Nyakon csíptük a pillanatot, amikor az ember belenő a gazdálkodásba.
fotók: DÁVID ANNA JÚLIA
Délelőtti órákban érkezünk meg Borzsovára, aminek már a neve is mesés, nem okoz meglepetést az az idill sem, ami elénk tárulkozik, ahogy a kis udvarba hajtunk. Rendezett kert, teraszos, kedves házikó, néhány napelemmel a tetején, pár játék hever itt-ott. Mosolygós, kerek arcú fiatalember tart felénk kék munkaruhában: Szőcs Lóránddal beszélgettünk.
Lóránd mindössze 30 éves, és akár lehetne a boldog ember prototípusa, mintapéldája. Reggel 8-tól délután 4-ig sajtmester a Szépvízi tejfeldolgozó üzemben, előtte és utána gazda, férj, édesapa. Feleségével a Sarki diszkóban ismerkedtek össze Szépvízen, már 2 és fél éves kisfiúkat nevelik közösen, Mátyást, aki nem akkora örömmel, de elkerülhetetlenül a figyelmünk középpontjába kerül. Édesapjával tökéletesen találó kezeslábasban fogad minket ő is, épp egy kisautóval manőverezik a teraszon.
Közös föld, saját állatok
Ahogy körülnézünk, tyúkokat fedezünk fel a jobb oldalon, a kert vége fele pedig a pajtát pillantjuk meg. Öt szarvasmarha él a gazdaságban, ebből jelenleg hármat fejnek. Ezen kívül 15 hektáron gazdálkodnak, krumplit és gabonát termesztenek, a gabona nagy részét az állatok eszik meg, a krumplit eladják.
Inkább az édesapja gazdálkodik, Lóránd az, aki besegít, meséli, de a “csapat” ennél nagyobb, hiszen a földek és gépek édesapjának testvérével, és az ő fiával, vagyis Lóránd unokatestvérével is közösek. Az állatokat külön tartják, így könnyebb például pályázni, de közösen dolgoznak a földeken. Mostanra sok gépet sikerült beszerezniük, a nagy traktort is uniós pályázattal vásárolták.
Nagyszüleiknél csak két tehén volt, nem foglalkoztak annyira gazdálkodással. Édesapja és testvére kezdték megvásárolni a szükséges eszközöket, traktorokat, gépeket, így kezdett növekedni a gazdaság. Régebb jobb ára volt a krumplinak, akkor 5-6 hektáron termesztették, de most már nehéz munkaerőt találni, így csökkentették a mennyiséget, most már csak 70 áron termelik.
Míg a felnőttekkel ezt tárgyaljuk, Mátyás duzzogva rászánja magát, hogy megmutassa nekünk Lidibót, a bocit az istállóban. Előreszalad, mire beérünk, már saját lapátkájával hevesen takarít a tehenek között. Nem azért aggódik, hogy mi mit látunk, egyszerűen ilyen a munkamorálja. Ha már egyszer a pajtában vagyunk, ő nem tétlenkedik.
Munka a mogyorófa villával
Mikor a tehenek neveiről érdeklődöm Mátyástól, ő nagy hévvel Palit kezdi emlegetni, aki mint kiderül, egy bika volt, de már nincs a gazdaságban. Mire észbekapunk, gyorsan szénáért szalad a teheneknek: saját villája is van, amit tata készített mogyorófából, ő tanította meg fejni is.
Amikor Lóriék gyerekek voltak, nekik is ilyen kis favillát készítettek, azzal mentek a havasi kaszálókra takarni. “Belenőttünk mi is – emlékezik vissza – olyan is volt, hogy akkoracskák voltunk, hogy ketten vezettük unokatestvéremmel a nagy traktort. Egyikünk nyomta a kuplungot, a másik a féket, mert egyszerre nem tudtuk.”
Mind a négyüknek nyolcórás munkahelye van a gazdálkodás mellett, de Lórándnak sokat nyom a latban, hogy édesapjával közösen rendezik az állatokat is, egyedül lehet, hogy nem vállalna ennyit, csak két tehenet. Így, négy-öt szarvasmarha mellett könnyen összhangba hozható teljes munkaidővel az állattartás, reggel egy óra munka előtt, délután még ennyi, amikor hazaérnek. A mezőkön akár sötétedésig dolgoznak.
Disznókat, tyúkokat, nyulakat csak saját felhasználásra tartanak. A napi tejadag ötven liter körül van, ennek egy részét a csarnokba, másik részét magánszemélyeknek adják. Ezen kívül néha pár kiló sajtot otthon is elkészít Lóránd, leginkább parenyicát szokott, már megvannak a kliensek, akik ezt megvásárolják.
Tovább haladunk a farmon, olyan, mintha Mátyás kis mesevilágában lennénk. A nyulakhoz érünk, azok, mint kiderült, a “bobik”. Lóri ki is vesz egy hatalmasat, de az nem tetszik Mátyásnak, rászól: “a kicsi bobit”! Ekkor kerül elő egy hófehér nyúl, akit már jobb kedvvel ölel magához a kisfiú.
Nem akart sajtot látni
“Megszoktam, furcsa is lenne, hogyha négy órakor hazajönnék s nem kéne semmit csináljak” – válaszolja Lóránd, mikor arról kérdezem, hogy szokott-e néha elege lenni. Most négykor a tejfeldolgozóból ér haza, de kanyargós utat járt be előtte.
Két évig pizzát sütött Csíkszeredában, külföldet kétszer is megjárta, egyszer négy hónapot, aztán egy évet töltött kint. Ebből hat hónapot egy sajtgyárban dolgozott, amikor onnan hazajött, akkor indult a tejfeldolgozó, ahonnan meg is keresték, hogy szeretnék, hogy náluk dolgozzon. Ő akkor azt érezte, nem szeretne sajtot látni még egy darabig, így végül irodai munkát végzett szinte három évig, amikor is a mostani posztján lévő kolléga külföldre ment, és újra megkeresték. Akkor már igent mondott, ennek is már lassan három éve.
Közben hátramegyünk a pajta mögé, Mátyás felmászik a traktorra, burrogtat, és mutatja a traktorba felszerelt bicikliülést, oda ültetik be, így része lehet a kinti munkáknak ő is. Hatalmas a rajongása a traktorok meg a munka iránt, de mire kiérnek a falu végére, általában már le van dőlve s alszik, meséli az apja.
Legyen, akivel együtt dolgozni
Néhány gazdával segítik egymást, igazából baráti társaság, az idő folyamán alakult ki.
Lórándnak a fejés nem a szíve csücske, azt inkább édesapja szokta végezni, de ha kell, azt is megcsinálja. A meleg okoz neki még leginkább nehézséget, attól gyorsan megfájdul a feje. De esze ágában sincs panaszkodni: “Család van, munka van, hál’ Istennek megvan mindenem. Nem panaszkodhatok, hogy valamim esetleg nincs meg.”
Mátyás már elfárad, itatja az egereket bárhogy vigasztaljuk, végül a fűnyírásra apával megjön a kedve. Ahogy gereblyéből, lapátból, villából kettő van, úgy fűnyíróból is. Egy nagy, s egy kicsi.
Lórándék nem terveznek terjeszkedni egyelőre, ez így ideális, esetleg akkor gondolkodnának a növekedésen, ha nem lenne teljes munkaidős állása Lórándnak emellett. A mostani munkahelyét szereti, jó a közösség és szereti azt is, amit csinál, meséli. Feleségével már a tesót tervezik, ők inkább lányt szeretnének, de Mátyás csakis fiút, hogy legyen akivel együtt dolgozni, sejtjük mi.