Nem egy könnyű időszak az érettségi vagy a kisérettségi előtti. Ott és akkor úgy tűnik, az életed múlik rajta. Hogy ez a három-négy jegy fogja meghatározni a jövődet. Az érzésre a család, a barátok, a tanárok is rátesznek egy lapáttal. Vagy kettővel. Minden végzetesnek tűnik. Naponta többször is megkérdezik, hogy S akkor, mi lesz, hova tovább. Megkérdezik a tanárok, megkérdezik a szüleid, a barátaid, a barátaid barátai, az ismerőseid, az ismerőseid ismerősei. Így emlékszem vissza erre az időszakra. Aztán nagyjából félév után rájössz, sem a vizsga, sem az iskolaválasztás nem is annyira fatális: át lehet iratkozni egyik iskolából a másikba, van olyan is, hogy valaki a pótérettségi után jut be az álomegyetemére, és olyan is, aki szakmát vált.

Jelenleg több barátom, rokonom áll érettségi vagy abszolváló előtt. Meg fognak bukni, nem tudják, hogyan tovább, félnek, stresszelnek, és a tanáraik, esetleg családtagjaik ahelyett, hogy biztatnák, ijesztgetik őket – erről számoltak be szinte kivétel nélkül. A beszámolóikat álnéven közüljük. 

Előbb a fenyegetés, aztán a teszt

Anita még csak hetedikes, az egyik székelyudvarhelyi iskolába jár, de máris van olyan tanára, aki minden órán elmondja az egész osztálynak, hogy nem lesz belőlük senki, ha nem tanulnak a kisérettségire. Sőt, azzal is szokta őket fenyegetni, ha nem írják meg a próbavizsgákon az átmenőt, akkor megbuktatja őket. Nagyon kevés az olyan tanár, aki nem fenyegeti, ijesztgeti a gyerekeket, nem csoda tehát, ha negatívan viszonyulnak a kisérettségihez, meséli. Anita fél is, hogy „nem lesz belőle senki”, vagy „rossz iskolába jut be”. A csavar a történetben, hogy bár szinte minden órán szóba jön a nyolcadik végi vizsga, teszteket alig oldottak: magyarból, matekből még egyet sem, románból is mindössze ötöt.  

Máté tizenkettedikes, az egyik jónevű székelyudvarhelyi iskola tanulója, ő is arról számol be, hogy fehér holló számba megy az, hogy megdicsérjék őket érettségi előtt állva a tanárok, helyette mindig leszólják az egész osztályt. Mi értelme van az életüknek, ha nem sikerül az érettségijük? – tették fel nekik a kérdést. Az osztálytársai is stresszelnek, próbálják biztatni egymást, de nehéz, amikor mind ugyanabban a helyzetben vannak, mondja.

Már tizedikben elhangzott a nagy kérdés, a ki hova készül tovább, tizenkettedikben már rendszeres, mostanában azt is megkérdezik, mindenki akar-e egyáltalán érettségizni. Ezek nem esnek jól, vallja be Máté. Szerinte sokkal jobb lenne az, hogyha biztatnák őket: csináld meg, meglesz. A másik nagy bánata, hogy az iskolában ezer másik dologgal kell foglalkozni az érettségi mellett, amiket a vizsgák miatt jelenleg kevésbé érez fontosnak. 

Milyen dolog az, hogy memóriajáték az érettségi?

Erre Zoltán, egy másik tizenkettedikes, szintén jó nevű iskola diákja is panaszkodik. Jobb lenne szerinte, az utolsó hónapokban főleg, ha rövidebb napjaik lennének, olyanok, amiken kizárólag az érettségire készülnek ahelyett, hogy háromig ülnek az iskolában, olyanokkal foglalkoznak, „ami nem sürgős”, így mire hazaérnek és készülhetnének, ki vannak fáradva. Zoltán az érettségi feladatait sem találja a legjobbaknak. 

„Milyen dolog az, hogy memóriajáték az érettségi, hogy nem beszélek és írok helyesen románul, de be kell magoljam a sok elemzést, miközben nem tudom, hogy milyen papírokért melyik hivatalba kell menni, ahogy még sok olyan dolgot sem, amire szükségem lesz a későbbiekben” – fogalmaz. Úgy érzi, a tanárai is tehetnének többet annak érdekében, hogy később magabiztosan vághassanak bele az egyetemi életbe, hogy megértsék, hogy működnek a jelentkezések, hogy milyen opciók vannak. Elmondhatnák, hogy ne féljenek, nincs vége az életünknek, ha rosszul döntenek, az egyetemeket ott lehet hagyni, át lehet menni más szakra.

A stressz-szintje naponta változik: vagy pánikol vagy nyugodt. Néha úgy érzi, hogy „vége van, nincs ideje, nem tud semmit, nem lesz érettségije, nem lesz belőle senki”, néha pedig racionálisan végig tudja gondolni, hogy mennyit tud, hogy nem élet-halál kérdés az érettségi, nem minősíti őt mint embert, sokkal inkább azt méri fel, hogy mennyire felel meg egy adott pillanatban a tanügyi rendszer elvárásainak.

Rengeteg félelme van, fél, hogy annulálják az érettségijét egy véletlen „jel” miatt, fél, hogy beteg lesz érettségikor, hogy rosszul vagy nem sikerül az érettségije, hogy nem jut be egyetemre, hogy kisebb jegyet fog kapni, mint a társai és kevesebbnek fogja érezni magát emiatt. Fél attól is, hogy hogy fogja kibírni azt az időszakot, amikor vizsga vizsgát fog követni, négy órán keresztül koncentrálni kell és olyan jól kell teljesíteni, mint még soha.

Beáta vidéken jár iskolában, a többiekkel ellentétben jól viseli ezt az időszakot, nem stresszel, a romántól fél egy kicsit. Nem telik el nap úgy, hogy ne készülne valamire: naponta-kétnaponta megold egy matektesztet, román szavakat tanul. Tanárai és szülei is biztatják, amikor konkrétan rákérdezek, hogy olyan jellegű kijelentésekkel eddig találkozott-e, hogy nem tudnak semmit, ebbe vagy abba az iskolába nem jutnak be, meglepve mondja, hogy eddig még nem mondott senki ilyent neki.  

A velük való beszélgetés után arra lettem kíváncsi, hogy mi az, ami még normálisnak számít, ha kisérettségivel, érettségivel kapcsolatos stresszről van szó, és mennyire van rendben az, ahogy a tanárok, esetleg családtagok fenyegetik, megfélemlítik a diákokat a vizsgákkal kapcsolatban. Érdekelt, mit kellene ehelyett tenniük, meg egyáltalán mit tehet a nyolcadikos, tizenkettedikes annak érdekében, hogy a legtöbbet kihozza magából ebben az időszakban anélkül, hogy „kikészülne”. A válaszokért Szalay Zsuzsanna pszichológushoz fordultam, vele jártuk körül a témát az ismerőseim beszámolóiból kiindulva. 

Stresszes, stresszes, de kell

Tisztázza, bár sok stresszel jár egy ilyen vizsga, fontos, hogy legyenek ilyen jellegű megmérettetések, mert azáltal, hogy egy kihívás, egy próbahelyzet előtt áll egy fiatal, ami sok energiájába kerül, fókuszt, erőfeszítést, munkát igényel, a személyisége fejlődik. „Mindig is voltak beavatások, ez is egy beavatási mód. Kell” – mondja.  

A próbatétel természetes velejárója a stressz, magyarázza, „Na, hát az, hogy ez most romboló stressz lesz-e, vagy megmarad a kihívás stresszének szintjén, az már sok mindentől függ” – teszi hozzá. 

Amikor valaki nem tud aludni, nem tud enni, a hangulata nagyon instabillá válik, sokat sír, ingerlékeny, dühkitörései vannak, úgy érzi, hogy rövid időn belül drasztikusan tud változni a hangulata, fáj a feje, háta, gyomra már arra utal, hogy a stressz-szintje az optimális kihívást serkentő stressz-szintjét elhagyta.

Az abszolváló és az érettségi nagyon hasonló folyamatok lezajlását eredményezi a fiatalokban, a tizenkettedikeseknél nagyobb a lehetősége annak, hogy a vizsgázó „szétforgácsolja magát”. Nekik több ilyenkor a programjuk, ha nem figyelnek és nem osztják be az idejüket, akkor az erőik, figyelmük, fókuszuk nem tud a munkára összpontosulni. A „belazulunk, és aztán utolsó percben összekapjuk magunkat”, a „lesz valahogy” típusú hozzáállást is különbségként említi Szalay, ez is inkább a tizenkettedikesekre jellemző, mert nyolcadikosok zöme azért még komolyabban veszi a vizsgát, és a szülők is jobban végigkövetik a készülés folyamatát az esetükben. 

Mit tehet a szülő?

Az is szóba kerül, hogy mit tehet a szülő annak érdekében, hogy megkönnyítse a gyereke helyzetét ebben az időszakban. A pszichológus ánya is épp kisérettségi előtt áll, „én megfőzöm a kedvenc levesét, igyekszem nem stresszelni, támogatni, biztatni, ez az én dolgom” – mondja. 

Nem árt arra sem figyelni, hogy mennyit tanul a gyerekünk, tanácsolja. Van, akit noszogatni, van, akit visszafogni kell:

– Vannak olyan diákok, akik aztán annyira stresszesek, hogy már túltanulnak. Ez is nagyon rossz. Ilyenkor a szülő valójában vissza kell fogja a gyerekét, amennyiben lehet. Tehát azt kell mondja, hogy ne tanulj annyit. (…) Onnan lehet tudni, hogy valaki túltanul, hogy már nem tud rendesen aludni, hajnali 5-re felhúzza az órát, a megtanult anyagban sem bízik, túl sok időt fektet bele, amit máshonnan vesz el: alvásból, pihenésből. 

De a legfontosabb az szerinte, hogy a szülő ebben az időszakban elfogadóan, támogatóan, biztatóan, pozitív megerősítésekkel hasson a gyerekére, és semmiképpen fenyegetve, minősítve, negatívan, félelmet keltve. A másik nagyon fontos dolog az, hogy ügyeljen arra, hogy a gyereke tudja, hogy „ez csak egy vizsga”: 

– Semmi nem mérettetik meg, csak a per pillanatnyi tudása. Nem mérettetik meg az ember, és nem mérettetik meg azt sem, hogy milyen ember. Ez nagyon fontos, ha nem megy, akkor azt érzi a diák, hogy ő rossz ember, ő gyenge, ő rossz tanuló, miközben ez az egész jegy arról fog szólni, hogy 2023. június 3-án mennyire tudta a mateket, és semmi többről. Nem szól arról, hogy mennyire kedves, milyen profi a főzésben. Ezt kellene valahogy figyelembe vegyék a szülők és a tanárok ahelyett, hogy túldimenzionálják az egész vizsgát. Az, hogy a jövője bizonyos szinten függ tőle? Hát igen, de nagyon sok más dologtól is függ a jövőjük”. 

A jegyek hasonlítgatásával is kell vigyázni: mindenképpen jó tudni, hogy az osztályátlaghoz képest hol tart valaki, de nem érdemes lovagolni ezen túl sokat, mert a túlzott hasonlítgatás az nagyon káros tud lenni. 

Nem lesz semmi belőled!

Szalay szerint is veszélyesek az olyan típusú minősítések, hogy semmi nem lesz belőled, ha csak ebbe az iskolába jutsz be: 

– Ez nagyon durva, mert egyrészt az iskolát is minősíti meg a gyereket is. Nagyon fontos lenne az, hogy a tanárok serkentőleg tudjanak hatni, ne rombolóan, ne negatív minősítő, direkt pánikkeltő és direkt stresszelő magatartást tanúsítsanak. – Viszont azt is kiemeli, ha a tanár kijavítja a dolgozatot, ami 3,5 lesz, és azt mondja, hogy te meg fogsz bukni, nem kell megsértődni. 

Azt, hogy sok tesztet oldatnak a gyerekekkel, nem látja problémának. Szerinte fontos, hogy megszokják a tesztszituációt, azt, hogyan néz ki a teszt, mely részei a könnyebbek, nehezebbek, mik lehetnek a kulcsfogalmak. 

A sikeres vizsga szentháromsága

A pszichológus szerint a sikeres vizsga három tényezőből tevődik össze: a tervezésből, a vizsgastressz kezeléséből és a vizsgatechnikából. 

Vannak olyanok, akik egy hónap alatt intenzíven akarnak megtanulni mindent, ez azt jelenti, hogy rendszertelenül és átgondolás nélkül orrvérzésig akarnak tanulni szünetek beiktatása nélkül, ami nagyon rossz. Eleve az utolsó egy hónap valójában nem annyi, mint amennyinek tűnik. Bele kell azt is számolni, hogy ez egyben a ballagás, az éneklések, a bulik, diáknapok ideje is, figyelmeztet. 

Arra is figyelni kell, hogy kellenek a szünetek: 30-40 percenként 5-10 perces szünetet be kell iktatni. A feltöltődés is fontos, folytatja. Általában a szülők rosszallják, hogy ha elmegy a diák a barátokkal találkozni, pedig „nagyon-nagyon fontos, hogy tudjon töltekezni, hogy beiktassa a napirendjébe azokat a programokat is, amik feltöltik”. Ez lehet egy találkozó a barátokkal, lehet egy buli a hétvégén, lehet egy kirándulás.

Érdemes egy kicsit elfáradni, sportolni: 

– A tanulással egy csomó szellemi energiát fogyaszt el a diák. Az agyi túlpörgés miatt előfordulhatnak alvászavarok. A test nem fáradt, a szellemi, a lelki energiák viszont elfogytak, így még nehezebb ellazulni. Ezért ajánlatos a napi húsz perc mozgás vagy két naponta egyet szaladni, biciklizni. 

Kell hagyni időt a pihenésre is. Ha úgy érzi a diák, túl sok már a stressz, akkor azt ajánlja, próbáljon ki különböző stresszoldó technikákat: rekeszizomlégzést, progresszív relaxációt, meditációt. Akár egy pszichológust is felkereshet, hogy segítsen, de azért nem muszáj rögtön szakemberhez rohanni:

– Egy ember tapasztalja ki a saját technikáit és saját magának az önmegnyugtatást. Ha ötlet szintjén vagy ismeret szintjén elakad és azt mondja, hogy na jó, ezeket a köröket futom már egy ideje, és nem jutok előre, akkor persze, keressen fel egy szakembert. De úgy gondolom, hogy jó, ha arra tanítjuk a gyerekeket is, hogy amit önerőből meg tud tenni, azt tegye is meg magáért. Tehát ne mindig kívülről várjuk a megoldást, hogy valaki majd nagyokos megmondja.

Nem ajánlja a nyugtatók szedését orvosi recept nélkül, illetve hangsúlyozza, hogy a kávé- és alkoholfogyasztásra is figyelni kell, mert azok a szokások, amik korábban beváltak, nem biztos, hogy a készülés időszakában is be fognak, „vissza is üthetnek. Mondjuk napi 3-4 kávé lehet, hogy ebben a periódusban már túlpörgést okoz”.

Azt is érdemes kitapasztalni, hogy ki, mikor és hogy tud a leghatékonyabban tanulni: van, aki naponta változtatja a tantárgyakat, van, aki egy hétig matekezik. Van, aki délután tanul jobban, van, aki éjszaka, este. 

A második tényező, hogy hogy bírja a tanuló vizsgastresszt. Sokan vannak, akik bár nagyon jól felkészültek, de vizsgahelyzetben szorongani kezdenek, „leblokkolnak”. 

– Viszont a blokkolás nem tart 3 órán keresztül, ezt azért fontos tudni. Eltarthat pár percig. Na, ilyenkor van, amikor pánikba esnek. Azt szoktam mondani, várja meg, amíg az a pár perc elmúlik, lélegezzen, rekeszizom ésatöbbi. Eszébe fog jutni az, amit tanult, csak legyen, ami eszébe tud jutni. 

A harmadik fontos elem a sikeres vizsgához a vizsgatechnika. Ide tartoznak az olyan tudnivalók, hogy hogy fogjon neki a diák a vizsgának: 

– Először mindig fussa át, olvassa át az egészet. Ezután látni fogja azt, hogy melyik kérdések érnek nagyobb pontszámot. Az idejét, a három órát úgy ossza be, hogy az utolsó 15 percet már csak átnézésre hagyja. Több időt a nagyobb pontszámú kérdésekre kell szánni,  és azokkal érdemes kezdeni. Ha fut is ki az időből, a könnyebb, kevesebb pontszámú kérdéseknél kisebb a valószínűsége, hogy tévedni fog. Ha már fut ki az időből, a nehezebb tételeknél valószínűbb, hogy a stressz miatt tévedni fog. Választós kérdésnél például először zárja ki azokat, amelyek biztos, hogy nem helyes válaszok, és utána a maradék valószínűből döntse el, hogy inkább melyik lehet a jó – említ még néhány tippet, ami jól jöhet a vizsgázóknak.