Ne a megszokott úton indulj el, ha éjjel a tengerre tartanál!

Két éjszakára lezárják a Bukarestet és Konstancát összekötő autópályát egy közel négy kilométeres szakaszon, írja az Agerpres hírügynökség.

A lezárás június 21-23. között 22 órától 5 óráig lesz érvényes menetirányban, azaz a Bukarestből Konstancára tartó autósokat fogja az időszakos módosítás érinteni az autópálya bukaresti oldalán.

Az autópályát keresztező felüljáró állványzatának felszerelése miatt fogják lezárni a szakaszt a 13. kilométer zónájában, indokolják. Az érintett szakaszokról a forgalmat elterelik.

A főváros és a tengerpart között alternatív útvonalakat használhatunk, ezeket érdemes a térképen előzőleg kiválasztani. Amennyiben az ország más területeiről Bukarest felől szeretnénk megközelíteni a tengerpartot, a Nap Autópályára (A2) Fundulea és Lehliu településeknél is feltérhetünk, illetve választhatjuk az Urziceni-Slobozia-Drajna feltérőt is.

A Feteti-i átkelőnél június 1-jétől eltörölték a híddíjat, ezért ott már nem kell sorokra számítani, emlékeztet az evz.ro.

Ebben az időszakban  Konstanța – Bukarest útvonalon a megszokott módon, az autópálya mindkét sávján lehet közlekedni.