Amikor év elején az Udvarhely Néptáncműhely költségvetését emelték a legnagyobb összeggel, többen is felhorkantak, hogy „eltáncolják a város pénzét”. Az igazság az – mondja Orendi István, a néptáncműhely igazgatója –, hogy jelentősen kevesebb pénz jut most produkcióra, mint kilenc évvel ezelőtt. 2021 ősze óta ugyanis egy épületet is a nyakukba vettek, a Stúdió Mozit, amely a „gennyes ügyektől sem mentes”, és ami nem kis költségébe kerül az intézménynek. 

Fotó: Gál Előd

Azt mégsem jelentené ki, hogy buta döntés volt átvenni az épületet, amelyben a munkálatokat elindították, azt kérték a szakemberektől, tervezzenek egy „Ferrarit”. 

3 millió euróra saccolták, és mozizni, néptáncolni, népzenét tanulni, kézműveskedni lehetne benne, konferenciáknak, előadásoknak adna helyet. De szem előtt tartják azt is, hogy lehet, a Ferrariból egy Mercedes lesz, vagy éppen egy Volkswagen. 

Székelyudvarhely kulturális intézményei közül a városi könyvtár, a múzeum, a színház és a Művelődési Ház igazgatója után az Udvarhely Néptáncműhely igazgatóját, Orendi Istvánt kérdeztük a néptáncműhely tavalyi évéről, idei tervekről, és az általuk megörökölt mozi épületéről, mint lehetséges megoldásról a jelenlegi helyhiányra.

Milyen volt az Udvarhely Néptáncműhely tavalyi éve? Mely előadásokat láthatta a közönség?

A tavalyi évet még egy picit rendhagyó módon kezdtük meg, az év elejét még meghatározta a covid, korlátozott létszámmal lehetett előadásokat tartani. Ami még mássá tette a tavalyi évünket, hogy a városháza által meghirdetett zene évébe mi is bekapcsolódtunk: nagyobb számmal szerveztünk koncerteket a korábbi évekhez képest, több zenekart hívtunk meg és több népzenei koncertet szerveztünk, szám szerint 11 koncertet, nagyrészt magyarországi előadókkal, de hazaiak is voltak köztük.

Elégedett vagyok a tavalyi évvel, mert a körülményekhez képest sikerült az előadásszámot ötven fölé növelni, két új előadást bemutatni: az Átváltozást Antal József rendezésében, valamint az Orza Călin által rendezett Figurást. Tavaly másodjára vett részt a teljes tánccsapat az István, a király rockoperában, amelyet szintén Orza Călin rendezett.

A nézők és a résztvevők számát véve is jó évünk volt: a néptáncműhely produkcióit tavaly több mint hatezren látták, a koncerteken, programjainkon közel 20 ezer ember vett részt. 

Mit terveztek idén? 

Az idei év hál’istennek nem egy sablonos év lesz. A játék tematika annyira nem fogja meghatározni az évünket, mint az, hogy idén 25 évesek leszünk. Részben azért is lett játék évévé kikiáltva az idei, mert van két intézmény az évfordulósok között – a néptáncműhely és a színház –, akiknek az alaptevékenysége a színpadi játék. 

Két évvel ezelőtt úgy döntöttünk a művészeti tanáccsal, hogy amikor 25 évesek leszünk, abban az évben meghívjuk rendezni azt a személyt, aki a néptáncműhely alapításánál jelen volt, azaz László Csaba koreográfus rendezőt, aki lényegében toborozta a csapatot 1998-ban. 

Az ő ötlete volt, hogy ha majd Petőfi-év lesz, akkor egy Petőfiről szóló darabot vigyünk a színpadra. Így született meg a Petőfi-potomság – Bálint Dani különös esete a költővel című táncszínházi előadás, amelyet február 23-án mutattunk be. Nagyon izgalmas történet az 1900-as évek elejéről, Székelykeresztúrról. Ha film lenne, nyugodtan kiírhatnánk, hogy megtörtént események alapján készült. Többször játszottuk már az idén, legutóbb vasárnap, április 16-án Székelykeresztúron, a Bálint Dánielről elnevezett művelődési ház névadó ünnepségén. 

Az első negyedévünknek ez volt az egyik meghatározó eseménye, de egy másik izgalmas munkánk is volt, a március 15-ei produkció a Tomcsa Sándor Színházzal, a Forradalom zenekarral és a Vox Gimiensis diákkórussal közösen.

Ez a produkció egy előszele volt annak az ünnepi előadásnak, amelyet a színházzal közösen tervezünk a 25 éves évfordulóra. Ennek részleteire nem térnék ki, majd a színházigazgatóval közösen fogjuk ezt bejelenteni, hogy mikor és hol lesz, de az biztos, hogy lesz egy ilyen ünnepség az ősz folyamán. 

A második negyedévünk inkább a játékról, azaz előadástartásról fog szólni, mert eddig nagyon kevés előadást tartottunk, ezt igyekszünk pótolni, a Figurás táncszínházi előadásunkat játsszuk az elkövetkezőkben. 

A nyári vakációig turnézni fogunk, majd a vakáció után nagyon fel fognak pörögni az események: szeptemberben táncháztalálkozó lesz, és az idén Udvarhely lesz a házigazdája az Erdélyi Hivatásos Táncegyüttesek Találkozójának is.

Egy kicsit sajátos lesz az idei találkozó, ennek anyagi okai is vannak. Az idén az erdélyi magyar hivatásos néptáncegyüttesek nem külön, hanem együtt, egy közös előadással lépnek színpadra, Orza Călin rendezésében. A koreográfus végiglátogatja az összes együttest, külön műsorszámokat készítenek, majd az előadást megelőző két-három napon Udvarhelyen összegyúrjuk, és az egészből készítünk egy előadást. Ez az előadás majd a táncháztalálkozó szombat esti gálaműsorán lesz látható, a városi sportcsarnokban. 

Őszre Budapestre, a Határtalan táncfővárosra is meghívást kaptunk, ezt összekötjük egy kisebb turnéval.

Tervben van még egy saját viseletes, élőzenés, autentikus néptáncelőadás elkészítése is, mert nincs még egy ilyen előadásunk. A viselet elkészítésének már idén ősszel nekifogunk, amikor nincs előadás, turné, ezen fogunk dolgozni, és várhatóan jövőre elkészül egy ilyen, klasszikus értelemben vett viseletes néptáncelőadás. 

Ami fontos és örvendetes, hogy folyamatosan sikerül fiatalítani a tánckart. Tavaly elment két kollégánk, ami nem örvendetes, de a jó, hogy jöhetett helyettük három fiatal. Most már 15-16 táncossal tudunk számolni, ami – amióta én igazgató vagyok – mindenképpen rekord. A létszámbővülés nem elég ahhoz, hogy a csapat minőségének fejlődéséről is tudjunk beszélgetni, idő kell, amíg beilleszkednek, kell rutin, sok munka, de én mindenképpen jónak látom az irányt.

Elegendő a csapat jelenlegi létszáma? 

Tavaly ősszel hagyott jóvá az önkormányzat hat új állást a néptáncműhely számára, így 22-re nőtt az alkalmazotti keretszám, melyből 16-ot a táncosok töltenek be. Szükségünk lenne zenészekre, amely egy hivatásos néptáncegyüttesnél szinte elengedhetetlen, és hiány van a könyvelőség, a kisegítő személyzet terén is.

A megyében a létszám szerinti rangsorolás szerint a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes áll az élen, ők több mint harmincan vannak, a Maros Művészegyüttes és a Háromszék Táncegyüttes negyvenen felüli létszámmal dolgozik, mi, ezzel a 16-os létszámmal nagyon le vagyunk maradva.

A táncszínházi előadások mellett más tevékenységeink is vannak, 2013. október elején kezdtük el a népzene oktatást, és most május végén zárjuk a tizedik évet, a kezdeti 38-40-es létszámról a 120-at is elértük már. Jelenleg 108 tanítványunk van, a tanárok létszáma is megnőtt, hét oktatóval dolgozunk. Ezt a tizedik tanévet a szokásos évadzáró koncerttel zárjuk le, de most lesz egy kisebb ünnepség is, szeretném, ha nyoma lenne annak, ami tíz éve zajlik. Hiánypótlásnak indult, úgy látom, hogy nagyon életképes. 

Rengeteg kísérő tevékenységünk van, nekünk sajnos mind az ingatlan, mind az anyagi korlátok jegelik bizonyos elképzeléseinket a mai napig. Népdaloktatást szeretnék elindítani, citerákat vásároltunk, ott a dobozban hosszú ideje, el kellene kezdeni…

Mi az akadály?

A pénzhiány. Lehet, hogy egy picit óvatosabb vagyok az átlagosnál, de nem szeretnék úgy belemenni egy tanévbe, hogy két-három hónap után nincs elég fedezet a tanárok kifizetésére. 

Folyamatosan megvan ez a küzdelem, de nemcsak az anyagiak terén, mert úgy gondolom, hogy az anyagiakat könnyebb pótolni. Pályázunk, támogatók vannak hál`istennek, tehát az csak egy kisebb probléma. A nagyobbik probléma az ingatlan, ugyanis ez egy helyigényes foglalkozás.

De nem azért, mert nagy terek kellenének, akár ez a 10×12 méteres iroda is bőven elég lenne egy óra megtartására. Viszont ebben az épületben (a művelődési házban – szerk. megj.) működik rajtunk kívül három intézmény, van egy csomó tevékenység. 

Nagyon sokszor ütközünk abba, hogy be kell fejezni a tevékenységet, mert kiállításmegnyitó van, mert nagyszínpadi előadás zajlik. Nagyon szép dolog, hogy hányan tanulnak zenélni és hány zenekar van, de ennek egy kicsit a Művelődési Ház és a színház issza a levét. Elismerésem és köszönetem, mert békében meg tudjuk megbeszélni egymás között.

A Stúdió Mozi épületének átvétele segít ennek a helyhiánynak a megoldásában?

A mozi semmit nem tehermentesített lényegében a tevékenységeken. Az addigi mindenre még egy harminc-negyven-ötven százalék terhet a nyakamra rakott, főleg, hogy a mozi miatt bizonyos népszerűségre is szert tettem, pejoratív értelemben vett népszerűségre.

Én megmondom őszintén, a mozi épületével úgy vagyok, hogy nekünk örömet még semmit nem hozott, de bosszúságot, munkát, kihívást nem egyet, nem kettőt. Milliót hozott, mert sajnos hatalmas problémák vannak az épülettel.

De nem az akaratotok ellenére került hozzátok.

Én kértem, még 2017-ben, hogy adják át. Akkor ígéretek voltak, hogy lesznek olyan források, amiből át tudjuk építeni. Hogy miért került átadásra 2021-ben, arról van véleményem, de nem beszélek róla. Most már másfél éve van az Udvarhely Néptáncműhely ügykezelésében az épület.

Akkor – 2021-ben – úgy kaptuk meg, hogy én kértem, ne adják át, mert nem tudok külső forrásokat szerezni: egyértelmű volt, hogy a magyarországi források el fognak apadni. Ez volt az egyik probléma. A másik probléma, hogy addigra a Hagyományok Háza stratégiát váltott, Kolozsváron és Marosvásárhelyen vásárolt meg egy-egy épületet.

Persze, mindig van rá lehetőség, hogy ne írj alá egy szerződést, de azt mondtam, hogy nem futamodok meg. Majd – ha jól emlékszem – 2021 novemberében át is vettük fizikailag az épületet, és akkor szembesültem borzasztó dolgokkal. Ott rombolás volt, az évtizedek alatt összegyűjtött mocsok ott volt a tetőtérben. Két nagytakarítással 35-40 köbméter szemetet hordattam el. Nem kevés pénzbe került. 

Egy év keresés után úgy néz ki, hogy most kaptam olyan tervezőt, aki érdemben dolgozzon, de előtte nem kevés embert szólítottam meg. Most zajlanak az alkuk, a tárgyalások, ezt már a polgármesteri hivatal végzi, mert ő a tulajdonosa az épületnek. Előtte volt olyan tervező, aki azt mondta – nem tudom, nyomdafestéket megbír-e –, hogy „annyi gennyes ügy van abban az épületben, hogy értsd meg, nem fogom elvállalni”. 

Miféle gennyes ügyek?

Nem tisztem beszélni, esetleg a jelenségről. Az nem titok. Bárki, aki most odajön hozzám és azt mondja hogy menjünk be, nézzük meg az épületet, én kinyitom és bemehetünk, meg lehet nézni. Gyakorlatilag elől anélkül lett hozzáépítve bizonyos épületrész – és most beszélünk az elmúlt 32 évről –, hogy telekkönyvezték volna.

Olyan helyiségek vannak, hogy az eredeti falhoz hozzá van építve egy másik, és úgy el van nyílva egymástól, hogy a karomat ki tudom tenni.

Semmi nyomát nem találtuk annak, semmi tervet, semmi számítást, hogy mi alapján volt az a nagy sátortető rátéve, mert eredetileg az lapostető volt.

Remélhetőleg két hónapon belül meglesz a hivatalos statikai véleményezés, akkor mondják ki hivatalosan a szakemberek, de előrebocsátották, hogy azon se lepődjek meg, ha azt a tetőt le kell bontani majd. 

Most megtesszük a lépéseket, statikust hívunk, ami hozzánk legközelebb Brassóban vagy Marosvásárhelyen van, geotanulmány fog készülni, energetikai tanulmány, tűzvédelmi tanulmány. Előfordulhat, hogy az első tetőteret, ami hozzá volt építve, le kell bontani, mert amióta az hozzáépült, azóta sokat változtak a különböző törvényes előírások, a földrengés biztonsági követelmények is nagyon megszigorodtak.

Laborvizsgálatokat fognak végezni, mintát vesznek a betonból, falakból, geo fúrásokat kell végezni az épületen belül, kívül. Elmondták, hogy én azon se lepődjek meg, ha gyakorlatilag az eredeti épület: a nézőtér és a színpad fog megmaradni, és minden egyebet lebontatnak. 

A színpaddal is nagy gondok voltak. Azt most újrapadoltattuk, a táncosaim azt mondták, hogy szerintük jobb, mint amilyen a művelődési házban van, pedig ez is nagyon jó. Azt szeretném, hogy legyen egy nagyon jól felszerelt színpad, a nézőtérhez nem akarok hozzányúlni, az szerintem nagyon jó. 

Van, aki búsulja, hogy igen, levettük a vetítővásznat. Hát rendben van, de valaki nézte-e meg, hogy néz ki, nézte-e meg, Csíkszeredában mire vetítenek? Azt is beterveztem a költségvetésbe, hogy egy olyan vásznat szeretnék venni, amire lehet vetíteni átmenetileg. De ehhez húzókat kell felszerelni (a színpaddal párhuzamos vasak, amelyekre világítótesteket, függönyt lehet függeszteni), amelyre elméletileg van költségvetés, de a gyakorlatban egy statikus kell megmondja, hogyan oldhatók meg ezek.

Itt volt a tervező cég képviselője, mindent átnézett. Az ő referenciái között egy moziépület, két színházépület és egy bábszínház is van. Kértem, hogy tervezzen nekünk egy Ferrarit, de szem előtt tartjuk, hogy lehet, hogy egy Mercedes lesz belőle, vagy lehet, hogy egy Volkswagen. A Ferrarit azt 3 millió euróra saccoltuk.

A Stúdió Mozi engedélyeztetési iratcsomójának (DALI-jának) elkészítése hátra van, az az önkormányzat feladata. Szeretném, hogy az évad végére jussunk ennek az ügynek végére, hogy lássunk egy tiszta képet. Lehet, hogy fájni fog, ha bontani kell majd, de ez pont olyan, mint a fogfájásnál. Fáj, fáj, fáj, de el kell menni a fogorvoshoz. Aztán a fogorvos megmondja, hogy ez menthetetlen. De legalább tudunk egy dolgot. Ezzel nem azt mondom, hogy az épület menthetetlen, Isten őrizz, de legalább lássunk fehéren-feketén, mit hogy lehet. 

Buta döntés volt aláírni az átvételről szóló szerződést?

Én ezt nem jelentem ki. Azért, mert – és most szinte azt mondtam, hogy udvarhelyi lakosként, de én nem Udvarhelyen, hanem Fenyéden lakom, viszont Udvarhelyen töltöm a napom aktív részének jelentős hányadát – szeretem ezt a várost, próbálok tenni érte, hogy kicsit haladjon előre. Nem tudtam passzívan nézni, hogy van egy épület üresen, miközben Udvarhelyen ennyi kezdeményezés van. 

Azt sem tudtam passzívan nézni, hogy a magyar film napján Csíkszeredában milyen filmvetítések voltak. Én ott voltam, megnéztem a csíki mozit, hogy működik, beszélgettem azzal, aki üzemelteti. Én, ha nagyvárosba megyek és tehetem, elmegyek egy filmet megnézni a moziban. Mert nem adja vissza azt, amit otthon, ha laptopon vagy televízióban nézzük, nem az az érzés. Valamikor én nagyon nagy mozibolond voltam.

Magyarán, hiányzik a városból a mozi, itt is kellene valamit tenni. Azt mondtam, hogy jó, rendben van, legyen egy kihívás, próbáljuk meg.

Ami a történetet most cifrábbá teszi, hogy van egy 14 milliós nyertes pályázat a művelődési ház energetikai felújítására. Nem tudom, hogy mikor indulnak a munkálatok, mennyit tartanak, de amiben biztos vagyok, hogy az épület jelentős időre be lesz zárva. És szezonban egy hónap is jelentős idő. Én attól félek, nem hónapok, hanem évek mennek rá. 

És akkor csak üljek karba tett kézzel? Nekünk most van egy épület, egy alternatívánk, azt használhatóvá kellene tenni. Én rövid távon azt szeretném, hogy a színpad és a nézőtér legyen annyira rendbe téve, hogy a művelődési házban működő intézmények színpadi tevékenységét tudja majd befogadni, ha a házban felújítás lesz. 

A hosszútávú elképzelésem az, hogy újuljon meg úgy, hogy ne csak színpadi előadásokra, meg mozira lehessen használni, hanem népzene-oktatást, kézműves foglalkozásokat lehessen tartani, legyen egy konferenciaterem, ahová harminc ember befér, irodák, öltözők, stúdió. Ott van a Figurás táncszínházi előadásunk zenéje. A zenekar szólt, hogy el kell utaznia, előtte elkészítettük a zenekar hangfelvételét, hogy nélkülük is tudjuk játszani az előadást. A néptáncműhely női öltözője volt a “stúdió”,  mert nincs egy ilyen helyiség a művelődési házban. Egy stúdiót is szeretnénk. Azt, hogy legyen abban az épületben egy pezsgő élet.

Az épület és újításának költségei a néptáncműhelyt terhelik?

Igen. Volt, aki egy kicsit furcsán közelítette meg a kérdést, hogy „mekkorát ugrott a néptáncműhely költségvetése, és eltáncoljuk a város pénzét”. Fenét. A produkciós költségünk csökkent. 

Az Udvarhely Néptáncműhely alap bevételi forrása az, amit az önkormányzattól kapunk, emellett vannak pályázatok, és jelentős bevételi forrásunk az, amikor előadást adunk elő. 

Kilenc év alatt most idén volt az első, amikor vissza kellett mondjak egy bemutatót. Valóban megugrott a néptáncműhely költségvetése (tavaly 1,6 millió lej volt, idén 2,4 millió lej a költségvetési keret – szerk. megj.), de ha belegondolunk, hogy a Stúdió Mozi épületének mindennapi költségét, a fűtésszámlától kezdve a színpad felújtásáig, a tűzcsapok cseréjéig, mindent ebből kell álljunk, akkor igazából az én 2 millió 400 ezer lejes költségvetésemből 800 ezret a mozi visz el. 

Mennyi segítség jön ehhez az önkormányzattól? 

Egy biztos, hogy ellenem nincsenek. Ez százszázalékos. Vannak dolgok, amik lassabban haladnak, de én nem kritizálnék ezért senkit. 

Én 17 évet a versenyszférában töltöttem, dolgoztam multinál is, helyi vállalatnál, ahol más volt a sebesség. Ez a tapasztalat a közintézményvezetői munkámban sokat tud segíteni, de óvatosságra is kell intsem magamat: vigyázz, nem biztos, hogy indokolt az a fajta operativitás, az a fajta sebesség, ami ott volt, nem biztos, hogy indokolt, hogy itt is így legyen. 

Ezért néha gondolok arra is, hogy nem akarok túl sokat? Nem akarom túl gyorsan? 

Ugyanez van ezzel a beruházással, ami az élet minden területén is van, kezdve a gyerekkel: ahhoz, hogy egy személy az élete során termeljen, és mindegy, hogy anyagi vagy szellemi javakat, sok évnek kell eltelnie, amíg tanul, amíg nincs eredmény. Nekem most csendben kell csinálni, nincs látványis eredmény, s ha jönnek az elégedetlenségek, el kell fogadni. Ez van, én dolgozok azért, hogy hátha majd eljön az az idő, amikor a város ezt az épületet használni fogja.

Luxus ott tartani egy épületet ilyen állapotában, luxus annak minden lej, amely fűtésre lett költve úgy, hogy nem használjuk az épületet. Mert költségei vannak az épületnek, még ígyis, hogy áll egymagában. Kéményellenőrzések, gázkazán ellenőrzések, földelés ellenőrzések szükségesek, tavaly az összes tűzcsapot ki kellett cserélni: a hatból öt teljesen használhatatlan volt, egy javításra szorult. 

Van segítség, szavak szintjén mindenképpen. Én sosem értem, amikor valaki nekifut, hogy „hát, de a polgármesteri hivatal…” Hát bocsánat, ott dolgozik egy csomó ember, és ugyanúgy, ahogy a társadalom minden szegletében, vannak emberek, akikkel jobban lehet dolgozni, szót érteni, van, akivel kevésbé. Ugyanez van ott is.

A kilenc éves igazgatóságod alatt volt egy polgármesterváltás is. Milyenek a tapasztalataid az egykori és a mostani városvezetéssel kapcsolatban?

Én nem kívánok név szerint sem polgármestert, sem alpolgármestert kritizálni. Elsősorban azért, mert én tudatosan megpróbálom magam távol tartani a politikától.

Persze, sok évvel ezelőtt, amikor a politika szó definíciójára rákerestem, meglepődtem, hogy dehát én politizálok!

Igen, intézményvezetőként nagyon nehéz, hogy távol tartsd magad a politikától.

De a politika szó nem azt fedi, hogy te egy politikai párt tagja leszel, hogy beállsz tanácsosnak, stb. Nem ez a politika. Hanem az, amikor közügyeket vállalsz fel, amikor közösségért dolgozol. 

Intézményvezetőként van rálátásod, hogy itt hogyan mennek a dolgok, mi lehetne jobb, miben kaphatnátok nagyobb segítséget. Ez társul egy felelősséggel is.

Persze, lehetne ez sokkal jobb. A csíkszeredai Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes költségvetése 4 millió, és nincs épület az adminisztrálásukban. Ez kicsit olyan, hogy összerakod az A ligás csapatot a C ligással, hogy mérkőzzenek meg. 

Én már régimódi vagyok, elmúlt az, hogy huszonéves titánként megyek neki a falnak. Annak vagyok a híve, ha valakinek mondandóm van, odamegyek, és a szemébe mondom.

Udvarhelyen már minden párttól megkerestek. Én mindenkinek elmondtam, hogy elmegyek addig, amíg az én valamelyest összegyűjtött tapasztalatomra és szakmai tudásomra szükség van. Addig tudok csak elmenni, tovább nem. 

Én, amikor a székelyudvarhelyi városvezetésről beszélek, a mindenkori városvezetést próbálom nézni, és nem az abban az egy mandátumban elvégzett, vagy nem elvégzett feladatokat. Hallottam is, tapasztaltam is, hogy nagyon sokszor van, hogy az egyik mandátumodban valamit elmulasztasz, és ha a következő mandátumban más személyek kerülnek oda, rajtuk csattan. De ugyanígy fordítva is, majd a babérokat más aratja le. 

Én nagy kosárlabda rajongó vagyok, legutóbb az Air – Harc a legendáért című filmet láttam, abban valahogy úgy fogalmazták meg, hogy a sikernek ezer apja van, de a kudarcnak egy árva gazda nem kerül. 

Ami ellenben tény, hogy szerintem ez a város nagyon jó. Tőlem azt is megkérdezték, hogy ha Kolozsváron maradok, meg tudtam volna-e csinálni mindezt, amit Udvarhelyen? Mondtam, hogy nem. Más a mérete a városnak, más a kapcsolati rendszer. Éppen ezért, amikor el akarták vinni a táncháztalálkozót, vándor rendezvénnyé tenni, elleneztem.

Nagyobb függetlenségre lenne-e szükségük a kulturális intézményeknek?

Anyagi függetlenség soha nem tudna megvalósulni, csak ha a néptáncműhelyt mint hivatásos néptáncegyüttest saját forrásokból üzemeltetnénk. De ezt nem lehet, nem is tudok ilyenről Erdélyben. 

Én érzek egyfajta függetlenséget. A mindennapjainkba – és most csak a néptáncműhelyről beszélek –, nem szólnak bele. De meghatározzák. Az, hogy nekem jelentősen kevesebb pénzem van most produkcióra, mint volt kilenc évvel ezelőtt, ez tény, de egy másodpercig nem mondanám azt, hogy ezért a polgármester, a tanácsosok lennének a hibásak.

Hát lássuk be, hogy 2017-ben volt egy nagy robbanás a közalkalmazotti bérek terén, és az összköltségvetést az önkormányzat nem tudja olyan szinten emelni. Miért? Mert Udvarhelyen van hat kulturális közintézmény. Csíkszeredában van három.

Ha a mozizásról van szó, van egyébként a néptáncműhely leltárán egy operafólia, jó minőségű, nagyon szép képet lehet rá vetíteni, és van emellett egy 30 ezer eurós professzionális vetítőgépünk, amellyel technikailag meg tudjuk oldani, hogy a művelődési ház nagytermében vetítések legyenek, ahogy volt legutóbb a Hadik című film vetítésekor is, de ezzel kapcsolatban is az a baj, hogy amikor ennyi intézmény osztozik a színpadon, nagyon nehéz. 

Én bízom benne, hogy eljön több év múlva az, amikor lesz két rendbe rakott épületünk. Akkor majd ezt, ami most csak nagy tolongással tud megvalósulni, a két épületben normálisan meg tudjuk csinálni, lesz a közönség számára mozi, színház, filharmónia, és persze, néptánc, mert ez a mi területünk.

Ha már közönségről van szó, milyen szerinted az udvarhelyi, udvarhelyszéki közönség?

Ha én most azt mondom, hogy nagyon jó, azt mondják, hogy hízelegsz, mert persze, itt laksz Udvarhelyen. Ellenben tavaly voltak olyan előadók, köztük visszajárók is, akik úgy fogalmaztak, hogy mintha hozzáértőbb lenne a közönség. Tehát nagyon jó a közönség. És ezt azért merem mondani, mert nem csak az én véleményem. Ezt hallottam vissza más településekről, akár Magyarországról jött előadóktól.

Miben nyilvánul meg az, hogy jó a közönség?

Annak idején én is táncoltam, zenéltem a színpadon. Sokan azt hiszik, hogy a reflektorfényben állva, a színpadon sötétség van, és kell játszani. De nem, és ez az amit én nem tudok megfogalmazni. Az is érződik, hogy ha kevesen vannak, az is, ha teltház van, ha a közönség veszi a lapot vagy nem. Biztos van olyan előadóművész, aki ezt szavakba tudja ölteni, de én nem tudom. Hál’ istennek szép számban eljönnek az előadásainkra, vendégelőadásokra. 

Én azt látom, hogy hozzáértő, ezt a fajta kultúrát szerető, népes közönségről van szó. De ebben azok munkája is masszívan benne van, akik a városban amatőr néptáncegyüttest működtetnek. Mert azáltal, hogy hetente próbát tartanak, elviszik fellépni a gyerekeket, viseletet adnak rájuk, egy olyan közösséget nevelnek, akik nekünk közönségünkké válik. 

A következetes munkának itt is nagy szerepe van: az, hogy generációk nőnek fel és kerülnek bele ebbe a kultúrába, az hosszútávon kifizetődik. Nekem a néptánc oktatásra mondták, hogy hát ez még annyi idő; míg népzenészek lesznek. Tudom, 6-8 év. De ha nem kezdjük el, akkor 2 év múlva is 6-8 év, 4 év múlva is 6-8 év lesz. Ezt a példát a mozival kapcsolatban is elmondtam: a városházán volt, akitől ilyent hallottam, hogy statikust egy évre előre lehet lebeszélni. Rendben. De ha nem kezded el, akkor öt év múlva is még egy évvel előre leszünk.

Ha fejembe vettem, azt végig kell csináljam. De úgyis, mi marad utánunk ezen a Földön? Szerintem sokkal fontosabb, hogy három ember tanuljon meg hegedülni, kettő tanuljon meg táncolni, tíz maradjon egy olyan élménnyel, hogy jó volt ez az előadás. Én ezt addig akarom csinálni, ameddig van ötletem és kihívás számomra. A táncháztalálkozóval kapcsolatban is egyetlen kérdésem maradt: tíz év múlva lesz-e, aki megszervezze? Számomra az a fontos, hogy úgy csináljam, hogy tíz év múlva a tömegben találjon meg az az ember, aki jön, és helyettem csinálja.