Nem lehet ugyan a mi színházunkat a nagyokéhoz hasonlítani, de az udvarhelyi közönség is ugyanazt a színvonalat érdemli meg, mint a kolozsvári, a bukaresti – vallja Nagy Pál, a Tomcsa Sándor Színház igazgatója, hozzátéve: tisztában van azzal, hogy az előadás sikere az ők munkájukon is múlik: azon, hogy milyen előadást választanak, milyen rendezőt, és milyen színészek vannak a társulatban.

De a körülményeket sem lehet figyelmen kívül hagyni: egy színpadon kell osztozkodjanak a többi kulturális intézménnyel, amely megnehezíti a próbafolyamatok és az előadás lezajlását, emellett fejlesztésekre is szükség lenne a házon belül, de az önkormányzat mintha nem lenne bizalommal feléjük. 

Székelyudvarhely kulturális intézményei közül a városi könyvtár és a múzeum után a Tomcsa Sándor Színház igazgatóját, Nagy Pált kérdeztük arról, mi jelenti a legnagyobb nehézséget az udvarhelyi színház számára, min kellene változtatni ahhoz, hogy a színház olyan hely legyen, ahol a színházi dolgozók, a nézők egyaránt jól érzik magukat.

Milyen évet zárt 2022-ben a színház?

A tavalyi év egy kicsit még zűrzavaros volt, mert az első hónapokban még mindig a vírus hatása alatt voltunk. Az év eleje már rögtön programváltozással kezdődött, de tulajdonképpen ennek köszönhetően vittünk színre a tavasszal egy új stúdió előadást, a Leenane szépét.

Fotók: Dávid Anna Júlia

Januárban mutattuk be a Száll a kakukk fészkére című előadást, amely szerintem egy nagyon jó előadás lett, és még az idén is fogjuk játszani. Tavasszal létrehoztuk a #kivagyok című színházi nevelési előadást, amely hetedik-nyolcadik osztályosoknak szól. Aztán következett az Aranyszívű Juliska bábjáték bemutatója, az Udvarhely Bábműhely és Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem koprodukciója. Júniusban a Szerbusz kísérleti színházi előadásunkat mutattuk be, ezzel az előadással egy kicsit kiléptünk a megszokott térből, a „hírhedt” kék városi buszban játszottak a színészek.

Szeptemberben sikerült megszervezni a 13. dráMA kortárs színházi találkozót, ahol a Petőfi-Szelfit (az Udvarhely Bábműhely és a Temesvári Magyar Színház koprodukciója) is bemutattuk, majd októberben a Nyolckor a bárkán gyerekelőadást, és még a hónap végén volt az Andrew Hefler rendezte Afterparty bemutatója, ami azóta is műsoron van. A tavalyi év az Operett című, a zene évéhez is kapcsolódó nagyszínpadi előadás decemberi bemutatójával zárult. 

Összességében egy mozgalmas évet zártunk ’22-ben, de nem tudtunk annyi nagyszínpadi előadást színpadra vinni, amennyit terveztünk. A tavaly több mint 20.300 nézőnk volt, a 2022-es/2023-as évadban összesen 860 felnőtt-, 565 diák- és 3.990 gyerekbérletet adtunk el.

Na és mit játszik idén a színház?

Januárban kezdődtek el a Hat szereplő szerzőt keres című darab próbái Anca Bradu rendezésében, a tervek szerint március 9-én lesz az előadás bemutatója.

Ezzel párhuzamosan folynak a Zakariás Zalán rendezte EXiT című előadás próbái, a darab Matei Vişniec Despre sexul femeii, câmp de luptă în războiul din Bosnia című műve alapján készült. Ez is egy közös produkció lesz, mégpedig a Győri Nemzeti Színházzal. 

Március 15-re is készülünk, a forradalom.ma 3.0 című előadással: ez egy nagy volumenű zenés produkció lesz Tóth Árpád rendezésében, amelyben benne van az Udvarhely Néptáncműhely is, és a Vox Gimiensis diákkórus, amit nem a délelőtti ünnepségen, hanem este 19 órától adunk elő a Márton Áron téren, a nagyszínpadon. A forradalom.ma a mi színházunk kezdeményezése és az idén – több éves kihagyás után – a harmadik alkalommal lepjük meg a várost egy különleges ünnepi rendezvénnyel. Tóth Tünde rendezésében egy Tamási Áron feldolgozással folytatjuk a munkát, Ábel.Rengeteg. címmel, ami egy nagyszínpadi bérletes előadás lesz a következő évadban.

A Kató Zsolt rendezte, Kondi című egyéni előadást is műsorra tűzzük az idei évadban és tavasszal a A hétszépségű királykisasszony című bábelőadásunkat is újból elővesszük.

Készülünk a 14. dráMA kortárs színházi találkozóra, a programok közé tervezünk egy olyan éjszakát, ahol közösségi játékokra fókuszálunk. Kiemelt figyelmet szentelünk az évadnak, mert ősszel ünnepeljük a 25. születésnapját a színháznak, amit az 1998. november 9-én bemutatott Nem élhetek muzsikaszó nélkül című előadás bemutatásától számítunk. Mivel az Udvarhely Néptáncműhely is 25 éves lesz, egy közös produkcióval készülünk, és külön programokkal is jelentkezünk, amelyekről majd később számolnánk be.

Mennyi játszik anyagilag a színháznak, és mire jut belőle?

Olyan, hogy sok pénz, olyan nincs itt nálunk Udvarhelyen. Vannak színházak, ahol rengeteg a pénz, de itt nálunk nincs ilyen. Az elmúlt évekhez képest egy optimizmusra okot adó összegre számíthatunk, de jelen pillanatban kevés a pénzünk, mert a jövedelemadó 2%-ából visszaosztott kormánypénz majd csak ősszel jön, és december végén a második részlet, ami már nagyon késő. A 2021-es decemberi kormánypénz emiatt került át a 2022-es színházi költségvetésbe, ebből sikerült megvenni pl. a díszlethordó furgont is. 

Most a 2022-es év végi mintegy hétszázezer lej kormánytámogatás is átjött ‘23-ra, ezzel máris kicsit csalóka a költségvetésünk, úgy tűnik, mintha sok pénzünk lenne, de attól távol állunk. Tavaly januártól decemberig több mint 165.000 lej bevételünk volt jegyekből és bérletekből, ami – ha azt nézzük, hogy az előadásaink megsínylették a Covid-ot – nem rossz.

Emellett volt a már említett kormányfinanszírozás, amelynek tavaly ősszel egy részét, körülbelül 700 ezer lejt a többi kulturális intézményeknek és tanintézményeknek átadtuk, hiszen úgy tűnt, szükséghelyzetben van néhány intézmény, s akkor miért ne segítsünk, ha lehet. A maradékból, kb. 310 ezer lejből sikerült videoprojektort, egy profi ügyelőrendszert vásárolni. Akkor a tanácsosok megígérték, hogy két évig nem szólnak bele a színház fejlesztési terveibe, de januárra valahogy elfelejtődött a dolog.

Mivel a művelődési ház az adminisztrátora az épületnek, ezért az idei költségvetést úgy igazítottuk, hogy jusson javításokra a házon belül: az öltözőket rendbe tennénk, végre egy kicsit korszerűsítenénk, befejeznénk a pincében lévő próbatermünk szellőztető rendszerének munkálatait, de van még tennivaló bőven, hiszen az elmúlt években a művelődési ház előző vezetősége nem volt partnerünk a fejlesztésekben, újításokban. 

Egyébként a fejlesztések, javítások többségénél igyekszünk úgy tervezni, gondolkozni, hogy az ne csak a színház számára legyen hasznos, fontos, hanem a többi intézmény is, a város is profitálhasson belőlük. 

A hivatal benyújtott egy tízmilliós pályázatot a művelődési ház energetikai felújítására, de ez a szükséges felújításnak csak egy részét fedezi. Még az előző ciklus idején volt egy olyan elképzelés, hogy készíttet a város egy megvalósíthatósági tanulmányt, beavatkozási dokumentációt (DALI-t), amely a művelődési ház teljes rehabilitációját magába foglalja. Valahol elakadtak a dolgok, de az új fejlesztési osztállyal felvettük a kapcsolatot a tavaly, és úgy néz ki, hogy ez idén meg is lesz.

Elképzeléseink szerint, hogy ha megengedi az épület statikája, akkor új épületrészt is kellene építeni, hátul az épületet kivágni, mint más normális színházban, ahol a színpad mögötti részen van egy nagy díszletbehordó felület. Így megkímélnénk a nézőteret a díszletbehordással járó munkáktól, és sokkal kényelmesebb lenne a kollégáknak is. Tervben van az is, hogy létrehozzunk egy művészkávézót, mert arra igény lenne. 

Ha meglesz egy kivitelezhető terv, amely kihasználhatóbbá, modernebbé tenné az épületet, jön a nagyobb feladat: pénzt szerezni a kivitelezésre.

A tavalyi év egyik kudarca,

hogy nem sikerült elérni, hogy az önkormányzat fontosnak tartsa a nagyteremben a több évtizedes székek cseréjét. A művelődési ház idén is betervezte a költségvetésébe a székek cseréjét, de nem hagyta jóvá az önkormányzat, azt mondták, hogy nincs pénz. Pedig meg lehetett volna előlegezni, mert az őszi kormánytámogatásból simán ki lehetett volna fizetni. A praktikus az lett volna, hogy most vegyük meg a székeket, mert a beszerelés legalább egy hónap, és azt csak nyáron lehet csinálni. De ha az őszi költségvetés-kiigazításkor mégis jóváhagynák, én annak is örvendenék. 

A DALI ugyanis, ha meg is lesz és a pályázatot leadják, még jó pár évbe telik, amíg esetlegesen egy nyertes pályázatnak az eredményeit tudja az udvarhelyi közönség élvezni. A székek cseréje egy olyan probléma, amit meg kellene oldani hamarabb: nyernénk legalább négy évet az udvarhelyi embereknek, akik a színházba vagy egyéb tevékenységekre a művelődési házba járnak.

Mert nem mindegy, hogy fogadod a nézőt: másképp érzi magát, ha látja, hogy karban van tartva az épület, szép a környezet és kényelmesen ül a székben akár órákon keresztül. Sajnos – számomra érthetetlen okokból – az ügyet fúrják egyesek. 

Most, a költségvetés vitáján szembesültem azzal, hogy nem mindenki veszi jó néven, hogy ha az embernek tervei vannak. A székeken kívül (ami a művelődési ház költségvetésében szerepelt) például én beterveztem egy hibrid autót is a színház költségvetésébe a kormánypénzből, de nem hagyták jóvá. Pedig a roncsprogramon keresztül nagyon kedvezményesen jutna hozzá a színház, a város egy hibrid autóhoz. Erre azért van szükség, mert a színház végzi a hirdetőhengerekben a plakátok kifüggesztését, ami azt jelenti, hogy a színház alkalmazottja a színház autójával a színház költségén megy, és plakátol az egész városnak. Ez rendben is van, mert anno bevállaltuk. De ha lerobban a színház régi autója, hogyan tovább? Ide szerelik fel a város egyetlen önkormányzati töltőállomását, itt lesz a művelődési ház háta mögött, de „hát most mégsem fér bele egy elektromos autó, mert nagy gond van.” Most mit mondjak? Így döntött az önkormányzat. Még visszatérünk ősszel a témára. 

Én nem mondom, hogy mindent meg kell érteniük, de ha van bizalom felénk, akkor jobban mennének a dolgok. Vissza lehet nézni, hogy az elmúlt években hogy gazdálkodtunk. Most, ha azt mondták, hogy nem kapjuk meg az autót, azt mondtam, oké, de akkor ne vegyék el, hanem inkább használjuk a művelődési házon belül a pénzt fejlesztésekre, javításokra. Valamit valamiért. Fontosnak tartom kiemelni, hogy az épületben tevékenykedő három intézmény vezetőiként sokat egyeztetünk, igyekszünk közös prioritásokat felállítani, egymás programjait segíteni. 

Történtek-e belső változások a színháznál?

Változás történt, mert elment a művészeti vezetőnk, Dálnoky Réka két év után váltott, szabadúszó lett. Ez egy fontos tisztség, át kellett gondolni, hogy mi a legjobb megoldás, és most februártól felkértem Barabás Árpád színművészünket, hogy ideiglenesen, az évad végéig lássa el a művészeti vezetői feladatokat, aki el is vállalta. Ez abból a szempontból jó, mert alaposan ismeri a társulatot, így viszont színészként kevesebbet tud megmutatkozni. Aztán nyáron átbeszéljük a hogyan továbbot.

A múlt évben még nagyon fontos változás volt a színház szempontjából az, hogy jóváhagytak egy törvényt, miszerint a színházakat „függetlenítik” az önkormányzattól úgy, hogy a színház alkalmazottainak számát már nem veszik bele az önkormányzat alkalmazottainak keretszámába. 24 emberrel nem lehet színházat csinálni, ezt azért mindenki tudja, csak eddig nem lehetett több állásunk. Végre jóváhagytak egy 38-as keretet, amit az anyagiak függvényében tudunk betölteni, mert hiába akarunk hatvanfős személyzetet, ha úgysincs rá pénz. 

Ha van elég díszletmunkás, varroda, kisegítő szakmai személyzet, akkor minőségileg jobb díszletek, jelmezek születhetnek meg, jobb körülményeket tudunk biztosítani a színészi munkához. Most összesen 32 kollégával dolgozunk együtt, ami még mindig nem sok. Összehasonlításként a sepsiszentgyörgyi román színházat szoktam felhozni, ahol 44 alkalmazott van, noha jóval kisebb az általuk kiszolgált közösség. Az ottani magyart társulatnál meg több mint százan vannak.

Az elmúlt években sokat segített a magyarországi színházi támogatás, de az tavalytól megszűnt, ami nem könnyíti meg helyzetünket.

Hány színésze van a színháznak?

Jelenleg 15 színészünk van. Év elején mindig van egy éves kiértékelő a színészeknek, ilyenkor szoktuk letisztázni, hogy ki szeretne és ki nem szeretne maradni. Ha valakivel mi szerződést akarunk bontani, ugyanilyen idő tájt, márciusig szoktuk jelezni. Az sem lenne jó, ha tizenöt éven keresztül csak ugyanazok a színészek vannak egy társulatban, mindig van egy fluktuáció, ez más színházaknál is így van, vagy akár, mint a sportban. A nézőnek is jó, ha új arcok vannak, én ezért is nem bánom, ha meghívott vendégeket is foglalkoztatunk, mert jó esetben minőségileg is segítik az előadást, jót tesz a csapatnak is egy-egy új kolléga jelenléte. 

Nem akarom magunkat másokhoz hasonlítgatni, főleg a nagyokhoz nem tudjuk magunkat hasonlítani, de azt szoktam mondani, hogy az udvarhelyi közönség is ugyanazt a színvonalat érdemli meg mint a kolozsvári, bukaresti. Ez részben rajtunk is múlik: hogy milyen előadást választunk, milyen rendezőt hívunk rendezni, milyen színészeink vannak, másrészt a körülményeket sem lehet figyelmen kívül hagyni.

Van erő a színészeinkben?

Azt gondolom, hogy több is van, mint amennyit meg tudnak mutatni. Ezt jelzik az utóbbi években érkezett szakmai elismerések is. Persze el-elcsüggednek, ha nem sikerül elég jól egy előadás. De az a jó, hogy több előadásunk van, és így mindig van miből erőt meríteni. A kiégést elkerülendő igyekszünk odafigyelni a csapat igényeire. A különböző szakmai workshopok is azt szolgálják, hogy új impulzusokat kapjanak, fejlődhessenek. 

Például az Afterparty improvizációs előadásunk munkafolyamata a színészek elmondásai alapján hasznos volt szakmai fejlődés és csapatkohézió szempontjából is. Ősszel csapatépítésen voltunk a Hargitán, és egy évben kétszer megpróbálunk közösen elmenni egy-egy kiemeltebb előadást megnézni más színházakban. Nyáron egyhetes mozgástréninggel zárjuk az évadot. Ezek mind olyan dolgok, hogy ha fáradnának is, tudnak belőlük frissülni, motivációt szerezni. Legalábbis ez a célunk.

A színházat én kulturális nagykövetként is fogom fel, nekünk fontos, hogy vigyük Udvarhelynek a jó hírét, hogy visszajelzéseket kapjunk: a Leenane szépével voltunk most ősszel a szatmári IFESZT-en, de Temesvárra, Bukarestbe, a BukFeszt-re is vittünk előadásokat, ahol a szakmának is megmutathattuk magunkat. Idén, a Színház Olimpián belül májusban Szolnokon lépünk fel a Nyolckor a bárkán meselőadásunkkal, júniusban pedig Győrbe megyünk a most készülő EXiT darabbal.

Úgy érzem, hogy a színészekben megvan a motiváció, az a vágy, hogy jobban és jobban teljesítsenek, és még több jó eredményt érjünk el. 

Mi a színház szerepe a kulturális stratégiában?

Nekünk, a kulturális vezetőknek minden második kedden szokott lenni egy találkozónk a városházán, ahol megbeszéljük, mi az elképzelés a kulturális élet terén. Legalább rövid távon legyen egy egységes elképzelés, aktualizáljuk a kulturális stratégiát.

Az egyik cél, hogy családbarát és a családcentrikus kulturális események legyenek. A színház, leginkább a Bábműhely segítségével azt szeretné megcélozni, hogy a család – gyerek és felnőtt – együtt jöjjön színházba, ne csak az óvoda, iskola hozza el a gyerekeket. Ezért szervezzük a bábszínházi világnapot is, idén harmadik alkalommal. Ugyanakkor fontosnak tartom, hogy az intézmény, a társulat vegye ki a részét a városban zajló közösségi eseményekből is. Évfordulókon, nemzeti ünnepeken, városnapokon részt veszünk, de mi is szervezünk közösségi eseményeket.

Ezt hivatott jelezni a városban a színház megfordított mottónk is. Mi az udvarhelyi kulturális életre hatással kell hogy legyünk, ahogy a többi kulturális intézmény is. 

Mi jelenti a legnagyobb nehézséget a színház számára?

A legnagyobb nehézséget az jelenti, hogy nincsenek meg a játszóhelyeink. Gyúródunk a színpadon továbbra is, osztozkodunk. Nem normális dolog az, hogy egy színpadon tartják az iskolák maturanduszát, a vendégelőadásokat, konferenciákat, a tánc- és színházi előadásokat. Ennél Udvarhely többre képes és többre érdemes. Remélem, hogy a régi mozi, ami a táncműhelyhez került, felújul és ott előadásokat lehet majd játszani. Emellett egy konferenciaterem is kellene, és jó lenne, ha lenne egy megfelelő stúdiótermünk, ahol lehetne játszani, de az sincs. 

A próbafolyamatok nyögvenyelősek: ha a néptáncműhely a színpadon próbál, akkor a színház a néptáncműhely próbatermében, vagy a mi próbatermünkben, de ha oda nem tudunk menni, mert kicsi, akkor más termeket kell keressünk. Az épület áthallásos, a koncert, zenetanulás, az előadások bezavarnak egymásnak. 

Ez kemény logisztikát igényel, és van, amikor a megfelelő körülményeket sem tudjuk biztosítani: például azzal kell szembesülnünk egy próbafolyamat során, hogy 15 fok van a színpadon és a színészek betegednek le. Szóval sok mindenre kell figyelnünk és ekkora személyzettel sajnos nem is mindig sikerül maradéktalanul megoldanunk mindent.

De még mindig jobb helyzetben vagyunk, mint ott, ahol esetleg bezártak könyvtárakat, múzeumokat, színházakat és várják, hogy jöjjön a tavasz. 

Változott-e a színházunk helye az „erdélyi palettán”?

Ahogy korábban is mondtam, mi nem versengünk, de az tény, hogy odafigyelünk más színházakra, hogy ki mint fejlődik, mit játszik. Elég rosszul jönne ki, ha egy évadban Erdélyben három színház ugyanazt az előadást játszaná. Ilyen szempontból jó a MASZÍN (az udvarhelyi, temesvári, szatmári, váradi és csíki színházak szövetsége), mert átbeszélhetjük a színházaink dolgát, tapasztalatot cserélünk. Én azt tudom mondani, hogy fejlődő pályán vagyunk, és ha ügyesek vagyunk tudunk még jobbak lenni. Ennek bizonyítására remek alkalom az ősztől kezdődő jubileumi évad, melyben sok jó előadás mellett különleges programokkal is készülünk, és amint minden letisztul, ismertetjük azokat is. 

Nagyon sok igény van: figyelembe kell venni a szakmát, a gyerekeket, a kamaszokat, a felnőtteket. Ez műfajilag egy nagyon széles paletta, és ehhez túl kicsi társulat vagyunk, hogy mindent egyszerre meg tudjunk oldani. Rengeteg előadást vittünk színre az elmúlt években, de a színház nem egy gyár, hogy legyártjuk, lejátsszuk az előadást és jön a következő. Átgondoltuk magunkban az elmúlt éveket és “a termelést”, azaz az új előadások színre vitelét picit visszább vesszük, igyekszünk többet játszani a meglévő előadásokat akár más színházaknál is. 

Nagyon sok elképzelés, terv van, amit nem is lehet egy szuszra felsorolni, a lényeg a cél, hogy amit csinálunk, az minőségi legyen.