Frissítve: Négy nap alatt négy baleset

Péntektől hétfőig minden napra jutott egy-egy baleset Udvarhelyszéken a Hargita megyei rendőrség jelentése szerint. Négyből hármat húszéves sofőr okozott.

Az első

augusztus 28-án, pénteken Farkaslaka területén történt 14 óra 30 perc körül, három autó ment egymásba. A balesetet egy 20 éves Farkaslaka községbeli nő okozta, aki autójával – Korond felé tartva – körülnézés nélkül kanyarodott le balra a főútról. Ekkor ütötte el a 37 éves brassói férfi által vezetett autót, majd nekiment egy másik autónak is, amely az egyik benzinkúttól készült kitérni. Utóbbit egy 50 éves helybéli férfi vezette.

Két, ugyancsak Farkaslaka községbeli fiatal, egy 19 és egy 23 éves lány enyhén megsérült a balesetet okozó autóban, egyik sofőr sem volt ittas állapotban.

Frissítés (2020.09.01): A balesetet egy szentléleki nő okozta, és a sérültek is szentlélekiek – jelezte portálunknak az egyik utas, aki elmesélte a saját változatát is a balesetről. – Az eset úgy történt, hogy jeleztünk, hogy térnénk be balra a benzinkúthoz (sz.m. a község Korond felőli kijáratánál). Megálltunk, szétnéztünk, a brassói jelzésű autót nem vettük észre, ezért letértünk balra. A kocsi már félig le volt térve, de a brassói nekicsapódott a kocsi jobb hátsó felének, megpördített és nekilökött a harmadik autónak – részletezte.

A második

augusztus 30-án, szombaton esett egy ugyancsak 20 éves fiatalemberrel Csíkszeredából, aki délelőtt 10 órakor Szentegyháza felől Udvarhelyre tartott. A nyomozás alapján úgy tűnik, előzés közben megijedt a szemből jövő autótól, elvesztette az irányítást és a szemközti sávon nekiment egy autónak.

Az első autóban egy másik 20 éves csíkszeredai fiú és egy csíkszentsimoni 18 éves lány, a másikban pedig a sofőr, egy 53 éves Szeben megyei férfi sérült meg. Egyik vezető sem állt alkohol hatása alatt.

A harmadik

ütközés egy biciklis és egy motoros között történt Székelyudvarhelyen, augusztus 30-án, vasárnap 17 óra 10 perc körül. Egy 60 éves bácsi biciklijével balra tért volna a Nicolae Bălcescu utcáról, viszont nem nézett körül, így elütötte őt egy 26 éves kolozsvári motoros. A biciklis megsérült, alkoholt egyikük sem fújt.

A negyedik

esetben egy máréfalvi húszéves fiatal borult fel autójával, miközben Udvarhely felé tartott hajnali 5.20-kor. A rendőrség szerint a sofőr nem volt ittas állapotban, elaludhatott a volánnál, így ment le az útról a szemközti sávon át és sérült meg.

Mind a négy esetben bűnvádi eljárást indítanak a vétkesek ellen.

A kiemelt kép archív, illusztráció.