Pár éve még semmit sem tudtam igazán az udvarhelyi zsidókról. Csak halványan rémlett, hogy jártam a Tábor negyedi temetőben, talán valamelyik tanárommal, de az az emlék sem magától ugrott be, hanem amikor valaki felemlegette. Valamikor az 1990-es évek végén, a 2000-es évek elején szembesültem egyáltalán azzal, hogy voltak zsidók a városban, de az is kiment a fejemből, mert nem volt semmilyen megemlékezés. Akkor még a holokauszt is valami távoli eseménynek tűnt.
Aztán néhány évvel ezelőtt, 2019-ben valami megmozdult: megemlékezést szerveztek a deportálás 75. évfordulójára, amiről már újságíróként számolhattam be, majd interjút készíthettem az akkor Izraelből hazalátogató Ellával és Ágnessel, meg a város utolsó székelyével, aki zsidó. Nem volt véletlen, a háttérben Fecső Zoltán udvarhelyi filmrendező kötötte össze a szálakat, s már akkor tervezte egy film forgatását az udvarhelyi zsidók sorsáról. Napra pontosan négy év múlva, 2023. május 3-án pedig telt ház előtt mutathatta be azt.
A dokumentumfilm elkészüléséről, fogadtatásáról és a megemlékezés további lehetőségeiről, felelősségvállalásról beszélgettünk vele a második, június 11-ei vetítés után.
Téged hogyan talált meg egyáltalán ez a téma, miért lett fontos számodra?
Nagyapámnak – ma apámnak – a háza Rákóczi úton van, ott mögötte van egy fenyves, és a fenyvesen túl van a csereháti zsidó temető. Kora gyermekkorom óta tudtam a magányos temetőnek a létezéséről, sőt emlékszem még arra, milyen volt az, amikor az egy olyan sírkert volt, amiben nagyon sok síremlék van, köszönő viszonyban sincs a mai valósággal. Talán ez volt az első ilyen vizuális kapcsolat az udvarhelyi zsidósággal. Majd, amikor történelmet tanultam a 90-es évek végén, az egyik diákköri konferenciára pont egy ilyen témával készültünk, és annak kapcsán került kezembe Schwächter Ernőnek az emlékirata, amiről azt mondhatjuk, hogy az udvarhelyi zsidóság emlékkönyve. Akkor már elég sokat tudtam róluk.
Fotók: Gál Előd
És amikor a holokauszt 75. évfordulója közeledett 2019-ben, azon gondolkodtunk, hogy egyáltalán mit lehet csinálni. Múzeumi kiállítás szóba sem kerülhetett, mert egyszerűen nincs szinte semmi tárgyi emlék, és akkor jutott eszembe, hogy viszont van a városnak egy Kováts fotóműhelye, ami egy igazi kincs. Oda bementem, eltöltöttem egy kevés időt azzal, hogy a nevek alapján kikeressük a fotókat, ezzel párhuzamosan felvettük a kapcsolatot több udvarhelyből származó zsidó családdal, és kiderült, hogy Ernő bácsi még él (2020-ban hunyt el).
Akkor éreztem azt, hogy ezt a témát nem igazán lehet kihagyni: hogyha még van ember, aki átélte azokat a történéseket, ismerte ezt a közösséget – a történelemnek egy olyan élő tanúja, akit mindenáron meg kell szólaltassunk. Ha nincs az emlékkönyv, akkor talán nincs megemlékezés sem.
Innen a filmnek az ötlete?
Először csak egy interjúban gondolkodtam, mert egy filmhez eléggé sok idő, meg több interjú kell. Persze, miután megtudtuk, hogy él Gold Renée, vannak leszármazottak, érdekes az ő történetük is, akkor tudtam, hogy ebből lehet dokumentumfilm.
Láttam, hogy ez egy teljesen ismeretlen sztori még az udvarhelyi értelmiségiek számára is, kivéve a történészeket, pedig eléggé fontos része a világtörténelemnek ahhoz, hogy – ha van eszközünk rá – kissé közelebb hozzuk, ne hagyjuk ki ezt a lehetőséget.
A kiindulópontunk az volt, hogy a történelemnek egy helyi szinten elfelejtett epizódját akarjuk bemutatni. Persze, összességében egy világszerte ismert történethalmazról van szó, viszont a helyi vonatkozásai – ahogy említettem – teljesen ismeretlenek voltak.
Hogyan sikerült megvalósítani?
Volt egy jó 6 hónapos előkészítési munka: május 3-án volt a megemlékezés, és mi novemberben mentünk ki Izraelbe. Az előkészület elsősorban arról szólt, hogy feltérképezz mindent, amit lehet, anyagi forrásokat biztosítasz, kialakítod azt a minimális rendszert, ami szükséges ehhez, és megszervezed az egészet, hogy az öt nap alatt, amíg kint vagy, mit is tudsz megcsinálni. Ebben például Elláék (Schwächter Ernő lánya) és Maizels (sz. Sámson) Ágnes nagyon sokat segítettek a kezdetektől fogva, mármint a szervezésben.
