Nem akarnak aludni a medvék

A kép illusztráció. Forrása: dogwork.com

December 17-én, kedden este 8 órakor kétszer egymás után üzent medvejárás miatt a sürgősségi esetek felügyelősége (ISU), szerkesztőségünknek SMS-ben, a lakosságnak a RO-Alert rendszeren keresztül. Az első riasztás Parajdra, a második a Keresztúrhoz közeli Kissolymosra vonatkozott. A részletekről a csendőrség Hargita megyei szóvivője, Gheorghe Suciu tájékoztatott.

Parajdon egy nő tárcsázta a 112-t, miután autójába ült, és a lámpákat felkapcsolva meglátta a nagyvadat, ami megijedt és elfutott a helyszínről, a sóbánya bejáratához közel. A csendőrség korondi egysége már sehol sem találta. “Az már elment Zsögöd felé, a víz mellett. A bánya melletti tömbháztól szaladt ki és át az úton, utána a híd mellett beszaladt” – állította egy hozzászóló az Udvarhelyszéki Közlekedési Infó Facebook-csoportban, az idevágó bejegyzés alatt.

Parajdon ez már a negyedik jelentett eset volt az utóbbi két hónapban, mondta el a szóvivő.

Kissolymoson sem ez volt az első

látogatás idén, ezúttal egy férfi udvarán járt, ami alig 10 méterre van az erdőtől. A helyszínre kiszálló keresztúri csendőrök sem találtak rá a betolakodóra, ami egy betört kerítést hagyott maga után.

A 112-t tárcsázó férfi azt nyilatkozta, hogy ő maga próbálta elkergetni a medvét, erre a szóvivő azt javasolja, hogy ne tegyék kockára fölöslegesen az életüket, ne menjenek közel hozzá, ne fotózkodjanak vele, ne etessék, az eldobott ételmaradékot és a háziállatokat is zárják el tőle. És mindig hívják a sürgősségi számot – tette hozzá Gheorghe Suciu, aki szerint könnyen előfordulhatnak még hasonló esetek környékünkön. Úgy néz ki, nem akarnak téli álmot aludni, mondta.