Nagyon közel járt a bravúrhoz a Vasas

Utolsó hazai bajnokiját játszotta a Vasas Femina az idényben szombaton, május 20-án. A feladat nem volt könnyű, hiszen a lányok a hétközi fordulóban nem bírtak el az FK Csíkszeredával, így világossá vált, hogy be kell érniük a felsőházi rájátszás utolsó, hatodik helyével, vagy a bajnokság éllovasát, a Temesvári Polit, vagy a harmadik helyen álló Bukaresti Carment kell legyőzniük a hátramaradt két forduló során.

Fotók: GÁL ELŐD

A kilencedik fordulóban az a Temesvár következett a sétatéren Székely János együttesének, amelynek a három pont esetleges elvesztése a bajnoki címébe kerülhetett volna, így nekik is volt extramotivációjuk a meccsre. Az udvarhelyi vezetőedző az Orazbekova, Sinka, Molnár, De Souza, Hodor, Godra, Orbán, Macedo, Tóth, Horváth, Mitri kezdőtizenegyet küldte pályára, amely nem játszott alárendelt szerepet – mint ahogy arra számítani lehetett – a csapatkapitányukat, Teo Meluță-t nélkülöző temesváriak ellen. Ennek ellenére a vendégeknek sikerült egy negyedórát követően betalálnia Mirea révén.

A félidő végére az addig inkább védekezésre koncentráló udvarhelyiek támadásba lendültek és a 41. percben a temesvári tizenhatoshoz közel a vendégek játékosa kézzel ért labdához, villant is a sárga, és mivel a szabálytalanságot elkövető játékosnak volt már egy sárgája, emberelőnybe került a Vasas. Tóth Györgyi szabadrúgás centikkel csavarodott a kapu mellé, így maradt a 0-1-es állás a játékrész végére.

A félidőben úgy tűnt, az ág is húzza az udvarhelyieket, hiszen mivel csapatkapitányuk, Orbán Aranka lábára ráléptek, ápolni kellett őt, és a második félidőre már nem is tudta vállalni a játékot, Aura Zănoagă érkezett a helyére.

Nem törte meg a kényszerű csere a hazaiakat, sőt, talán még inkább feltüzelte, hiszen támadásba lendültek a második játékrész elején, és nagyon hamar sikerült egyenlíteniük. A csapat brazil légiósa, a Malu becenévre hallgató Macedo hatalmas bombagóllal vette be Roșu kapuját az 51. percben. A gólörömnél egy telefon is előkerült, a pályán lévő Vasas-lányok csapatszelfivel ünnepelték az egyenlítést.

„El kellene kezdeni focizni” – ordított a pálya széléről csapatának Mirel Albon temesvári vezetőedző, míg Székely János is arra biztatta „lányait”, hogy „most már valahogy nyerjük meg”. Helyzetek itt is, ott is adódtak a vezetés megszerzésére.

A kimaradt Vasas helyzetekre, néhány gyors kontrával válaszoltak a temesváriak. Legtöbbször már megakadtak az udvarhelyiek kiválóan focizó belsővédő kettősén, amikor meg nem Molnár Andi és Cristina de Souza szabadított fel, akkor Orazbekova lépett ki jól a kapujából. Távoli lövésekkel is próbálkoztak a vendégek, kétszer is telibe találták a felsőlécet.

A Benczédivel, Sólyommal, és Szabóval frissítő udvarhelyieknek harmadszorra nem volt szerencséjük, a 89. percben kapufáról hálóba pattant a labda. A temesváriak a csereként pályára lépő Șodincăt ugratták ki nagyszerűen, aki nagyszerűen lőtte a labdát az udvarhelyiek kapusa mellett, és a kapufát eltaláló lövése befelé pattanva a hálóban kötött ki. Újra vezetett a Temesvári Poli, és innen már nem volt visszaút.

A keddi, Csíkszereda elleni meccsre kísértetiesen hasonlító találkozót 1-2-es állásnál lefújta a játékvezető.

A bajnokságból egy forduló maradt hátra, amelyben a Vasas Femina a Bukaresti Carmen vendége lesz, ennek a meccsnek a végeredményétől függ majd, hogy a csapat az ötödik vagy a hatodik helyen zár. A temesváriak győzelmüknek köszönhetően továbbra is vezetik a bajnokságot, és mindössze 1 ponttal előzik meg a Kolozsvári Olimpiát. A két együttes az utolsó fordulóban egymás ellen játszik, így direkt meccsen dől el majd a bajnoki cím május 28-án, vasárnap 11 órától.