Nagy pofont osztott ki a Hargita

Fotó: GÁL ELŐD

Rohanórajtot vett az udvarhelyi Hargita Kézilabda Klub szombaton, március 18-án, utolsóelőtti hazai másodosztályos bajnoki mérkőzésén, és ráadásul nem akárki ellen, a bajnokság második helyén álló szentgyörgyiek ellen, akik eddig mindössze a nagy eséllyel feljutó, éllovas Brassó Coronától, és a harmadik helyezett Iașitól kaptak ki a szezonban.

Hozzá kell tenni, hogy egy soron következő, fontos ifjúsági 1-es meccs miatt a vendégcsapat alapemberei hiányoztak: a gólfelelősük, Pavel, Ginju és Grigore sem utaztak a csapattal, és a kapujukat sem elsőszámú hálóőrük, Cristea védte. Ennek ellenére termetre még mindig volt némi előnyük a szentgyörgyeiknek, de ez nem zavarta meg Mester Zsolt tanítványait, akik már az első percekben el akarták dönteni a mérkőzést.

Mester Noémi és Chiratcu Andi góljai meg is adták az alaphangot, és folyamatosan sikerült növelni is az elején felépített előnyét a csapatnak, addig-addig, hogy 9–4-nél jött is az első szentgyörgyi időkérés.

Azonban ez sem rázta fel kellőképpen a vendégeket, akik egyszerűen nem tudtak, amit kezdeni a hazaiak védőfalával, ha nagy ritkán mégis áttörték azt, Sánduly Zsófi tette a dolgát az udvarhelyi kapuban. Ezzel szemben, a túloldalon, úgy sétáltak be a védők között az udvarhelyi játékosok, mintha folyamatosan emberfölényben játszottak volna, és Zsófi védései után még néhány gyorsindításból is sikerült gólokat szerezni.

„Fél perc” – kiáltotta Mester az első félidő lefújása előtt, amikor a szentgyörgyiek voltak támadásban, de az átlövésből érkező bombát Zsófi hárította. Visszakapták a labdát, azonban másodszorra a kapufát találták telibe a Kovászna megyeiek. Volt még 5 másodperc vissza a félidőből, amikor a Hargitához került a labda, és Miklós Flóra felnézve az eredményjelzőre, és látva, hogy szorít az idő, a félpályáról szúrt rá egy lövést, ami kicsivel kerülte el a kaput. Ezzel együtt is magabiztos, tíz gólos előnnyel vonulhattak az öltözőbe az udvarhelyi lányok.

A második félidőben ugyan rápakolni nem sikerült, folyamatosan tartotta 9–10 gólos előnyét a hazai gárda, kellett ehhez néha szerencse is, például, hogy egy már kivédett labda a kapus lábáról guruljon a hálóba.

Az egy pillanatig sem forgott veszélyben, hogy az udvarhelyiek megnyerik ezt a mérkőzést, amelyet egyetlen percre sem tudott szorossá tenni a vendég csapat, a legkisebb különbség nyolc gól volt, amikor Iordache gólja után 28–20 állt az eredményjelzőn.

A magabiztos vezetés ellenére sem hagyta szó nélkül Mester a pontatlanságokat, hiszen abból volt néhány a végjátékban. „Kicsit nyugizzunk” – kiáltotta a lányoknak, miután a második gyorsindításnál is pontatlan volt az előre adott passz. Néhány perccel a vége előtt még időt is kért az udvarhelyi edző. Jelentős változás azonban már nem történt az utolsó percekben, és 8 góllal, 33–24-re nyert a Hargita Kézilabda Klub.

A bajnokságban jelenleg nyolcadik helyen álló udvarhelyi csapatnak még két találkozója van hátra az idei bajnokságból, egy hét múlva az éllovas Brassói Corona vendégei lesznek, majd egy hosszú, egy hónapos szünet után itthon zárják a másodosztályt. A Román Kézilabda Szövetség előzetes menetrendje szerint április 26-án fogadják Fogarast.