Fotók: TEDxUdvarhely
A helybelieknek talán nem is kell bemutatni Haáz Sándort, mert olyasmit tett Szentegyházán, ami nem csak zeneművelés, hanem közösségépítés, hagyományápolás szempontjából is példaértékű, egy jobb világért, amelyben mindenki megtalálja a helyét – így konferálták fel a Gyermekfilharmónia alapítóját és karmesterét, a második TEDxUdvarhely utolsó fellépőjét.
Sanyi bácsi a harmadik előadó volt, aki azzal szabadkozott, hogy nem készült, ezért előre elnézést is kért a nyelvbotlásokért, ám előadása olyannyira természetes volt, hogy fel sem tűntek nekünk. És az sem volt teljesen igaz, hogy nem készült, mert egy rakás fényképet hozott, és csak mesélt és mesélt a generációkat összekötő pályájáról, az éneklés közösségépítő erejéről, régi hagyományokról és az együtt megélt új élményekről – amelyből egy az előadás végére is jutott.
Egész élete munkája Szentegyházas-Oláhfaluhoz – „amit sokan ma is csak Vlahicaként említenek” – kötődik, hiszen amint 1978-ban végzett a marosvásárhelyi zenei főiskolán, egyből oda került és azóta is ott szolgál.
Ötletek egy jobb világért – ezzel a szlogennel indult el szeptember 10-én a második TEDxUdvarhely. 13 előadó állt színpadra, gyűjtött egy jobb világért ötleteket.
Az elmúlt napokban ezeket az előadásokat foglaltuk össze nektek. Ha arra lennél kíváncsi, milyen volt a második TEDxUdvarhelyen és mi fog változni jövőre, akkor katt ide.
Vonósokkal, fúvósokkal kezdett foglalkozni, és négy év elteltével vezényelte először azt az együttest, amelyről ma már „más országokban, más szinten” is beszélnek: a Gyermekfilharmóniát (a Filit), amely egy 100 tagú kórus és egy 40 tagú zenekar közös művelete.
– Mindig vidám, mindig változatos, mindig gyermekközpontú. Aki még nem látta életében, az október 2-án az udvarhelyi művelődési házban megnézheti – használja ki a reklám helyét, majd a hitvallását is megosztotta velünk.
– A zenetanításom ideje alatt rájöttem, hogy a közös énekléssel milyen remek összetartó közösséget lehet alkotni, és amikor a véglegesítő vizsgámra Udvarhelyről kijött, Lakatos Imre tanár bácsi azt mondta: „mindegy, mit csinálsz, mennyi okosságot mondasz, óra ne teljen el ének nélkül, mert a zenetanár énektanár, az a dolga, hogy énekeljen a gyermekekkel.”
A tanácsot azóta is köszöni, minden órán énekelnek: „Nálunk mindenki énekel. Nincs botfülű gyermek, csak, aki nem akar”, vallja Sanyi bácsi, aki ha szólistát nem is, énekelni tudó fiatalt faragott belőlük.
– Az óra akkor sikeres, mikor kicsengetéskor látom, hogy még mindig szól a legutolsó dal. Minden osztálynak van kedvenc éneke, saját énekvezére. Az énektanárt úgy várják, hogy szól a nóta az osztályban. A közös éneklés alakította ki a zenélő közösséget és a Fili is ebből él, híre ment, hogy be lehet jutni, még Lövétéről is járnak fel – avatott be az életükbe, miközben mutatott egy régi képet, aminek a dátumát nem, de azt tudta, hogy szerdán fél 2-kor lehetett – nevettette meg a közönséget. Pedig nem vicc: mióta Fili a Fili, akkor találkoznak a szentegyházasfalusi tanulók háza ebédlőjében.
Nem csak a gyermekek, hanem a néhai tanítványok, a hagyományőrző huszárok is énekelnek – mutat egy másik fényképet, ami március 15. vagy augusztus 20. is lehetne, mert ők mindig énekléssel ünnepelnek nemzeti ünnepeken, adventkor, nők napján is.
„A Fili kirándul is, bocsánat, turnézik”,
javítja ki magát, megjegyezve, hogy elég kemény munka ez, ezerféle szabálynak kell megfelelniük a gyerekeknek és a hangversenyeken is jól kell teljesíteniük. A buszon való éneklés pedig attól izgalmas, mert „a nóta körbe jár”, vagyis mutogatással megy tovább egyik gyerekről a másikra, olykor 4-5 órán át. – Úgysincs mit egyebet csináljon, s jobb, mintha a telefonját bújja füldugóval, az első lépés tehát kivenni a kezükből, kihúzni a fülükből és a sofőrt megkérni, hogy kapcsolja ki a sofőrmuzsikát – ez Sanyi bácsi tuti gyereknevelési tippje.
Amikor meg nem énekelnek, akkor vicceket, találós kérdéseket, szójátékokat mondanak. Elemében volt a Fili atyja, velünk is játszott egy játékot: ki kellett találnunk, hogy mit énekeltek a gyerekekkel egy mamut csontvázánál, amellyel csoportképet készítettek.
Tízest adott volna zenéből nekünk, ha nála hamarabb sikerül kimondani a helyes választ: az Egy elefánt… című gyerekdalt. Sanyi bácsi biztos abban, hogy a képről egyből ez a dal ugrik be a gyerekeknek, ugyanebből a megfontolásból énekelnek a templomban elsősorban egyházi vagy mély lelkületű énekeket, vagy Kecskeméten az összes kecskés dalt, és emlékül a dalos füzetet is megjelölték egy kecskével.
Az ének, a zene minden mozzanatot meghatároz a közösség életében, „tudják, hogy mikor mit kell énekelni”, ezt tartja munkája egyik eredményének. Csak úgy pörögnek a képek a vetítőn és a szavak arról, hogy mi mindent csinálnak még együtt a filisek: énekelve imádkoznak a vacsoránál, amit aztán felnőttként is őriznek családjaikban; prímás és táncképzőtábort tartanak, „hogy tudjon labdába rúgni az egyetemi táncházakon is a gyermek”; tábortűz, buli, disznótor, lakodalom. Ha filis esküszik, köszönteni szokták, menyasszony búcsúztatókat énekelni, a tésztáért cserébe nem kell kétszer hívni a gyerekeket – mosolyog a bajsza alatt a karmester, aki különösen nagy élménynek tartja, amikor ezer székely leánnyal énekelnek Csíksomlyón.
– Életművem nagy koronája
a Fili 40 volt ez év május elején, amikor majdnem 700 fellépőt vezényelhettem sorban, minden korosztályból, a kicsiktől az 50 évesekig – ért a csúcsponthoz Haáz Sándor. Az egyik felkészítési próba látszik egy házbelsőről készült képen, ahogy körbeülik a mestert egy téli napon. Számára az volt a csodálatos, hogy meglett asszonyok emlékeztek a gyerekkori dalokra, és sokszor éjfélig nyúltak az éneklések.
A Fili 40 nótaestje is hajnalig nyúló énekóra volt a „rendkívül értékes épületben”, a művelődési házban, ahol máskor is fellépni szoktak. Újból bizonyítást nyert számára, hogy a „jó élet letéteménye a közös éneklés”.
„Ahhoz, hogy eljussunk az énekközösségig, ismernünk kell az énekeinket”.
Hosszú idő alatt sikerült kialakítani a közösségi repertoárt, ebben fontos szerepet játszottak a saját kiadású Törpe daloskönyvek, amelyek darabja „szinte semmibe”, alig 1 lejbe kerül – hangsúlyozza, hogy nem minden a pénzen múlik. Mára pedig annyira kinőtte magát a mozgalom, hogy a Homoród menti települések vetélkednek is egymással az éneklésben. Ez nem csak a presztízsről szól, hanem arról is, hogy négy generáció egymástól tanul, együtt örülnek, és a dalokból újabb gyűjtemények, újabb füzetek készülnek.
Nekünk a TEDx Mikulása a kettest, az ezüst Törpe daloskönyvet hozta el az eddig megjelent kilencből.
S ha már ott lapult az ajándéktasakban, Sanyi bácsi arra buzdított, hogy vegyük elő, ne csak beszéljünk róla. A TEDxUdvarhely dátumára nyittatta ki a daloskönyvet, egy román-magyar dalra, a Kis kakukkra lendítette karját, a közönség pedig ad-hoc kórussá vált. Eleinte picit bátortalanul, de aztán annyira belejöttünk, hogy a végére már kánonban énekelt a terem bal és jobb oldala. Átéltük és átéreztük, hogy miről is volt szó az elmúlt húsz percben. Házi feladatnak pedig megkaptuk, hogy színezzük ki a kakukkot (mert kifestős is a daloskönyv), és karikázzuk be az oldalszámot, ami a dátum volt, hogy erről biztosan eszünkbe jusson majd, hogy de jót énekeltünk a TEDx-en, 2022. szeptember 10-én.
