Pár éve a kislányommal voltam várandós, amikor az üzletben összefutottunk egy rég nem látott ismerőssel. Egyébként is kínosak ezek a beszélgetések, amikor két mondatot kell váltani rögtön a betétek és a vécépapírok közt, de ez az eset különösen kényelmetlenül alakult. Megkérdezte, hogy nahát, tudjátok már, hogy fiú, vagy lány lesz? Mondjuk a férjemmel büszkén, hogy igen, kislány! Erre azt a választ kaptuk, hogy na nem baj, majd a következő. Én abban a pillanatban feldolgoztam ezt a választ, tudtam, hogy nincs mögötte különösebb rosszindulat, egyszerűen ez itt így a normális. A férjem kevésbé bírta türtőztetni magát, először fehér, majd tűzvörösre váltott az arcszíne. Finoman átlökdöstem a következő sorba, mielőtt ideje lett volna megszólalni.
Nemrég olvastam a The Wall Street Journal egy cikkében, hogy Kínában túl sok a férfi, és ez jelentős hatással van a gazdaságára is. Mivel egyetlen gyermeket vállalhattak csak a családok, a lánygyermekeket elvetették, és csak a fiúkat tartották meg, sőt sok esetben a lánygyermekeket eladták, 8 dollárért „darabját”. Emiatt nagyon nagy lett egyensúlyhiány, rengeteg férfi marad egyedül, és így éli le az életét, magára hagyva, sokszor depressziósan, vagy egyéb mentális problémákkal küszködve. A bűnözési ráták is hatalmasat ugrottak, a magányos férfiak gyakran folyamodnak erőszakhoz, különösen a szexuális támadások száma növekedett.
Erről újra eszembejutott a „nem baj, majd a következő” élmény, és megpróbáltam választ keresni erre a kellemetlen kérdésre:
Miért részesítjük előnyben a fiúgyermekeket a lányokkal szemben?
Az egyik legegyértelműbb magyarázat, az ősi nemi szerepek máig kinyúló hatása. A fiú örökli a királyságot, a földeket, a birtokot, a fiú vadászik, a fiú erősebb, tehát több segítséget nyújt majd a gazdaságban, a fiú katona lesz, pap lesz, a fiú pénzt keres, a fiú továbbviszi a család nevét. A fiú az apja kiköpött mása. Emellett a nőnek igen kevés, társadalmilag értékelt szerep jutott: gyereket szülni, háztartást vezetni, a szülőkről gondoskodni. A lány elkerül a családból, megfosztják a nevétől, és más „urat szolgál” majd. Ott volt a nyűg is, hogy a lányokat férjhez kell adni, hanem a nyakukon marad vénleányként, és az nagy szégyen.
A történelem során a férfiak töltötték be a magasabb pozíciójú társadalmi szerepeket, ezért a férfi szerep a magasabb státusszal kapcsolódott össze.
Mindez – köszönhetően többek között a modern fogamzásgátlási és születésszabályozási eszközöknek, amik lehetővé tették a kontrollált gyermekvállalást és a 20. század eleji feminista mozgalmaknak, majd a kommunizmusnak – mára már megváltozott. És, bár még mindig hátrányokkal indul egy nő a karrierjében egy férfival szemben, ha leküzdi ezeket a hátrányokat, ugyanúgy sikeres lehet, sőt a nevét is továbbviheti a családnak, önálló döntéseket hozhat. Az sem lehet ok, hogy kevés a fiú, hiszen Udvarhelyen 2020-ban 92-vel több fiú született, mint lány.
Mégis még mindig mindenki fiút akar.
A fiúnak várt lányok egy életre megpecsételődnek ettől a „csalódottságtól”. Konkrét példa: egy angol tanulmány vizsgálatai kimutatták, hogy azokban a családokban, ahol inkább fiút szerettek volna, a lányok sokkal gyengébben teljesítenek matematikából.
Ami számomra elkeserítő, hogy itthon a szexizmus még mindig tombol. A feminizmus kifejezés egyenesen az ördögtől való, s az én hároméves lányomnak is mondtak már olyat, hogy ügyesen tanulj meg kiszolgálni, mert lány vagy. Vagy, hogy meg kell tanítani időben főzni, és takarítani, adjál seprűt a kezébe. Azt is furcsállja sok ember, hogy autókkal, és dínókkal játszik. Persze, ezek nem minden esetben rosszindulatú megjegyzések, csak sokan úgy gondolják, hogy könnyebben beilleszkedik majd, és alkalmazkodik a társadalomhoz, ha erre a hagyományos női szerepre van nevelve.
Tehetünk-e bármit családon belül, ha a gyerekünk ebben a környezetben nyomást érez, hogy ennek a társadalomnak a normái szerint viselkedjen? Kamaszkoromban meg voltam győződve arról, hogy a mi generációnk gyerekei más szemléletben nevelkednek, de sajnálattal látom, hogy nagyon kicsit léptünk előre. Ugyanazokat a kliséket hallom a velem egykorúaktól, mint anno a nagyszüleimtől.
Én, negyedik lányként, nagyon fiúnak készültem, édesapám úgy is köszöntött örömében: – Megszületett a fiam, Eszter! Nem kaptam kevesebb szeretetet, sem tiszteletet, de valamilyen szinten végigkísért az érzés, hogy gyengébb vagyok, mint amilyen kellene, hogy legyek. Középiskolában a matektanárom mondta egyszer nekem, hogy „te épp csak megszólalásig vagy szép”. Nem voltam nagy matekes, ez tény, de voltak egyéb erősségeim, amit mondjuk egy fiú esetében ki lehetett volna emelni, de mivel lány vagyok, a szépség az egyetlen kapaszkodóm. Ugyanez a tanár megkérdezte egy másik lány osztálytársamtól, hogy legalább főzni tudsz-e? El is érkeztünk az önbizalomhiányhoz.
Szép legyél, ha már okos nem vagy, s ha szépséged sincs, minek vagy?
Az egyetemen konkrétan kiröhögött a bizottság, mikor elmondtam, hogy operatőrire szeretnék szakosodni. Itthon milliószor megkaptam, miközben esküvőt, vagy más eseményt fotóztam, hogy hol a főnököd – utalva egy férfira, aki biztos felügyel – vagy, hogy otthon az uradnak ki főz reggel, ha te itt éjszakázol?
Olyan is volt, amikor egy nagyapa folyamatosan a férfi videósnak dirigálta, hogy hova utasítgasson engem, s a videós hiába magyarázta neki, hogy ő nem a főnököm, s velem beszéljen, ha szeretne valamit, nem volt hajlandó nővel szóba állni. Nem egyszer borzadtak el a szülők látványosan, hogy a gyerekeik női fotóst választottak a nagy napra.
A minap egy húsüzletben hallgattam végig, ahogy egy kedves kiszolgáló lányt megaláz, és szavakkal molesztál egy idősebb férfi. Azt vágta a fejéhez, hogy ha a szoknyája ilyen rövid, minek hordani, tessék levenni, s hogy ne a szája járjon, hanem a keze szaporán, ahogy az egy nőhöz illik. Nem tudtam, mit mondhatnék, hallgattam, s megértően néztem a látványosan zavarban lévő lányra. Azóta is bánom, hogy nem szólaltam meg. Megtörténhetett volna ugyanez, ha az illető férfi lett volna?
A fiú ügyes és okos, a lány pedig szép. Persze, jól jön egy szép lány is a családba dísznek, de bárcsak érkezne egy ügyes, és okos fiú is. A lány, ha teljesít, akkor nagyon sokat lapátolt érte, vagy kanapébajnok, és teste bevetésével sikerült elérnie a célt, vagy csak a segge jó, s le tudott ülni tanulni, a lényeg, hogy valahogy meg kell magyarázni. Viszont, ha a fiú teljesít, akkor egyszerűen tehetséges, adottságai vannak, örökölte.
Ez nem azt jelenti, hogy aki inkább fiút szeretne, az feltétlenül szexista is, sokan épp azért vágynak jobban fiú gyerekre, mert a lányukat féltenék, sajnálnák, hogy olyan világba csöppen majd bele, ahol a neme miatt el lesz nyomva. Féltik attól, hogy hogyan boldogul majd az életben nőként, hogy milyen párt talál majd, hiszen rengeteg a családon belüli erőszak, és ezeknek elszenvedői általában a nők.
Sok generáció nőtt fel úgy, hogy a fiúk kiszolgálva, hátradőlve várták a fényes jövőt, míg a lányokat szolgálatra késznek nevelték. Ezt a környezetet megváltoztatva lehet csak kilépni ebből a körből, hogy a lányok is kívánt gyerekként érkezzenek a világra, majd a hamuban sült pogácsa mellé ugyanolyan lehetőségeket, és ambíciókat kapjanak, mint amilyenekkel a fiúkat engedik útjukra.
Sokaknak a feminizmus egy túlzó ideológia, nadrágos és öklöt rázó, habzó szájú vénleányok gyülekezete. Ezt mondták annak idején a szüfrazsettekre is, de lenne szavazati joguk a nőknek, ha csendben kötögetnek otthon, és reménykednek? Vannak helyzetek, amikor csak akkor figyelnek rád, ha kiabálsz, mert különben nem hallják a hangodat. Túlzásba esel? Igen, de legalább nem engeded, hogy feliratozzák a mondanivalód, lehalkítva annak a lényegét. Én most kiabálok itt egy kicsit, azzal a reménnyel, hogy az én lányomnak majd könnyebb lesz, és ha ez a generáció sem hajlandó változtatni: nem baj, majd a következő?