Senki nem akar rossz előadást nézni, és a színház sem akar gyenge előadásokat színpadra vinni, de ekkora stábbal és ennyi pénzből nem mindig sikerül a legjobbat adni – állítja Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója. Tisztában van vele, hogy az udvarhelyi néző is ugyanazt a színvonalat szeretné látni, mint például a kolozsvári. De ez úgy van, mint a focival: ahogy Udvarhely biztos, hogy nem bírna meg egy Barcelona típusú focicsapatot, úgy a színháza sem bírná meg hosszú távon fenntartani ezt a kalibert.

Székelyudvarhely művelődési intézményei közül a könyvtár, a múzeum, a néptáncműhely és a művelődési ház után a színház igazgatóját is megkérdeztük arról, hogy mik a tervek az idei évben, hogyan látja az udvarhelyi színház helyzetét az Erdélyi színházak között, és a színházigazgató kedvenc előadásairól is szó esett.

Fotók: Pál Edit Éva

Milyen évet zárt a színház? 

A tavalyi év még a járvány hatása alatt zajlott, és még most sem szabadultunk meg tőle, folyamatos változtatásokra kényszerülünk. Nem tesz jót a produkcióknak ez a bizonytalanság, de igyekeztünk betartani a beprogramozott előadásokat: volt a Hapci-szigetek gyerekelőadás, Az öreg király hagyatéka, azt követte egy tantermi előadás, a Vérszirom előkészítése, majd kezdődött a Vihar próbája, amit májusban mutattunk be. Májusban kezdtük el a Haramiák próbáit is, bemutattuk szeptemberben, és a dráMA fesztivált is hála istennek meg tudtuk szervezni. Nyáron még nekifogtunk a Furcsa párnak, azt befejeztük októberben, de ősszel volt még egy halasztott előadás, a Hétszépségű királykisasszony bábjáték is, amit a városi parkban adtunk elő. Év végén készült el a Száll a kakukk fészkére annyira, hogy január elején be tudtuk a nagyközönségnek mutatni.

Mely előadásokat láthatjuk idén?

Tavalyelőtt márciusban fogtunk neki a Kaisers TV, Ungarn című darabnak, ami végül elmarad, de lesz helyette több más: egy közösségi színházi produkciónak fogtunk neki, ami egyelőre a „buszos projekt” címet kapta, márciusban lesz a tervek szerint a bemutatója. Jelenleg zajlanak a próbák Dálnoky Réka művészeti vezető irányításával, Deli Szófia meghívott rendezővel, B. Markó Orsolya dramaturggal. Ez egy buszban fog játszódni, elkértük a város egyik buszát a négy közül, amit a budapesti önkormányzattól kapott. Terveink szerint ebben fog zajlani az esemény, és a buszban lesznek majd a nézők is. Szeretnénk elérni, hogy a városban is közlekedhessen.

Ez egy flexibilis előadás lesz, bármikor elővehető, ha megint jön egy járványhullám, vagy valaki beteg lesz, mivel a társulat kisebb része szerepel benne.

Felújítottuk a 9-12 osztályosoknak szóló, Vérszirom című osztálytermi előadást Meszlényi-Bodnár Zoltán meghívott rendezővel, akivel most egy újabb közös projektet is elkezdtünk: nem osztálytermi előadás lesz, de a színházi nevelési program része, és szintén egy osztályközösségnek szánjuk, csak 7-8. osztályosoknak, és nem az iskolákban, hanem a színházban lesz, ugyanazzal a metódussal: a fiatalokat érintő problémákról, ez esetben a szerelemről lesz szó.

Még beszúrunk a Kaisers TV, Ungarn hiánya okozta űrbe egy stúdióelőadást, amiről egyelőre nem mondanék sokat, csak hogy négyszereplős lesz. Márciustól a kirakatszínházat is újból elővesszük, felújítjuk a Zöld macskát is, friss szereposztással, amit a színház előterében és kocsmákban játszunk majd. Ezek mind a mobilitásunkat és azt a lehetőséget bővítik, hogy minél többször, több helyen eljussunk a közönséghez.

Mit terveztek az idei költségvetésből? 

Tavalyhoz képest nem lesz sokkal nagyobb a költségvetés, de a kilátások nem rosszak. A kormány a személyi jövedelemadóból két százalékot az önkormányzatok által fenntartott színházak számára utalt ki, a kiszámolás algoritmusa azonban nem tiszta, Udvarhely valamilyen módon megint utolsók között van a pénzösszeg tekintetében, összehasonlítva az ország összes színházával. 

Ez azonban mindenképpen egy fontos kezdeményezés volt, hisz főleg most az energiaárak növekedésével sok színház bajba került. Két fázisban jött ez a pénz: először 735 ezer érkezett, majd 490 ezer kellett volna jöjjön, de csak 262 ezer lej jött. Kértem is egy magyarázatot rá a minisztériumtól, hogy milyen szabályzat szerint számolták ki. Még nem kaptam választ, pedig a harminc nap már rég elmúlt. Lehet, hogy kiderül, hogy Udvarhelyen a színház is büntető sarokban van. 

A színháznak 3 millió 312 ezer lejt foglalt bele a költségvetésbe az önkormányzat, amiből 1 millió 800 ezer lej a személyi költségek, ami pedig megmarad, abból nagy szükségünk lenne egy kis furgonra, amivel a díszleteket lehet hordozni, és a fényparkunk felújítása is egy örökös folyamat, négy évtized után pedig végre ki szeretnénk cserélni a nagyterem nézőterén a székeket. 

Az infrastruktúra fenntartása az épületben a Művelődési Ház feladata lenne a „hagyomány” szerint, de ha a kormánytól mi kapunk pénzt és a művelődési ház nem, akkor fel kell rúgnunk ezt a hagyományt. 

Most, hogy új vezetése van a művelődési háznak, gyakrabban leülünk, és egyeztetünk azokról a beruházásokról, amelyek mindhárom intézmény javát szolgálják. Ilyen például a vécék, öltözők javítása, ami a művelődési ház hatásköre, de mindegyik intézménynek jó szolgálatot tesz, ha felújítják, ahogy a nézőtéren az ülőhelyek kicserélése – ami a színház feladata lesz – nemcsak a színházat, hanem tulajdonképpen az egész várost érinti, és tervben van még a nagy teremben a padlószőnyeg kicserélése is.

Hogy fér meg egy házon belül a három intézmény?

Most úgy néz ki, hogy lassan lassan rend lesz, átlátható lesz minden működés. Én nagyon remélem, hogy az elmúlt évek anomáliái megszűnnek. Az biztos, hogy továbbra sem jó megoldás az egy színpad, a közös nézőtér használata, mert a sok program miatt folyamatosan költözünk.

Most készül az együttműködési szerződés: benne lesz, hogy mely közös felületeket használjuk, mik a közös szabályok. 

Az is nagyon fontos és kiemelendő, hogy a Táncműhely megkapta a mozi épületét, ahol a tervek szerint a színháznak is lesz része: ez egy új játszótér lehetőség lenne, amit ki tudunk használni, ha épp egy stúdió előadást akarunk színre vinni. Ez egy hosszabb lejáratú projekt, mi türelmetlenül várjuk.

Nagyon fontos, hogy előre tervezzünk, hogy egymás munkáját ne nehezítsük meg. A színház az évadot már egy-két évvel előre meg kell, hogy tervezze, hogy a rendezők, díszlettervezők, szakemberek tudják, melyik periódusban jönnek hozzánk. Ha ez nem történik meg, bizonytalan, hogy kivel tudsz együtt dolgozni. 

Igyekszünk úgy kitűzni a bemutató dátumokat, hogy ne essen egymásra a többi intézmény programjaival sem a főpróbahetünk, sem az előadások. Nekünk már beállt az elmúlt bő tizenöt évben a konkrét játékrend: csütörtökönként van bemutatónk, pénteken van még egy előadás, a felnőtt bérletek csütörtök-péntekre esnek, a diákbérlet kedd-szerdára. 

A bemutatót megelőző egy hét mindig a főpróba, ami „szent kell, hogy legyen”, arra nem „mászhat” rá senki. Emellett a dráMA fesztivál időpontja is stabil, szeptember 21-e, a magyar dráma napja köré szerveződik ez a találkozó, és ugyanígy tudjuk mi is, hogy mikor van például a táncháztalálkozó. 

Ezek mind benne lesznek az együttműködési szerződésben, ami eddig úgy-ahogy működött szóban is, csak most írásban is rögzítjük. 

Mi lenne a legfontosabb lépés szerinted?

Ha én kéne válaszoljak rá, kapásból azt mondanám, hogy a táncházat el kell költöztetni egy méltó helyre, mert kinőtte ezt a termet. Emellett egy művész kávézót mindenképp létre kell hozni, mert enélkül a színház mint közösségi tér, nem tud megfelelően működni. 

Az a baj, hogy ez az épület nem színháznak épült az `50-es években, hanem egy kommunista művelődési háznak, amit a városlakók verejtékesen összehordtak. Nagyon jó, hogy van ez az épület, de nem ideális erre a célra: rossz az akusztikája, kényelmetlenek a székek, nincs stúdiótér, és találkozási felület.

A kulturális rendezvényeknek nem az a célja, hogy hétkor kezdődnek, bejönnek a nézők, nyolckor vége, nyolckor hazamennek a nézők. Lehetőséget kell, hogy adjon a találkozáshoz. És ez nem egy politikusi duma, hogy közösség így meg úgy, hanem ez egy valós igény részünkről is. Egy színvonalas művész kávézó helyet tud adni egy pezsgő kulturális életnek: ott lehetne felolvasó színházat könyvbemutatókat rendezni, kisebb koncerteket, bármit, ami kötetlenebb és kisebb helyigényű. 

Én, amióta menedzser pályamunkákat írok, mindig benne van, hogy ez kell, meg fontos, de valahogy Udvarhelyen nem jött el az ideje, pedig a város megérett rá. Meg kell nézni azt is, hogy más színházakban ez mennyire jól működik, akár Gyergyót és Csíkszeredát is említhetem. Most úgy látom, hogy alakul a dolog és meglesz ennek a lehetősége. 

Ha az épület a miénk lenne, biztos, hogy sokkal könnyebb lenne a bábszínháznak is teret találni. Kialakítottunk egy próbatermet , aminek a környéke nincs teljesen rendezve, például a szellőztetést is a művelődési ház kell megoldja.

Most úgy néz ki, hogy az idei költségvetésben ez benne van és akkor a próbatermet tudjuk majd használni rendeltetésszerűen. Azt nem tudom, hogy bábelőadásokat fogunk-e tudni bevinni, mert még a tűzvédelmi követelményeknek is meg kell feleljen, de az az elképzelésünk, hogy kisebb előadások is még ott el tudnak férni, de ha nem tudunk a házban megfelelő helyet biztosítani a bábszínháznak, akkor igyekszünk máshol helyet találni neki, ugyanis az elmúlt években bebizonyosodott, hogy az Udvarhely Bábműhelynek komoly létjogosultsága van.

Nagyon sok új terve van a három intézményvezetőnek, igyekszik mindegyik intézmény valamit magára vállalni. Ha a kormány a színházaknak ad pénzt, akkor mi azt kell felvállaljuk, hogy a színház valósít meg olyan befektetéseket, ami nemcsak a színháznak jó, hanem az egész városnak.

Mi jelenti a legnagyobb nehézséget az udvarhelyi színháznak?

Nem is a pénz hiánya a legnagyobb probléma, hanem az állások száma kevés: mivel csak huszonnégy van, ezért egy csomó bedolgozót foglalkoztatunk. Huszonnégy emberrel nem lehet színházat csinálni. Példának mindig a sepsiszentgyörgyi román tagozatot tudom felhozni, hogy mennyivel kisebb az általuk kiszolgált közösség, mégis negyvenen felüli a személyzetük létszáma. 

Én azt mondanám, hogy már harminccal sokkal nagyobb teljesítményt tudnánk nyújtani. Nem mindegy, hogy a kollégák helyzete mennyire stabil: ha nem munkaszerződéssel vannak itt, akkor nehezebb itt tartani őket. Ilyenkor pedig mindig újra kell kezdeni az összeszokást, betanulást ahelyett, hogy lenne egy fejlődési görbéje az egésznek. A művészeti vezetésnél sem mindegy, hogy a művészeti vezetőnek vannak komoly szakmai tudással rendelkező kollégái, vagy arra kell támaszkodnia, aki éppen ott van. Gondolok itt egy olyan dramaturgra, vagy olyan teatrológusra, aki szakképzett és profi művészeti titkár tud lenni. A pr, közönségszervezés, könyvelés, de akár a színpadtechnikusok, varroda esetében is fontos lenne ez, hisz így mindig van egy csomó bizonytalansági tényező. 

A színésztársulat létszáma elegendő?

A színésztársulatot nem is említem, mert folyamatosan van minimum két-három szerzői jogdíjas színészünk, akiknek szeretnénk fix állást biztosítani. 12 állásunk van, de 17-18 lenne megnyugtató. Főleg, ha bábszínházban is gondolkodunk, amiben mi úttörők vagyunk a megyében. Lukács Emőke a művészeti vezetője a bábszínháznak, és egyben ő az egyetlen bábszínésze is. Ő szakmailag nagyon elkötelezett, hogy ezt tovább fejlesszük, s én is szeretném ezt segíteni. Legalább két bábszínész kellene mellé stabilan. 

Milyen szempontok szerint áll össze egy évad?

Amikor mostanában elkezdünk tervezni egy évadot, nem gondolunk arra, hogy hú, ez úgysem fog megvalósulni, mert jön egy újabb járványhullám. Menet közben kell alkalmazkodnunk hozzá, ami többé-kevésbé sikerül. Nagyon kellemetlen nekünk, de főleg a nézőknek, hogy meghirdetett előadások maradnak el, és akár aznap is le kell mondanunk. Ez ellen nem tudunk mit tenni. Ezekben az időkben nagyon nehéz, mert elveszítjük a közönséget: nem mernek vagy nem tudnak jönni, mert nincs zöld igazolásuk. Ha jöhetnek, és nem félnek beülni közösségbe, akkor meg lehet, hogy pont elmarad az előadás.

Ez a periódus nekünk nagyon rossz, de úgy tervezzük az új évadokat, hogy vannak fix sarokkövek. Tehát tudjuk, hogy bérletet akarunk biztosítani a felnőttek számára: ez jelent minimum három nagyszínpadi előadást részünkről, ezt teljesítenünk kell. Ezen belül jó, hogyha van egy szilveszteri előadás is, mert megszokták már az udvarhelyi nézők, hogy ilyenkor a színház biztosít számukra egy előadást. Hagyomány lett. Ez természetesen egy könnyedebb műfajú színvonalas előadás kell legyen, így a háromból egy nagyszínpadi előadás ilyen, ugyanakkor kell gondoljunk a szakmai kihívásokra is. Ugyancsak kell egy nagyszínpadi gyerekelőadás is.

Emellett jó, ha évadonként egy új bábszínházi produkciót össze tudunk hozni. A tavalyi év két produkciót eredményezett, úgy néz ki, hogy idén is meg fog születni kettő már az idei év első felében, de mivel csak egy bábszínészünk van, ezért koprodukciós terveink vannak a Temesvári Állami Magyar Színházzal és a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel: előbbivel a Petőfi-Szelfit, utóbbival az Aranyszívű Juliskát alkotjuk meg közösen. Mikor a szükségesnél kevesebben vagyunk, igyekszünk koprodukciókban is gondolkodni.

Egy évad tervezése körülbelül ilyen alapkövekből áll, erre kell még egy-két stúdió vagy egyéni előadást beszúrni.

Fontos figyelembe venni a közönség igényét? 

Ha nem vennénk figyelembe a közönség igényét, már rég nem lenne színház Udvarhelyen. A színháznak van egy küldetése: a színház – tetszik, nem tetszik –, én úgy gondolom, hogy a művészeti ágak közül a fő művészeti ág, nemhiába több ezer éves. Nem csak szolgáltat, hanem oda is kell figyelnie az igényekre is. Sok mindent mondanak: van, hogy tükröt tart a társadalomnak, van, hogy befekszik az adott politikai diskurzusnak. Itt hálistennek ilyen probléma nincs, tényleg szabadon tudunk dolgozni. Két nagyon fontos kritérium van, amit figyelembe kell vennünk: a művészi érték és a közönségigény. Az a jó, hogyha a kettő egybeesik. Ha valamit színre viszünk, az minőségi kell, hogy legyen, mindig erre törekszünk.

Mi egyáltalán a közönség igénye?

Ezt a legnehezebb megfogalmazni, mégis a legkönnyebb: a jó színház, a jó előadás. Senki nem akar rossz előadást nézni. Az egy dolog, hogy nem akarunk gyenge előadásokat gyártani, de nem mindig sikerül a legjobbat kihozni magunkból. Megtörténik, hogy hívunk egy elismert rendezőt, aki máshol mindig bevált, de lehet, hogy pont itt nem tudja a maximumot nyújtani, ez egy bizonytalansági tényező. Ha minőségi előadásokat gyártunk, a közönség is elfogadja az újat, és az ő igényét is, színvonalát is tudjuk évről évre növelni, formálni.

Itt nálunk van egy fennmaradást szolgáló missziója is a színháznak: ezért akarunk vidékre is minél inkább eljutni. A bábszínház az egyik legjobb lehetőség arra, hogy menjünk el vidékre és szolgáltassunk minőségi kultúrát. Igyekszünk, de ezzel a kicsi stábbal nagyon nehéz mindennek eleget tenni

Hát az udvarhelyiek igénye?

Hogy minél több vígjátékot játsszunk. Ez érthető, mert annyi tragédia, rossz hír van a világon, kevés a pozitív töltetű impulzus, de az sem természetes, ha feltétel nélkül kiszolgáljuk ezt az igényt. Például vegyük az idei évadtervet: a Száll a kakukk fészkére nem vígjáték, de mégiscsak egy világirodalmi műnek a színrevitele. A furcsa párnál jobban elengedheti magát a néző, vígjáték, amiben akár magára vagy szomszédjára ismerhet. A Kaisers TV, Ungarn is egy vígjáték lett volna, de történelmi utalásokkal, öniróniával teli darab.

A Haramiák sem komédia, de látványában, szerencsés esetben történetében megteremti a kapcsolódás lehetőségét. Arra kell figyelnünk, hogy ne párhuzamos legyen, hanem találkozzon valahol a művészi érték és a közönségigény.

Sikerül ezt megvalósítani?

Úgy gondolom, hogy legtöbbször sikerül. A legnagyobb problémánk, hogy nem tudjuk mindig garantálni a száztíz százalékos előadásokat.

Az udvarhelyi néző is pont ugyanazt a színvonalat szeretné látni, mint például a kolozsvári néző. De úgy van, mint a focival: ahogy Udvarhely biztos, hogy nem bírna meg egy Barcelona típusú focicsapatot, úgy a színház sem bírja meg ezt, de a nézőt ez nem érdekli, őt az érdekli, hogy egy ugyanolyan színvonalú előadást lásson. Ez nagy kihívás, de igyekszünk megfelelni. Ezért kellenek még nekünk kapaszkodók, eszközök, s ezalatt leginkább a humánerőforrást értjük. Természetesen az is cél, hogy a színészek is fejlődjenek. Ha ideköltözik egy színész vagy vendég művészként idejön egy rendező, látványtervező stb. a próbák vagy előadások után hová tud menni és kivel, vagyis mit kap ő a várostól? Ezért is nagyon fontos a kulturális stratégia is, hogy az kezdjen működni. Legyen élhetőbb, kulturáltabb környezetünk.

Mi valósult meg eddig a kulturális stratégiából?

Az első lépések megtörténtek: a mozit megkapta az Udvarhely Néptáncműhely, a Művelődési Ház is olyan attribútumokat kapott a városházától, amivel végre nem a városháza lesz a „szervezőiroda”. Fokozatosan elkezdődött egy átszerveződés, úgy látom. Csak sokkal lassabban megy minden, mint ahogy mi szeretnénk. 

Kevesen vagyunk, kicsik vagyunk, de én mindig a hatékonyságot próbálom kiemelni, ezért is javasoltam, hogy bizonyos tevékenységeket közösen csináljunk. Akár a pénztár esetében is: tehát ne legyen három pénztáros, és a könyvelést is lehet, hogy elég, ha egy kisebb csoport végzi, mint ahogy a közönségszervezést, arculatépítést is lehet közösen csinálni.

Hol látod az udvarhelyi színházat az „erdélyi prérin”?

Nem igaz, hogy egy kicsi színház nem tud minőségi előadást színpadra vinni. Én nem a többi színházhoz próbálom viszonyítani magunkat, hanem az a kérdés, hogy mi nekünk a célunk? Az, hogy Udvarhelynek nyújtsunk minél színvonalasabb előadásokat, és hogy Udvarhelyt képviseljük. Ha szervezünk egy dráMA fesztivált, akkor az a szakmának is szól, mert meg tudjuk mutatni, hogy egy kisváros mire képes. A fesztiválokra is azért megyünk szívesen, mert Udvarhely jó hírét visszük. Udvarhely kulturális nagykövete kell, hogy legyen a színház. Ez az egyik feladatunk.

Az, hogy az elmúlt három évben a Román Nemzeti Színházi Fesztiválra, a FNT-re meghívást kaptunk, jelzi, hogy a szakma odafigyel ránk, felhelyezett a szakmai térképre. A színházak nincsenek szó szerinti versenyben egymással, de legyünk őszinték, mindenki figyeli a másikat és igyekszünk tanulni egymástól. Én is tudom,hogy tőlünk is vettek már át jó ötleteket, aminek örvendek, mert azt jelenti, hogy kreatívak vagyunk. A képzeletbeli helyünkkel a rangsorban én nem vagyok elégedett, de jó irányba tartunk. Létrehoztuk a temesvári, szatmári, váradi és csíki társulatokkal közösen a MASZÍNt, a magyar színházak szövetségét. Ez az öt színház egymást segíti, és előadásokat is tudunk vinni egymáshoz anélkül, hogy azt éreztetnénk, hogy pfú, milyen fantasztikus egyikünk, és milyen gyenge másikunk, odafigyelünk, számíthatunk egymásra. 

Melyik a társulat legkiemelkedőbb előadása szerinted az eddigiek közül?

Az udvarhelyi nézők szempontjából a Dzsungel könyve, a Légy jó mindhalálig, melyek messzemenően kedvencek voltak. Ha a szakmát nézzük, a Mi kis városunk biztos, hogy megemlítendő, de a frissekből a Száll a kakukk fészkére is: nézze meg mindenki, és akkor rájön, hogy mi az, ami fele mi akarunk tartani. Ha nekem kellene ilyent mondani, a Száll a kakukk fészkére is tetszik, tetszett még nagyon a Portugál című tragikomédia is, de kedvencem volt a Pletyka is! Nem könnyű a múltból most kapásból választani. 

Nekem amúgyis a legnehezebb erre válaszolni, mert nagyon nehezen tudok elégedett lenni: tudom, hogy mennyi vajúdással járt, hogy megszülessen az előadás, tudom, hogy mitől lehetne még jobb, ezért egy picit mindig elégedetlen vagyok. 

Ami nagyon rossz, mert úgy kellene a kollégáknak felhőtlenül gratulálni, de nekem ott van a fejemben, hogy dehát a zene, vagy a díszlet, vagy a játék, a szöveg, stb. mehetett volna jobban is. Eufóriát nagyon nehezen tudok érezni, sokkal könnyebb ezt egy más előadásnál, mert ott nem látod a sok problémát mögötte. De ez az én igazgatói pechem.