Négy autó és egy sofőr „rongálódott meg” a szentléleki balesetben

Ismét baleset történt Szentléleken, tették közzé az Udvarhelyszéki Közlekedési Info csoportban. A rendőrség közleménye szerint 11 óra 30 perc körül ütközött két autó egymással a 13C és a 13A országút kereszteződésében, a malomfalvi eltérőnél. Egy 53 éves nyikómalomfalvi férfi a 13-as országúton haladt, amikor összeütközött az 55 éves korondi lakos által vezetett kocsival.

Először úgy tűnt, hogy a baleset „csak” anyagi kárral járt, utóbb azonban a korondi sofőr fájdalmakra panaszkodott és orvosi ellátást kért, kórházba szállították. A sofőrök egyike sem volt alkohol hatása alatt, bűnügyi nyomozás indul gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt.

A közösségi oldalon megjelent információk alapján rákérdeztünk, és Maria Plumbu rendőrszóvivő pontosított, hogy a balesetben érintett két jármű nekicsapódott az ütközés következtében egy közeli cég udvarán állomásozó másik két kocsinak, így összesen négy járműnek esett baja.

Az utóbbi időben heti rendszerességgel fordulnak elő balesetek az említett útkereszteződésben.