Nem csillagokat látsz, ez tényleg az, aminek tűnik

Habár a városháza korábbi kommunikációja alapján idén csak a lebontott csillagvizsgáló körüli terület rendezésére számítottunk, egy keddi Facebook-posztban feltűnt, hogy az új csillagvizsgáló építésének is nekifogtak.

Fotó: Székelyudvarhely Polgármesteri Hivatala

A bejegyzés szerint a hivatal munkatársai, élükön a polgármesterrel ellenőrzésen voltak a város több pontján, köztük a Kuvaron is, ahol a régi csillagvizsgáló helyén már kivehető az új épület vasbetonból készült köralapja.

Kérdésünkre Zörgő Noémi szóvivő elmondta, hogy valóban párhuzamosan dolgoznak az uniós projekt elszámolható (területrendezés) és nem elszámolható elemeivel (maga az épület). Kipucolták a park részen a bozótot, hogy tudják elkezdeni a tanösvény kialakítását, amelyhez egy fémszerkezetet kell összeállítsanak a helyszínen, következik a csillagvizsgálóhoz vezető lépcsősor teljes felújítása is. Ezzel párhuzamosan elkezdődött a csillagvizsgáló újjáépítése is: jelenleg az alapozással dolgoznak, most alakítják ki a falak formáját a vasazattal, következik ennek betonozása.

A cél az, hogy év végéig minden olyan munkálat meglegyen, amely az elszámolható költségekben van, illetve, hogy a csillagvizsgálóval annyira haladjanak, hogy a késő őszi, téli időszakban megnyithassák a beltéri munkafrontot az épületben – számolt be a munkatervről.

Hogy pontosan mi épül a Kuvaron és mennyibe is kerül, arról a közbeszerzés lezárásakor és a régi épület lebontásakor írtunk bővebben.