Fotó: archív, Szabó Apor
Tizenötödik alkalommal szervezik meg az ideire új arculatot kapó Székelyföldi Kerékpáros Körversenyt, amelynek idén udvarhelyi főszervezője lesz Lukács László személyében. Őt még februárban választotta kabinetfőnökének Novák Károly Eduárd sportminiszter.
A nyitónapon, augusztus 4-én, szerdán egy 125 kilométeres szakasz vár a mezőnyre. A körverseny először érinti mind a három székelyföldi megyét, hiszen idén Marosvásárhelyről indulnak a bringások, és Szovátán keresztül tekernek Székelyudvarhelyre. A megszokott útvonaltól annyi különbséggel, hogy Szentlélekről Székelykeresztúr irányába halad a mezőny, onnan Felsőboldogfalva felől érkeznek be a városba, hogy a Kossuth utca elején hajrázzanak majd egyet körülbelül 16 óra 20 perckor.
A kerékpárosok városunkban szállnak meg, hiszen augusztus 5-én, csütörtökön innen indul a következő, szintén 125 kilométeres szakasz 13 órától, amelynek Gyergyószentmiklóson, majd Marosfőn keresztül vezet az útja Csíkszeredába.
A háromszéki szakasz sem marad el, ezt augusztus 6-án, pénteken rendezik. Sepsiszentgyörgyről indulnak és itt lesz a befutó is, miután tettek egy kézdivásárhelyi és kovásznai kitérőt a bringások.
A negyedik, azaz utolsó szakaszt augusztus 7-én, szombaton rendezik: Csíkszeredából indulva és oda is érkezve járja körbe Csíkszéket a mezőny, ezalatt a körverseny leghosszabb távját, 151 kilométert tekerve.
A csíkszeredai Team Novák először és utoljára 2018-ban nyerte meg a versenyt a moldovai Nicolae Tanovițchii révén, tavaly a lengyel Jakub Kaczmarek bizonyult a legjobbnak. A verseny és a Team Novák alapítója, Novák Károly Eduárd sportminiszter is nyeregbe száll, rajta kívül az ukrán Dementiev, az orosz Zotov, a kolumbiai Restepo Diosa, és két argentin: Crisafulli és Del Negro alkotják a csíkszeredai csapatot. Nem titkolják, az összetett győzelemért járó piros trikóért versenyeznek, de ehhez bizonyára a címvédő Kaczmareknek is lesz egy-két szava.
A körverseny weboldalán részletesen meg lehet nézni a szakaszok útvonalát, a résztvevő versenyzőket. Élőben is itt lehet majd követni a versenyt, sőt a szervezők egy Tour of Szeklerland nevű applikációt is létrehoztak a komolyabban érdeklődőknek, ami Google Playről letölthető.