Az eddigi legjobb VIBE-on voltam, és fel voltam készülve mindenre.
Fotó: SZABÓ APOR
Arról, hogy mitől jó egy fesztivál, az ember olyankor szerez tudomást, amikor már sokadszorra érzi magát jól, és sokadszorra érzi magát rosszul is egy-egy fesztiválon.
A következő bevett gyakorlatokkal
lehet készülni és mindent megtenni,
hogy egy zenei fesztivál jól teljen. Egyrészt meg lehet előre venni olcsóbban a jegyet, hogy aztán ha nem telik az elvárásoknak megfelelően, akkor ne az legyen, hogy még sokba is került. Másrészt lehet önismereti gyakorlatot tartani, hogy mennyire vagyunk rugalmasak, és milyen igényeink vannak. Hogy ágyban, fürdőszobával, vagy autóban matracon, esetleg sátortáborban többszázadmagunkkal szeretünk aludni.
Harmadrészt tényleg úgy választunk fesztivált, hogy az ízlésünkhöz minél közelebb álljon, illetve megnézzük alaposan a programot – mert könnyen leunalmasozhatunk egy rendezvényt, ha nem is tudjuk, mi történik ott. Ha már ez megvan, akkor jöhet a profi fesztiválozó szint, hogy fel is készülünk az előadókból, csinálunk egy saját programot magunknak – amitől aztán persze el lehet térni.
És még van egy negyedrészt, ami a legfontosabbnak bizonyult a 2019-es VIBE fesztivál esetében, de
azt majd a legvégén.
Én a fesztiválszezonomra beosztom a rugalmasságom, vagyis – mivel több mint tíz éve fesztiválozok – nagyjából tudom, hogy mikor mire van szükségem.
Van, amikor ágyban párnák közt szeretnék ébredni, forró habfürdőt venni, és élére vasalt szakadtfarmerben megérkezni a fogpasztával csillogóra vikszolt fesztivál-cipőmbe a szállásomhoz közel lévő koncertre. Van, amikor teljes fesztiválélményre vágyom, és korán érkezem egy fesztiválra, hogy a tusolók mellett kapjak sátortáborhelyet, hogy majd a sáros zoknit legalább hidegvízzel mosott tiszta lábra tudjam felhúzni. Ez a két véglet, ezek között lehet szabadon mozogni egész nyáron, mint a madár.
A VIBE egy városi fesztivál.
Az egyik legnagyobb előnye, hogy a vásárhelyi strand tőszomszédja, és hogy ettől mindenkit – aki még élte – a valamikori Félszigetre emlékeztet. És ugye a nosztalgia – akármennyire giccses – egy fontos érv tud lenni. Mivel pedig városi fesztivál, nem vágyom annyira a sátorélményre, szerencsére ez könnyedén el is kerülhető.
A VIBE elsősorban egyetemistákat célzott meg, amikor sorban álltunk, mégis úgy érzékeltem, hogy rengeteg fehér karkötőt osztottak ki. Fehér karkötőt a kiskorú fesztiválozók kaptak. Mindenesetre az biztos, hogy az egy arcra eső ráncarány sokkal kisebb volt, mint akármelyik erdélyi fesztiválon.
Ez a meghívottakon is érződött.
Ezt kétféleképpen értem: elsősorban voltak a standard magyar wannabe-pop zenekarok, akiket nyugodtan nevezhetünk az új erdélyi magyar médiakonglomerátum mainstream zenekarainak. Akiket agyonjátszanak a rádiók, és ha nem, akkor egy-egy YouTube-listáról valahogy mindenhol felcsengenek – akármennyire is próbálja az ember távol tartani magát. Ezzel be lehet vonzani a népeket.
De ott volt a Yellow-stage, ahova sikerült olyan felhozatalt intézni, ami az én finnyás ízlésemnek is megfelelgetett. Viszont ezt a színpadot nem sikerült minden esetben jól hangosítani. Például Krúbi belső hangfalaiból (amik azért vannak, hogy ő hallja saját magát) többet lehetett hallani, ha az első sorban álltál, és ha nem ismered a szöveget és nem ordítod szívből, hogy „bírd még egy kicsikét, Feri”, akkor valószínűleg semmit nem értettél a szövegből. Amit még hiányoltam, és jellemző volt a legtöbb itteni koncertre, hogy nem tartottak túl sokáig.
Vagy nagyon gyorsan telt az idő,
vagy nagyjából egyórás koncertek voltak a sárga színpadon. Szerencsére sikerült a mainstream (és óriási) Blue Aréna mellé felépíteni a finnyás ízlésemhez közelebb álló, elektronikus zenét játszó Black-boxot, ahol éppen funky-techno szólt, amikor mi odakeveredtünk. Egy ilyen tengerpartos, napfelkeltevárós, egymásra-találós és -mosolygós sátor volt ez, ahol szinte minden, VIBE-ra jött ismerősömmel találkoztam legalább egyszer.
Ami pedig a Koli programját illeti, a délelőtti beszélgetésekbe is sikerült egy kis FIDESZ-propagandát jól beszervezni, nehogy véletlenül a fiatal VIBE-osok lemaradjanak róla, és saját véleményük lehessen dolgokról, gyorsan le kellett gyúrni egy kis keresztény, konzervatív nemzeti demokráciát a torkukon.
A fénypont az volt,
amikor egy FIDESZ-es politikus elkezdte a romániai belpolitikáról osztani a véleményecskéjét, hogy nekünk hogyan kéne, s nekik hogy kéne – pedig erre vonatkozó kérdést/igényt nem fogalmazott meg senki, sem a VIBE-on, és talán máshol sem. Hacsak nem udvariasságból, azért a rengeteg, nálunk tisztára mosott magyar pénzért cserébe, amit újabban nagy összmagyar támogatásnak hívunk. Úgyhogy gyorsan el is mentünk, nehogy elrontsa a VIBE-om.
De beszéltek fiatal vállalkozók lehetőségeiről, és találkozási pontjairól, megszólaltak olyan emberek, akik „együtt dolgoznak” azzal a generációval, amely most az iskolapadokban ül, és volt szó a technológia fejlődésének következményeiről is.
Több ilyent, kevesebb propagandát…
A negyedrész pedig a személyes faktor, hogy kikkel érkezel oda, kikkel hallgatsz Krúbit a parkolóba, mert a koncert nem volt az igazi, kikkel maradsz hajnalig egy olyan bulin, amiről minden felvételt kitöröltetsz magadról, kivel fröccsözöl reggeli előtt, kikkel mész el pisilni, ki fogja meg a söröd, kikkel csocsózol a Sörpatikában, amíg lassan mögötted felkel a nap. Igazából ezektől érzed magad sokadszorra jól egy fesztiválon.
