Nem dőlhet hátra tavasszal a Székelyudvarhelyi FC

Fotó: archívum/GÁL ELŐD

Nem dőlhet hátra tavasszal a Székelyudvarhelyi FC, hiszen egyelőre nem sikerült kivívnia a 3. ligás felsőházi rájátszásban való szereplést, sőt azután, hogy pénteken, december 2-án döntetlent játszott Kézdivásárhelyi SE-vel a sétatéri stadionban, meg is nehezítette saját dolgát.

Hiába szorította be vendégét saját térfelére Gabriel Rădulescu együttese, nem sikerült komolyabb helyzetet kidolgozniuk és ezt meg is bosszulta magát, amikor a 77. percben nem figyelt a hazai védelem Albu Erikre, aki üresen maradt és meg is szerezte a vezetést Kézdinek. Néhány perccel később jött az egyenlítő gól, Tankó Zsolt ért szerencsétlenül a labdába, ami ezután a saját kapujában kötött ki, 1-1-es döntetlenre végződött a mérkőzés.

A harmadosztályos román labdarúgó bajnokság 2023. március 11-én folytatódik. Az alapszakaszából összesen három forduló van hátra, ezalatt kellene ledolgozza hárompontos hátrányát a SZFC a még felsőházi rájátszást érő, negyedik helyen tanyázó Brassói SR-rel szemben.

Az első két helyet elfoglaló Blejoi és Plopeni csapatai már biztosan ott lesznek a négycsapatos tavaszi végjátékban, jó eséllyel pályázik erre a harmadik helyen álló Barcarozsnyói Olimpic Cetate, és a negyedik helyen álló Brassói SR, akitől három ponttal van elmaradva a SZFC.

A bajnokság jelenlegi állása:

Jó hír, hogy az udvarhelyieket üldöző Sepsi OSK II és Păulești is vereséget szenvedett az utolsó fordulóban, így maga mögött tartotta őket az SZFC. Az udvarhelyi csapatnak, hogy kivívja a rájátszást, egy mérkőzéssel többet kell nyernie a brassóiaknál. Mindketten játszanak tavasszal egy mérkőzést Plopeni ellen, ezen kívül az udvarhelyieknek a Sepsi OSK II-vel, és a másik brassói együttessel, a Tâmpa Kids-szel, míg a Brassói SR-nek Kézdivásárhellyel, és Păulești-tel kell megvívnia az alapszakaszból hátramaradt fordulóban.