Négy baleset, hét sérült

Több, egymás után történt balesetről is beszámolt honlapján a Hargita megyei rendőrség. Három nap alatt négy balesethez hívták a hatóságokat, összesen hét személy megsérült.

Március 21-én, szombat este 20 óra tájékán egy 43 éves udvarhelyi férfi a 13A jelzésű országút székelyszentléleki szakaszán ütközött egy szemből szabályosan érkező autóval, amelyet egy 21 éves szovátai nő vezetett. A balesetet úgy tűnik, az okozta, hogy az udvarhelyi autós próbálta elkerülni az ütközést az előtte haladó autóval. Mindkét sofőr és egy-egy utas (mindketten udvarhelyiek) mindkét autóból megsérült.

Március 22-én, vasárnap este 20.30 körül egy gyimesbükki 25 éves férfi Szentegyháza felől Csíkszereda felé tartott, amikor egy veszélyes balkanyarban nekisodródott az út jobboldalán húzódó támfalnak. Megsérült az autóban ülő, ugyancsak gyimesbükki, húszéves női utas.

Március 23-án, hétfőn reggel 9 óra körül egy haszongépjármű és egy személyautó ütközött össze Udvarhelyen, a Tamási Áron utca és a Lejtő utca sarkán. Egy személy megsérült. Erről itt írtunk bővebben.

Ugyancsak hétfőn, déli 13 óra körül Bögözben egy 47 éves székelyderzsi nőt ütött el autójával egy 41 éves bögözi férfi. Az eset egy parkolóban történt, a megyei út mentén, amely Székelyudvarhelyt összeköti Székelykeresztúrral. A nő enyhén megsérült, a sofőr nem volt ittas állapotban.

Minden esetben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indult eljárás.