Nappali tűzijátékot láttál már?

Most fogsz. S Németh Szilárdot is huszárokkal, élőben. Így ünnepeljük a nemzeti ünnepet Udvarhelyen.
Fotó: GÁL ELŐD

Idén nem csak március 15-én, hanem négy napon keresztül ünnepelhetjük a magyar nemzeti ünnepet Székelyudvarhelyen. Elmarad a színészek forradalma, cserébe lesz sok huszár, a szokásos beszédek, díszek és himnuszok. Lesz például nappali tűzijáték és a szokásos magyarországi “sztármeghívott” kilétére is fény derült.

Mielőtt megismertük a programot, bevezetésként Orbán Árpád alpolgármester elmondta: ez „a megmaradás és a megerősödés ünnepe. Fontos, hogy érezzük, hogy van közösség, összetartozás”, aztán kiegészítette olyanokkal, hogy „kívül-belül ünneplőben”,„fajsúlyos”,„felemelő”. Szerinte az előző évekhez képest még többen lesznek, holott már eddig is meglepődtek a külföldiek, hogy „milyen sokan ünnepelünk itt”.

Az alpolgármester szerint nagyon jó volt a Forradalom.ma nevű kezdeményezés, hogy sikerült behozni a színészeket, a táncosokat, és ezáltal interaktívvá tenni az ünnepet, ezt meg szeretnék őrizni, noha Forradalom.ma nem lesz. Jakab Attila városmenedzser szerint „nem lehet minden héten”. Most huszártoborzás lesz, mert “nem az a helyzet van, amikor a nép érzi az elnyomást” – mondta mosollyal az arcán.

Bölöni Ildikó, a városháza rendezvényszervezője konkrétabb információval is szolgált: nem a Forradalom.ma nevű rendezvényt kiváltandó céllal jött létre a huszártoborzás ötlete, csupán a színház kétévente rendezi meg népszerű eseményét, jövőre tervezik a Forradalom.ma 3.0 létrehozását.

Nem titok, csak egy kicsit

A díszítésre vonatkozó kérdésünkre Jakab Attila városmenedzser azt válaszolta: mivel a díszítésnek mindig kellemetlen következménye van, nem szeretnék előzetesen bejelenteni, hogy mi lesz pontosan, mert akkor még el is maradhat az ünnepség.

„Biztos, hogy szép lesz” – nyugtatott Orbán Árpád. Bölöni Ildikó annyit mégis elárult, hogy az előző években használt sávzászlók és nagyméretű kokárdák idén már március 14-ére kikerülnek, hiszen már aznap elkezdődik a négynapos rendezvénysorozat, amelynek programját Zörgő Noémi sajtószóvivő ismertette.

Elmondása szerint a százhetvenegyedik évfordulón a huszár figurája kap hangsúlyos szerepet, így nem is a 48-as forradalom, hanem az azt követő szabadságharc lesz kidomborítva. Erre építették az egész rendezvény arculatát, és az idei mottót is ez adta, ami az „erőt, tisztességet!” huszárköszönés lesz.

Így ünneplünk

Március 14-én, csütörtökön 10 órától a rendezvénysorozat huszárcsákó-készítéssel kezdődik a Művelődési Házban, délután 17 órától tűzzománcból való kokárdakészítés lesz ugyanott. A hazájukért életüket áldozó aradi vértanúkra, valamint családtagjaikra emlékezve nyílik meg szerdán 12 órától a Hátrahagyottak emlékezete című kültéri kiállítás a református kollégium udvarán. László Gyula A vonal természetrajzáról című grafikai kiállítása pedig a Haáz Rezső Múzeumban 17 órától lesz megtekinthető.

Másnap a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának udvarán huszártoborzót tart a Haáz Rezső Múzeum. Huszárjátékokra lesz berendezve az udvar, feladatokat kell teljesíteniük a kicsiknek, akik bizonylatot is kapnak, hogy megfelelnének 48-as katonának. A program pénteken előre leszervezve iskolai osztályok számára lesz nyitott, persze akkor is be lehet kukkantani, és, aki kedvet kap hozzá, szombaton szabadon jelentkezhet huszárnak.

15-én a koszorúzás nem az ünnepség végén lesz, hanem a déli harangszót megelőzően, fél tizenkettőkor. A harangszó után a huszárfelvonulással elkezdődik a szokásos ünnepség a Patkóban. A beszédeket az egyház részéről Gede Ildikó református lelkipásztor, Mátyás Károly római katolikus főesperes és Simó Sándor unitárius esperes mondja.

Gálfi Árpád polgármester beszéde után Németh Szilárd, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának parlamenti államtitkára, a Fidesz alelnöke szólal fel, aztán Mezei János, a Magyar Polgári Párt elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, és végül Tóth László, Magyarország csíkszeredai főkonzulja Orbán Viktor miniszterelnök üzenetét tolmácsolja.

„Nem csak arról fog szólni

az ünnepség, hogy különböző beszédeket és szokásos énekeket hallhatunk, hanem egyedi produkciók, pillanatok lesznek, ezt vagy most hallod, vagy soha. Ami még újdonságnak, érdekességnek számít, hogy lesz egy nappali tűzijáték, az lenne a záróakkordja és a csúcspontja az eseménynek, a székely himnusz után” – mondta el Jakab Attila.

A zenei műsort a helyi kórusok, szólisták, Keresztes Ildikó és zenekara együtt állították össze, és már hetek óta folynak a próbák. Százharminc ember fog együtt énekelni a Patkóban.

A kulturális program délután hat órától a hivatal Szent István termében hangversennyel folytatódik: a Törökbálinti Kamarakórus az Alla Breve Vegyeskarral közösen zenél majd.

Szombaton, március 16-án Simándi József emlékkiállítás nyílik a Művelődési Házban 18 órától, fél órával később Laczó András, a Magyar Állami Operaház énekesének előadását hallhatjuk a Művelődési Ház koncerttermében.

A rendezvénysorozatot a Székelyföldi Filharmónia ünnepi hangversenye zárja le a Stúdió Mozi nagytermében vasárnap 18 órától.