Nem adja fel Tőkés László

Kérik a harmadik helyet az MPP és az EMNP közös jelöltjének az RMDSZ europarlamenti listáján – jelentette be Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke.

Tőkés szerint az erdélyi magyarság akkor érhetné el a legjobb eredményt a májusban esedékes európai parlamenti választáson, ha a magyar pártok választási koalíciója állítana listát, és ezen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös jelöltje, Szilágyi Zsolt kerülne a harmadik helyre az RMDSZ két jelöltje mögé.

A volt püspök arra emlékeztetett, hogy a 2009-es EP-választásokon, amikor az RMDSZ-szel közösen állított jelöltlistát ő vezette, 431 ezren szavaztak az összefogás listájára, és a gyér román választási jelenlét miatt a magyar lista a szavazatok 8,92 százalékát szerezte meg, ami három képviselő bejutását eredményezte.

A 2014. évi választásokon Tőkés már a FIDESZ listáján indult, az RMDSZ pedig épphogy teljesítette az 5%-os bejutási küszöböt, két képviselőt juttatva Brüsszelbe Sógor Csaba és Winkler Gyula személyében.

kronika.ro