Egyforma kockaépületek között kanyargunk szerda délelőtt a rókavárosi iskolák udvarán, már kezdjük elveszíteni a reményt, hogy valaha megérkezünk, amikor az egyiknek vidáman ránk kacsint az ablaka.

A hátsó bejáraton, a kordonon és a sártengeren át közelítjük meg az egykori UCECOM bentlakásában berendezett napközis konyhát – mert mi mindig a nehezebb utat választjuk – , amit már beleng a vanília és a mazsola illata. És amúgy, ha esetleg kinövik, – az óvodásokkal állítólag előfordul ilyen –, simán megörökölnénk a teljes konyhabútort otthonra.

fotó: Szabó Apor

Fazekak a villanytűzhelyen. Túró, tej, vaj sorakozik a konyhapulton. Csak azután bontják ki a Ficánka napközi szakácsnői, Zsuzsa és Kati, hogy megérkeztünk. Hátha kell a cikkhez készülő fotókra a termékek csomagolása is – úgy gondolkodnak, mint egy profi marketinges – a termékeket ugyanis támogatásba kapták, amikor beneveztek a Keresztúri főzőversenyébe.

– Kinyitja valaki az ajtót Olgának?

– kérdezi Antal Csilla igazgató két kavarintás közt, miután Szilvi óvónénivel – őt még a Pro Down-nál ismertük meg – nekiáll túrót törni, a szakácsok meg dagasztanak.

– Ide kell-e jönni az ételért? – nyit be egy nő 10 órakor, az egyik óvodás anyukája.

– 12-re jöjjön vissza – mondják a szakácsnők és Melinda óvónéni, akik a konyhában sürögnek most, hogy ki lehetett végre bontani a csomagolásokat.

– Minden lehetőséget megragadunk. Megláttam a főzőverseny felhívását, és eszembe jutott, hogy a kis óvódásaink hogy örülnének karácsony előtt valami finomságnak. Most még tej-kifli program sincs, ezeknek a gyerekeknek pedig jól fog a meleg étel. Ezért döntöttünk úgy, hogy tápláló túrós lepényt és finom kakaót főzünk nekik, hogy teremtsünk egy kis ünnepi hangulatot, mondja az igazgatónő.

Fájdalmasan üres a vadonatúj, szeptemberben átadott és alig három hétig használt Kézenfogva Inkluzív Befogadó Óvoda épülete, amit Csilla óvónénivel bejárunk, míg a lepény megsül.

A Magyar Pedagógusszövetség támogatásával valósult meg a magyar kormány finanszírozásával, ezért az udvarhelyszéki pedagógusoknak is van egy közösségi termük benne, de ott sem ül most senki, tudjuk meg.

Üresek a színes szekrénykék, a tündérmotívumokkal díszített folyósó, üresek a termek, üresen fújja a szél a hintát az udvaron, és üres és a törpék mosdója is, ami a kisgyerekek nőttére van kialakítva, hogy kétévestől hétéves korig minden magasságú gyermek kényelmesen használhassa. A terem sarkában látványosan unatkozik a Polgár Judit által kifejlesztett sakkjátszótér, pedig nagyon ficánkolna már az a ló, és csendben bóbiskolnak a mozgáskottán a hangjegyek.

Ha nem lenne ez a fránya járvány, 

ide járnának ettől a tanévtől a Ficánka napközi Budvár negyedben élő gyermekei. Eddig a másodikon, az iskolások mellett volt berendezve a budváriak számára két, a mostaninál jóval szegényesebb terem.

– Egyre jobbak a körülmények, a legtöbben mégis akkor jártak óvodába, amikor még a régi, szűk épületben volt berendezve a Budvár negyedi szociális központ székhelyén. Ott, ahol most a Caritas tartja a nagyobbacskáknak a délutáni oktatást – mondja Csilla. Valamiért nehezére esik a szülőknek, hogy elhagyják azt a környéket, messzinek találják – találgat arról, hogy miért nem jönnek ide fel. Ott akár papucsban is elszaladt az óvodáig a gyerekkel az anyuka, ide fel kell rendesen öltözni, lehet, hogy az a baj.

Igazi multikultik vagyunk 

– jelenti ki, amikor az illusztrációkat nézzük a falon: a két fehér gyerek mellett szalad egy göndörhajú, színesbőrű kisgyerek is a rajzon.

Pár épülettel arrébb van a napközi főépülete, ahol a magyar csoportokon kívül román is van kettő, a Csereháton pedig 2017-ben lett még két magyar csoportjuk.

Az egykori UCECOM bentlakásának földszinti részét úgy alakították ki, hogy többféle tevékenység lehessen benne: felnőtteknek szóló foglalkozásokat is szeretnének, a Szent Ferenc Egyesület által működtetett, speciális nevelési igényű gyerekeknek szánt óvodát is befogadnák valamilyen szinten, ami tanügyi-jogi szempontból szintén a Ficánka felügyeletébe tartozik, az anyagi oldalát a Nagy Sándor Lajos, és felesége, Katalin által működtetett egyesület menedzseli.

Minden van, csak a gyerek meg az ebéd hiányzik

Hosszú programos napközit szeretne Csilla. Ezeknek a gyerekeknek, akik ehhez a körzethez tartoznak, nekik lenne a legfontosabb, hogy minél több időt töltsenek rendezett körülmények között, aludjanak nyugodtan, és kapjanak meleg ebédet.

A pedagógus megvan hozzá. Már csak az önkormányzat kellene hozzájáruljon valahogy a gyerekek ebédjéhez. Ők nem tehetnek semmiről, ők még nem rendelkeznek kialakult személyiségstruktúrával, őket lehet nevelni, ha az ember szeretettel, és őszinte figyelemmel fordul feléjük, és nem akarja ítélkezve, erőszakkal kifordítani őket a kultúrájukból úgy, hogy elvárja a változást, de nem tesz érte semmit – beszélgetünk.

– A szülőkkel kell kialakítani a bizalmat, hogy ne féljenek – utal Csilla arra, hogy bár sokat változott az utóbbi időben a kapcsolat a városiak és a telepiek között, még mindig nem teljes a bizalom.

A meleg ebéd érdekében a magyarországi Minden gyerek lakjon jól! program mintájára itt is lehetne kampányt indítani, próbálták a keresztapa programot elindítani, hogy egy-egy gyerek havi óvodai ellátását oldják meg anyagilag.

Meg kellene találni a finanszírozási forrásokat.

Ez az épület a városé. Nem a Ficánkáé. 

Ez a felújított épület és a humánerőforrás sok lehetőséget biztosít, de nem eleget. Folytonosságra lenne szükség. Az iskolában is gondot jelent: tud-e tízórait, ruhaneműt, munkafüzetet, könyvet venni, pakolni a gyermeknek a szülő, ha nem, akkor nincs miről beszélni – folytatja a napközi igazgatója.

De ennél alapszintűbb problémák vannak a negyedben: nincs családorvos, a gyerekek nagy része nincs beoltva sem, semmiféle egészségügyi ellátásban nem részesülnek. Itt több intézmény együttműködésére van szükség.

„Az tanügyminisztérium, az önkormányzat részéről kellene jönnie a finanszírozásnak, mi ellátjuk a szocio-oktatási feladatokat. De ez önmagában nem elég, kellene a folytatás az iskolában is. Nagyon kellenének a saját közösségből származó példaképek és a kitörési pont. Nincs lehetőség kitörni, ha a jó anyagi helyzetben levők irigykednek, hogy az ő gyereküknek is legyen akkor ingyenes az ebéd“. 

– Ha a budapesti ismerősömnek, aki egy romatelepről került ki, és most magánóvodát vezet, nem adatik meg ez a kitörési pont, akkor ma nem óvónő és nem igazgató – mondja Csilla. Valahol, valahogy meg kell engednünk, lehetővé kell tennünk nekik, hogy a változás megtörténhessen.

Ki kellene használni a lehetőségeket, hogy legyenek szociális programok. Minimális összegbe kerülnének. Nem annyira anyagiakra, hanem sok-sok foglalkozásra lenne a gyerekeknek szükségük.

Online oktatás offline?

Sehogyse működik, válaszolja a kérdésünkre az igazgatónő, hogyan tanulnak online a telepi gyerekek. Az óvónők felkészülnek, hetente egyszer-kétszer lemennek a negyedbe, és átadják az anyagot. A többi – nevezzük többséginek – csoportban minden flottul megy, vannak Google Meet csoportok, Facebook-chatszobák, működik az online oktatás. De ha odalent a telepen nincs áram, nincs internet, nincs eszköz, nincs lehetőség a tanulásra.

Az iskolások most kaptak tableteket, és volt olyan szülő, aki visszautasította, mert nem tudja vállalni a felelősséget, hogy a kis lakásban, sok családtag közt vigyázzon rá.

Az épületet bejárva rájövünk, hogy sokkal egyszerűbben, elölről, a ceruzás kapun kellett volna bejönnünk, majd a játszóteret kettévágó ösvényen behatolni az épületbe.

Az előtérben fából készült, szolid színű szekrények – kinövés, megunás esetén reméljük, tudják, mi a teendő  – alattuk alszik a sok kis papucs.

Udvarhelyen ilyen új óvoda nincs egy sem,

azt hiszem látszik rajta az is, hogy az összes ideirányzott pénz idekerült, jelenti ki Csilla. Csak a Csíkmindszenten készült bútorzat 30 ezer euró körüli összeget kóstált.

A csoportszobában még árválkodik néhány Mikulás-csomag, amiért nem jött el a gazdája.

Minden gyönyörű, és ahogy haladunk végig a termeken, egyre inkább csontbavájó az, hogy üres. Minden üres. Már ősszel, a kényszergetett offline oktatás is úgy zajlott, hogy kint voltak a szabadban a tanügyminisztériumi rendeletnek megfelelően a gyerekek, nem is tudták élvezni ezeket a körülményeket.

Nekem a kedvenc tésztám a pizza!

Míg sétálunk, elkészül a lepény, megfő a kakaó. Olyan hírek érkeznek a konyhába, hogy megérkeztek a gyerekek is. Bizony, Ferike, Krisztián, Diána, Robika és még vagy húsz társuk a szülőkkel együtt már a kapu előtt várakoznak.

– Nekem a nevemet úgy hívják, hogy Feri! – mondja az egyik gyerek, aki már iskolás, úgyhogy nem számít innen csomagra. Ő a Caritasnál kapott cipősdobozt. Volt benne tusfürdő is! Póló! Festék! – újságolja.

– Az iskola már úgy hiányzik, nem tudok élni se! – kiáltja egyikük arra a kérdésre, hogy várják-e, ismét mehessenek suliba. „Én nem taptam tabletot még”, mondja kicsit selypítve az egyikük.

Egy apuka azt mondja, ők viszont megkapták, megy rajta az internet, a szükséges programok. Az 1-6. osztályosok kaptak, „mikor osztották ki, az igazgató úr beállított rajta mindent”, utal arra, hogy tudják is már használni.

– Viselködjetök, te! – kiált hátra a hancúrozó gyermekeknek. Eddig telefonnal tanult, aki tudott, de nem mindenki – folytatja.

Ha sokan vannak, a nagyobbik, aki tanul, bent marad a szobában, s a többi kimegy, hogy ne zavarja, magyarázza, hogy zajlik az online oktatás egy olyan lakásban, ahol kicsi a hely, és sokan laknak.

– Odalent az angyal hozott csomagot. De az enyém hetedikes, nem kapott.

– Az enyém ötödikes, s ő sem kapott. 

Kiderül, azért nem kaptak, mert nem jártak délutániba. –  Egész nap tanulnak, nincs idő még oda is elmenni örökké. Ő is csak egy ember – magyarázza az anyuka.

Az egyik gyerek nem eszik, csak áll. Kérdem, hogy nem szereti? Csak int a fejével, hogy nem. Hát akkor mit szeretsz? Mi a kedvenc süteményed? – Némán néz rám a nagy szemeivel. Egy másik mögötte bekiabál: Neköm a pizza a kedvencöm.

Az anyukák is kívánják a finom túrós lepényt, 

egymást nevelik, hogy ne követelőzzenek az óvónéniktől, de amikor a gyerekek után nekik is jut, hálás szívvel eszik. Megfáztak, megéheztek a várakozásban. A csészéket megtarthatják, miután a kakaót megitták, s a lepényből a nagy testvéreknek is hazavihetnek. A szenátor úr élelmiszercsomagjait is kiosztja Csilla.

A Kiskarácsony, nagykarácsony első szakaszát tanulták meg, előrelátóan az ősszel, együtt éneklik, Melinda óvónéni kéri a gyerekeket, ha januártól ismét lehet, akkor feltétlenül óvodába jöjjenek! Miután hazamennek, ismét üresen visszhangzik az udvar és az épület. Egész addig, míg kopognak a hátsó ablakon. Olga az:

– Óvónéni, most már lehet jönni az ételért?