Négy tojáson ül a zetelaki gólya

Töretlen a lelkesedés a környék webgólyái iránt.

Tavaly május 11-én kelt ki a tojásból az első gólya a zetelaki római katolikus templom szomszédságában található gólyafészekben. Akkor a gólyapár öt tojást rakott, ami gazdag szezont vetített elő a helyi hiedelmek szerint.

Idén négy gólya kelhet ki a tojásokból, a felvételek tanúsága szerint zajlik a családi fészek rendezgetése, miközben az egyik gólya a tojásokon ül.

– 2020-ban az egyik videómegosztóra költöztettük a gólyacsaládot, amit töretlen lelkesedéssel követnek az emberek. Ma reggel fél nyolckor ejtették meg a reggeli tornát a lakók, ezt láthatták az élő videót nézők. 24 órát rögzít a kamera, így vissza is lehet futtatni korábbi időpontokra is – mondta el érdeklődésünkre Sándor Lóránd, az internetszolgáltatással foglalkozó helyi cég vezetője.

Az elmúlt hónapok statisztikáiról érdeklődve elmondta, közel négyezren néztek bele a gólyacsalád életébe, folyamatosan nő a megtekintések száma.

– Mostanában külföldről kapunk sok visszajelzést, hogy nézik a közvetítést, hogy milyen jó érzés észrevenni a háttérben egy ismerőst. A legnagyobb különbség az előző évhez képest az, hogy nem nyílik a templomajtó, nincsen mozgás a templomban – mondja a kezdeményező.

Â