Nagy erőkkel keresik a helyi rendőrt

fotó: Gál Előd | archív

Elindul a székelykeresztúri helyi rendőrség – adta hírül Facebook oldalán Koncz Hunor János polgármester.

A városvezető kérdésünkre elmondta, a városban már létezett korábban is a helyi rendőrség intézménye, nem szűnt meg, csak az utolsó helyi rendőr 2019-es nyugdíjba vonulása után nem működött.

Mivel hatalmas problémák vannak a városban a szemeteléssel, szabálytalan parkolással stb., és az állami rendőrség is folyamatosan létszámhiánnyal küszködik, – legalább két személlyel kevesebben vannak, mint kellene –, szükségesnek ítélték a helyi rendőrség újraindítását. Az idei költségvetésbe már bele tudták foglalni az ehhez szükséges anyagi fedezetet – közölte telefonon.

Koncz Hunor János úgy ítéli meg, ha minden jól megy, augusztus 1-től elkezdik a munkát. Az első hónapban a leendő munkatársak a székelyudvarhelyi rendőrség mentorálását élvezik, azaz Székelyudvarhelyen is gyakorlatozni fognak. Az állami rendőrséggel együttműködve dolgoznának, amely így jobban a bűnüldözésre fókuszálhat, a helyi rendőrségre maradnak azok a feladatok, amelyekre az államiaknak már nincs kapacitásuk.

Kit keresnek?

A bejegyzésben a polgármester az állásajánlatot is közzétette, három „rátermett, igazságot és rendet szolgáló személlyel” kívánják a munkát kezdeni.

Két felső szakmai fokozatú helyi rendőrt vennének fel, akiknek középfokú végzettséggel, legkevesebb 7 év szakmai tapasztalattal, középfokú számítógépkezelői ismeretekkel és erről akkreditált oklevéllel kell rendelkezniük, alapfeltétel még a B kategóriájú jogosítvány, jó fizikai állóképesség, melyet kizáró jellegű próbán kell bizonyítani.

Egy asszisztens szakmai fokozatú helyi rendőrt is keresnek, aki ugyanazon feltételekkel jelentkezhet, mint a felső szakmai fokozatú leendő kollégája, egyetlen különbség, hogy legalább egy éves szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie.

A jelentkezőknek gyakorlati és írásbeli vizsgán kell részt venniük, ezek időpontja nyilvános, az interjúé az írásbeli után lesz közzétéve. Jelentkezni június 28-án 15 óráig lehet, a gyakorlati vizsga július 8-án, az írásbeli 14-én lesz, mindkettő délelőtt 10 órától. Érdeklődni a székelykeresztúri polgármesteri hivatal humánerőforrás osztályán vagy a 0741216355-ös telefonszámon lehet.