Ne ijedj meg a szirénáktól, s a tűzoltóktól!

Kedden, május 23-án földrengés- és földcsuszamlás-szimulációt tartanak a Lidl kereskedelmi egységnél, valamint több közintézmény épületében. A Hargita Megyei Olt Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) portálunknak eljuttatott közlemény szerint a Marin Preda, Móra Ferenc, Orbán Balázs és Benedek iskolákban például evakuálási gyakorlatot tartanak a hatóságok. A riadót 11 órakor fújják a szirénák, a szimulációt lezáró jelzés pedig 12:30-kor lesz, figyelmeztetnek a polgármesteri hivatal honlapján.

A tűzoltóság kivonul az említett helyszínekre, és a földrengés esetén előírt magatartási formákat ellenőrzi, a szimuláció ideje alatt is ugyanazokat a szabályokat kell majd ugyanis betartani, mintha a földmozgás valóban megtörténne: nem szabad elhagyni az épületeket a földrengés ideje alatt, masszív asztalok, ajtófélfák alá kell húzódni. Akik az utcán tartózkodnak, el kell távolodjanak az épületektől, az elektromos vezetékektől, ha erre nincs lehetőség, akkor védőfal alá kell húzódjanak. Akik autóban tartózkodnak, meg kell állítsák a gépjárművet, lehetőleg az épületektől és a villamos huzaloktól távol, és az autóban kell maradjanak.

A hivatal közleménye arra is kitér, hogy az esetleges földmozgást követően, mik a teendőnk: le kell ellenőrizni, hogy a gázat és a villanyt mindenhol lekapcsoltuk, majd el kell hagyni az épületet a legszükségesebb dolgainkat magunkhoz véve. Fontos, hogy a felvonókat semmiképp ne használjuk, megrongálódott épületbe, helyiségekbe ne menjünk be!

A kiemelt kép illusztráció