosságra, a gazdasági és ökológiai egyensúlyra. Ez nagyon fontos, hogy egyik se menjen a másik rovására. A fenntarthatóság csúcsa, amíg hétmilliárdan vagyunk, az ez. Utópia, hogy megengedjük magunknak azt a luxust, hogy ne nyúljunk az erdőkhöz – magyarázzák, egyúttal szóba hozva az erdőgazdálkodás általuk egyik „legnagyobbnak” mondott problémáját:

a civilek használják az erdő előnyeit, de nem fizetnek érte.

Ha nem lennének erdészek és gatterek (fűrésztelepek), akkor is kellene valaki, aki vigyáz a fákra, ahogy a nemzeti parkokban is van adminisztráció, ennek pedig nem kevés az ára, a belépőjegyek ára pedig nem üti a fizetéseket, magyarázzák „Akár hisszük, akár nem, az erdőgazdálkodás sem kifizetődő, egy szinte veszteségességet súroló ágazat”. 

Ami megoldást jelenthetne szerintük, az egy úgynevezett szén-dioxid kvóta bevezetése például, ami egy létező és egyes helyeken működő dolog. Aki szén-dioxidot termel, az fizessen, aki semlegesít, az keressen, ez a logikája.  

A természet rasszizmusról és fasizmusról szól 

A Tudatos Udvarhely sorozat korábbi eseményeiről készült beszámolóinkat itt találod:

Cukor, só és mosódió

Takarítás zölden: nem olyan piszkosul nehéz

Így lesz zöld a piros tojás!

Tudod, mi történik a szennyvizeddel? (videóval)

Miért legyél harminc pluszos?

– jelentik ki egy hatalmas fenyő árnyékában. Egyrészt, az erősebb, a jobb győz. Maga az erdő is különbözőképpen fejlődik, olyan mint az embereknél: van akinél jobban sikerül, van akinél nem. Egyesek óriásiak és vastagok lesznek, a többiek akár 30-40 évig a talaj szintjén bujkálnak. A víz és a napfény határoz meg mindent. A talajszintet több száz növény borítja, ha a napfény bejut az ágak között, berobban az élet. 

A fák önzők, azonkívül, hogy fejlődjenek, a legfontosabb számukra, hogy utódaiknak a lehető legjobb feltételeket megteremtsék. A terjeszkedésre pedig különféle taktikáik vannak: egyesek a szélre bízzák az utódaikat, az messzire repíti őket, másoknak az állatok segítenek, amelyek elejtik útközben a magokat, vagy túlélik az emésztést, és hatalmas „energiabombával” indulnak az életbe.

Másrészt az információ, a klímaadaptáció, amit egy fa megél az évek során, tovább öröklődik: „ebben a fenyőben is 150 év klimatikus adat van, ők tudják azt, hogy szeptemberben már az életműködésüket le kell lassítaniuk, és tartalékolniuk kell akár hat hónap télre, ez az, ami továbbvándorol a maggal” – mondják, egyúttal cáfolva azt, hogy a genetikai állomány sérülne amiatt, hogy a szép fákat vágják ki:

– Ez a fenyő 150 éve itt van, legalább 100 éve már szórja a magokat. A természet még mindig túl hatalmas ahhoz, hogy mi be tudjunk avatkozni. S már nem úgy működik, mint az ’50-60-as években, hogy megindultak a völgy alján, és letaroltak mindent, jöttek utána, és ültették be. Aki azt mondja, hogy másképp van, az csak a szenzációt akarja erőltetni. 

Ha már a fenyőről beszélünk, elmondják azt is, hogy rengeteg szént köt meg egy ekkora fa. A fából készült épületek, tárgyak úgy működnek, mint egy egy tartalék: csak akkor szabadul fel belőlük a szén/dioxid, ha olyan állapotba kerülnek, hogy el kell égetni őket. Ha egy fa elkorhad, akkor is ugyanaz történik, mint a kályhában, csak nem azonnal, hanem 30 év alatt: a fák lepotyognak, elszáradnak és elkorhadnak, ez gyakorlatilag a komposztálás alapja. Romániában az erdőleltár hétmillió hektár erdőt tart számon, ezen folyamatosan képződik a talaj: van, ahol egy milliméter adódik hozzá évente, van, ahol csak egy tized.

Milyen a jövő erdője? 

A koncepció az, hogy legyen minél több fafaj az erdőben, mert nem tudják, hogy melyik fafaj hogyan fog a klímaváltozásra reagálni. Úgy gondolják, a nyírfa bizonyos területeken az egyedüli opció lesz, a bükk már nem annyira, mert szereti a hideget, a nedvet, a páratartalmat. Úgy néz ki, 2030 körül majd eldől, akkorra az iparosodás óta az emberi tevékenységeknek köszönhetően a Föld átlaghőmérséklete el fogja érni az 1,5 fokos küszöböt, és ez jelentősen megnöveli majd az éghajlatváltozás kockázatait. Szerencsénkre mi kivételes, elkényeztetett helyzetben vagyunk, állítják, mert a klímaváltozás hatásai legkevésbé a hegyvidéken fognak érződni.

Emellett elképzelhető az is, hogy 10-15 éven belül kevesebb fával dolgoznak majd: kiválasztják az értékes fákat, körülötte levágják a többit egy 5-6 méter sugarú körben, és a maradék fának megadnak mindent. Nyugat-Európában már így működik, mondják, prémium minőségű fákkal dolgoznak, és prémium pénzt is kapnak érte. Ennek az az oka, hogy senki nem akar már dolgozni az erdőkben. Nem csak külföldön, itthon is alig, találnak olyan embereket, akik hajlandóak az erdőkben dolgozni.