Nekik is Udvarhely az első, és nem RMDSZ

Fotó: Dávid Botond

Több mint félezer lájknál és közel száz megosztásnál tartott csütörtökön az a Nekünk Székelyudvarhely az első! című Facebook-bejegyzés, amelyet Komoróczy Zsolt, a polgármesteri hivatal egykori sajtószóvivője, a 2014-es töltött káposzta világrekord szervezője tett közzé március 9-én, egy udvarhelyi civil csoport nevében.

Kimondottan “a mocskos kampány ellen”, egy “normálisabb közéletért” kiálló 21 fős listán rajta kívül olyan közismert személyek is szerepelnek, mint Bíró Edith helyi tanácsos (MPP-EMNP), a színháztól Nagy Pál igazgató (EMNP-EMNT), Dunkler Róbert és Fincziski Andrea színművészek, Dunkler Réka dramaturg, Orendi István Néptáncműhely-vezető, a szeklertekeres Simon Szilárd, Dávid Botond fotós, a filmes-mozis Szabó Károly vagy az UFF-vezető Vass Orsolya.

Ez már a második civilnek mondott megmozdulás az elmúlt pár hónap leforgása alatt. Az elsőt Gálfi Árpád polgármester tanácsadója, Ember Attila jelentette be januárban. Ember az alapítója a Tiszta Kezekkel Mozgalomnak, amely Gálfi fővédnökségét élvezi, bármit is jelentsen ez. A Tiszta kezekkel mozgalom alapítói tagadják, hogy közük volna ahhoz a Székelyudvarhelyért Párthoz, amelynek Gálfi mellett társalapítója ugyanaz az Ember, de nem zárkóznak el a politikai szerepvállalástól.

Hogy miben más

az újabb csoport, kik ők, mit akarnak, mi zavarja őket, részben kiderül a leginkább kiáltványnak mondható bejegyzésből, a felmerülő kérdéseket pedig magának Komoróczy Zsoltnak tettük fel.

Az aláírók úgy definiálták magukat az említett bejegyzésben (kiáltványban?), mint „a város gondolkodni szerető polgárai” akiknek az a célja, hogy „az iskolaváros, valamint a hajdanán pezsgő kisiparosi élet örökségében, egymás iránti tisztelettel és jóindulattal, békében és fejlődésben élhessük, civilizált kisvárosi mindennapjainkat”, írásukat pedig azzal az elvárással zárták, hogy: „tisztességes legyen a megmérettetés Udvarhelyen, s a mindenkori városvezetés számára pedig Székelyudvarhely és annak lakói legyenek az első helyen!”

Mi zavarja őket?

Azt mondják: „kifejezetten szégyenletesnek és városunk számára károsnak” tartják a „kampánynak sem nevezhető bohózatot”, nem elégedettek azzal, ami az elmúlt 30 évben Székelyudvarhelyen történt, és azt gondolják, hogy a „városunk és polgárai ennél sokkal többre hivatottak”.

Azokat a közéleti szereplőket tartják felelősnek mindezért, „akik ott folytatnák a szennyes, indulatoktól terhes sárdobálást, ahol abbahagyták”, „akik Székelyudvarhelyt folyamatosan a közröhej tárgyává kívánják tenni”; és feltett szándékuk, hogy megtisztítsák a közéletet, kirostálják az ilyeneket, véget vessenek a kontraszelekciónak.

Mit akarnak?

El akarják kerülni a „végleges holtvágányra terelést”, lépni kell, mondják, mielőtt „az utolsó fiatal is veszi a vándorbotját és itt hagy bennünket a felgyűlt mocsok, frusztráció és megrekedt fejlődésünk miatt”.

Ezért felszólítják a közélet aktív szereplőit, hogy „ne bomlasszák tovább a közösséget, és ne igyekezzenek megtéveszteni a választókat áljelöltekkel”, mert ezzel elriasztják a közügyektől „a maradék tisztességes, tenni akaró polgárt is”. Konkrét utalás történik a Buta Levente áljelöltre, a keresett Gálfi Árpádokra, és Csányi Attila jelöltségére. Utóbbira azt mondják: saját jelölt ellenében sincs szükség rá, jelölése „visszaélés embertársunkkal”.

Az aláírók nem tartják elfogadhatónak azt sem, hogy kifejezetten „mocskolódási szándékkal, mindenféle közösségi médiás oldalt, blogot íratnak bérmunkában a különféle érdekcsoportok” (szerk.megj.: vélhető utalás a Galfield és a Szarvasbogár Infó honlapokra).

„Legyen elég a zaklatásokból, fenyegetésekből, feljelentésekből, a hecckampányból” – írják még a Facebook-on. (szerk.megj.: vélhető utalás Szarvas Zsuzsanna helyi tanácsos felmondására)

A részletekről

Komoróczy Zsoltot kérdeztük, válaszait alább olvashatjátok.

Konkrétan kikre utalnak, milyen eseményekre? Kik élnek vissza például Csányival, kit értenek „saját jelölt” alatt?

Meg vagyunk győződve, hogy azok az információk, melyekre alapozzuk állításainkat, mindenki számára elérhetőek voltak, némelyik annyira botrányosra sikeredett, hogy mindenki ismeri, aki kicsit is érdeklődik a közélet iránt.

Abban is biztosak vagyunk, hogy akiket érintenek az utalások, azok nagyon jól tudják, hogy ők a címzettjei a felhívásnak. Így már csak ezért is szükségtelen bárkit, bármit megnevezni, az újabb lavinát indíthatna el. Nincs rá szükség.

„Nekünk Székelyudvarhely az első!” Mit szólnak ahhoz, hogy a helyi RMDSZ is ezt választotta mottójának?

Nagyon kis – talán egy óra – időkülönbséggel jelentkezett mindkét csapat – mi címként, ők választási szlogenként ugyanazzal a mondattal. Nyilván sem mi, sem ők nem 10 perc alatt sebtében döntöttünk erről. Talán nincsenek véletlenek, ha már így adódott, csatlakoznak a felhívás szövegéhez és betartják majd az ott megfogalmazottakat. Mi ebben reménykedünk.

EMNP-s politikusok is szerepelnek a listák. Nem mond ez ellent a civil jelzőnek?

Nem látok ellentmondást, hiszen nem függetlenségi nyilatkozatot írtunk alá, hanem egy civil kezdeményezést. Az említettek is elsősorban civil szervezetekből ismertek. Ha többségben lennének az aláírók között olyanok, akik köthetőek valamilyen konkrét politikai tevékenységhez, akkor egyetértenék a kérdés jogosságával.

Azt állítják: Udvarhely és „a közös jövő” érdekében hajlandóak aktívabb szerepet vállalni. Ez mit takar a Facebook-kommunikáción kívül? Mire készülnek, netán indulnának a választásokon?

Nem szervezet vagyunk, hanem székelyudvarhelyi magánemberek – akik úgy gondolják, hogy a város ügye, illetve a közélet színvonala fontos. Az ügy köt össze minket, semmilyen más érdek, vagy csoport. Talán az a dolgunk, hogy néha görbe tükröt tartsunk azok elé, akik a versengésben nem érzik, hol a határ. Bárki közülünk indulhatna (szerk.megj.: a választásokon), de ezekről az ambíciókról nem beszélgettünk. Hosszú távú elképzeléseink vannak egy civil csoport működésére, amelynek társadalmi kontroll szerepe lehet, azonban ez nem köthető a négyévente megszervezendő helyhatósági választáshoz.

A Civilhely elnevezésű Facebook-on szerveződő csoportról van szó? (Ott is osztották a kiáltványt, és többen az aláírók közül tagjai)

A Civilhellyel ez a kezdeményezés nem azonos.

Aki egyetért a felhívással, a like gombbal jelezheti. A lájkolók be lesznek vonva valamilyen formában a jövőben?

Gondolkodunk rajta, hogy a jövőbeni akciók előtt őket is megkérdezzük.

Végül, kérik a helyi sajtó partnerségét, kérve, hogy a szenzációhajhászást hagyják a bulvársajtóra. Konkrétan kivel szemben, mi a kifogás?

Általánosan mindenkire gondoltunk. Nem a múlt időszak tartalmait kifogásoltuk, hanem a közélet tisztaságának megőrzésében való lehetséges szerepüket említettük meg.