Nem csökkennek a közalkalmazotti bérek

Nem csökkentik, de az egységes bértörvény kiértékeléséig befagyasztják a közalkalmazotti béreket Romániában a 2020. decemberi szinten, közölte Florin Cițu miniszterelnök hétfőn, áll az Agerpres oldalán.

Florin Cîţu azt mondta, „nem híve” a fizetéscsökkentéseknek, nem fognak csökkeni a közalkalmazotti bérek 2021-ben. Ugyanakkor hozzátette, megvizsgálják, hogy a jelenleg érvényben levő egységes bértörvény kellőképpen hatékony-e, mert szerinte különféle rendellenességek léptek fel hatályba lépése óta, és amíg ez a vizsgálat lezárul és levonják a következtetéseket, befagyasztják a közszférában dolgozók fizetését a 2020. decemberi szinten.

A kormány megoldást talált arra, hogy a koronavírus-járvány által leginkább érintett személyek az elkövetkezőkben is élhessenek a hiteltörlesztés elhalasztásának lehetőségével, tette hozzá. A kormányfő rámutatott, az Európai Bankhatóság döntése értelmében a hiteltörlesztés halasztása legtöbb 9 hónapos időtartamra kérhető, a kormány azonban talált egy megoldást arra, hogy a járvány által leginkább érintett kategóriákba tartozók esetében meghosszabbítsák ezt a határidőt.

Az erről szóló rendelet részleteit a következő napokban ismertetik.