Három nő beszélget egy szobában, ebből kettő mindent tud, a harmadik még semmit. Itt viszont most minden kiderül.
Fotók: HODGYAI-LŐRINCZ Eszter
Amikor tizenhat évesen elkezdtem érdeklődni a sajtó iránt, és nem csak a vicceket, meg keresztrejtvényeket kerestem a lapok hátán, akkor született meg az uh.ro. Az én médiafogyasztásom már ez határozta meg. És magasra tette a lécet.
Azelőtt minden hasonló minőségi tartalomért fizettünk, és ez természetes volt. Fizettünk a napilapokért, a folyóiratokért. Az uh.ro meg ingyen gyártotta a tartalmat, csak rólunk, udvarhelyiekről, csak nekünk, udvarhelyieknek. Nem is igazán gondolkodtam el rajta sokáig, hogy miért éri ez meg nekik.
Előre ugrunk 14 évet,
– most már én is része vagyok egy kicsit a történetnek, külső munkatársként –, és a kérdés, hogy miért éri meg, nagyon aktuálissá válik. Változtatni kell, és nekünk, akik az uh.ro-val nőttünk fel, akiknek adott a hírportál, most vissza kell adjunk egy kicsit neki, hogy tovább működhessen.
Petroczki Ágota, tulajdonos, és Pál Edit Éva, főszerkesztő megválaszolták azokat a kérdéseket, amik felmerülhetnek a héten indított adománygyűjtő kampány kapcsán, és meséltek arról is, hogyan képzelik el a hírportál jövőjét.
Ágota intéz mindent ami a pénzről szól, és ő írja a pályázatokat is, nem szól bele a szerkesztőség munkájába, és a szerkesztőség sem az övébe. A nagyobb döntéseket azért, ha lehet, közösen hozzák meg. Próbálja megfogalmazni pontosan a szerepét az uh.ro-nál a kérdésemre, de nehezére esik, „mi lehetnék, az anyja, vagy a keresztanyja?”
„Pályázni 2020-ban a Covid időszaka alatt kezdtünk, nyertünk akkor egy pályázatot, amit működési költségekre lehetett költeni. 2021-ben nyertünk még egy pályázatot, ami a Facebooknak volt a közös kiírása a European Jurnalism Fund-dal, akkor mi nyertünk Romániában, és a DoR, nekik decemberben jelent meg az utolsó lapszámuk.”
Legutóbb válaszoltak a Google News Initiative kihívására, ennek a segítségével fog elindulni tavasszal az előfizetéses rendszer.
„Mi most olyat próbálunk megcsinálni, amit előttünk még senki. Felépítünk egy rendszert, amin keresztül előfizetést fogunk árulni az olvasóinknak, és mi leszünk ezzel az elsők Erdélyben, talán Romániában is.“ – árulja el Ágota, hogy minek az előszele a most indított kampány.
Milyen volt az uh.ro a kezdetekkor?
2009-ben jött létre a portál, akkor még nagyon új volt, nem csak Udvarhelyen, az országban is.
Edit: Volt akkor egy fiatalos lendület, hogy csináljuk, de nem volt egy kialakult szakmaiság benne, nem tudta akkor még senki, hogy az online mitől lesz szakmai. Akkoriban olyan online portál, amelyik nem valamelyik újságnak az internetre vetülése, nagyon kevés volt. A kezdetekben emiatt még nagyon zavaros volt minden.
Ágota szerint az induláskor még mindenki meg volt győződve róla, hogy a reklámokból meg lehet élni. Akkoriban nagyon új volt még az online reklám.
„Azért hoztunk létre egy marketing ügynökséget, mert az elején rájöttünk, hogy szeretnénk, hogy nálunk reklámozzanak, de a potenciális vevőknek weboldaluk sem volt, mert akkor lépett be Székelyföld is az online világba. Szóval ott volt a reklám az oldalon, de nem volt, ahova a link vezessen.”
És milyen most?
Jelenleg négy főállású és két mellékállásban levő újságíró alkalmazott van, akik hétfőnként beszélik meg a heti tervet, ellentétben a nyomtatott lapok szerkesztőségeivel, ahol naponta – akár kétszer is – gyűlésezniük kell.
„Nálunk ez nem szükséges, mert online folyamatosan kapcsolatban vagyunk egymással. Minden nap van egy napiszerkesztő, ő állítja össze a hírlistát, hogy milyen hírek jelennek meg reggel, ő követi, hogy mi történik aznap, ő nézi át az anyagokat, és ő osztja meg azután a Facebookon is. A napilapoknál van korrektor, olvasószerkesztő, oldal- és rovatszerkesztő a napi lapszerkesztőn kívül. Nálunk a napiszerkesztő az olvasószerkesztő, a korrektor és a tisztafej is egyben. Ha történik valami breaking, például a DNA megjelenik a városházán, akkor a napiszerkesztő és a főszerkesztő borítja a napi tervet, és valószínűleg azzal fog foglalkozni mindenki, mert nem lesz kapacitásunk a többi hírekkel is foglalkozni.“ – avat be Edit a mindennapokba.
Közben felhígult a reklámpiac, a Facebook meg a Google teljhatalmat akar, és kiváltaná teljesen a közvetítőket. Néha odadob egy-egy csontot a tartalomgyártóknak, mint például az a pályázat, amelyen az uh.ro is nyert, mert érdeke, hogy valódi, ellenőrzött tartalom is forogjon a felületein a rengeteg ellenőrizetlen álhír mellett. Közben mindenki – tartalomelőállító és -fogyasztó egyaránt – teljesen az algoritmusaik kiszolgáltatottjaivá válik. Az udvarhelyi reklámpiac egyébként sem nagy, és a médiaóriásokkal versenybe szállni lehetetlen.
Az uh.ro bevételei jelenleg a marketingtanácsadással vagy anélkül kínált reklámok és a tulajdonos, Ágota. Így fenntartani a portált pedig folyamatos küszködés.
„Vagy van reklám vagy nincs, vagy vagyok én, vagy nem vagyok. Mindenképp azt szeretném, hogy ez egy működő vállalkozás legyen. Lassan 10 éve vergődünk ebben, hogy hogyan lehet profitáFbilissá tenni az online vállalkozást. Én úgy látom, hogy megértünk arra, hogy kell az olvasókra is számítanunk. És egy kicsit visszamegyünk a múltba is, mert akkor is az újságok úgy működtek, hogy volt reklámbevételük és előfizetésük is. Szerintem ez az egészséges modell. A reklámbevételek nem tudják már fedezni azt a költséget, amire egy normális tartalomgyártáshoz szükség van. Azt szeretnénk, hogy a direkt látogatóbázisunkat növeljük, és ne a Facebook algoritmusától függjünk. Tudatos olvasókat szeretnénk.“
Hozzáteszi, hogy az olvasók összetévesztik a sajtót a Facebookkal, nem tudják eldönteni, hogy az információt nálunk olvasták, vagy valahol valami kommentben. A felületeket is összetévesztik, nem tudják, hogy most az uh.ro-t, vagy a Székelyhont olvassák. Az sem tiszta még mindig sokaknak, hogy a nyomtatott Udvarhelyi Híradó, ami jó néhány éve nem létezik, nem egyenlő az uh.ro-val, 2009 óta semmi köze a kettőnek egymáshoz.
Edit: Nem mindegy, hogy van 30.000 látogató, és abból 20.000-nek fogalma sincs róla, mit olvas, vagy van 3.000 tudatos olvasónk. A nemzetközi sajtóban ez már egy bevett gyakorlat. A The Economist, a The New York Times, a The Guardian, Magyarországon a 444, és a hvg.hu, a Magyar Hang vagy az Élet és Irodalom is így működik, előfizetéssel lehet a fontosabb tartalmaikat olvasni. Innentől úgy tekintünk az online újságra, hogy az egy termék, amit eladunk, megvásárolunk.
A jelenlegi adománygyűjtő kampány célja egyrészt, hogy az előfizetéses rendszer működésbe léptetéséig segítsen túlélni, mert amikor fejlesztünk, akkor sokkal több energiára van szükség, az alapműködést el kell látni, és ezen kívül még újra kell gondolni, újra kell tervezni, meg kell a terveket valósítani.
Azon kívül pedig segít felmérni, hogy az olvasóinknak mennyire fontos az, amit csinálunk, mennyit hajlandóak fizetni érte, illetve a legfontosabb, hogy felkészít bennünket és az olvasókat is arra, hogy mentalitásváltásra van szükség. Egy terméket fogunk előállítani, és ők azt meg fogják ezentúl vásárolni, ha szeretnének a helyi eseményekről tájékozottak lenni. Ez nekünk nagyobb felelősség, mert annak, amit csinálunk, innentől nem csak értéke, hanem ára is van.
Mi fog változni?
A cél, hogy bővüljön, távolabbra nyúljon a keze az újságnak. Vannak olyan témakörök, amikkel most egyáltalán nincs lehetőség foglalkozni, és fontosak lennének a közösségnek. Például a sajtótájékoztatóról nem csak beszámolókat kellene írni, hanem kellene valaki, aki aztán elemzi és összefüggésbe helyezi az ott elhangzottakat. Több idő kellene az életmód anyagokra, foglalkozni kellene a környezetünkkel, a falvakkal, sokkal több társadalmi történéssel, jelenséggel.
Edit: Lehet, hogy ezáltal teljesülhet végre az az álmom, hogy egy olyan újság legyen, amire igazán büszke lehetek. Olyan munkatársakat szeretnénk felvenni, akiknek van román nyelvtudásuk, értik a közélet működését, és szeretnének is ezzel foglalkozni, mert nagyon sok energiát vesz el az embertől, ha folyamatosan konfliktusok közepette él. Egy rendes újságíró mindig megkérdezi, hogy Miért?, Mit loptál el?, Miért így csinálod?, Ha ezt ígérted, miért nem ez történik?
A sajtó feladata, hogy ezeket az ígéreteket folyamatosan ellenőrizze. A döntéshozó, a hatalmon lévő célja, hogy eltitkolja, s nekem pedig, hogy kiderítsem, hogy mit, ez viszont rengeteg energia.
Ezen kívül pénzünk kellene legyen képzésekre is, és az is fontos, hogy tudjunk tisztességes fizetést adni, legalább a Hargita megyei átlagbért elérni. Mert azért ez mégis sokféle képességet igénylő, szellemileg igénybevevő munka.
Ágota: Most teljesen online portálként próbálunk az önfenntartó útra lépni. Amikor átváltunk előfizetésre, akkor platformot fogunk váltani, akkor már szolgáltatásként fog működni, nem szimpla támogatás lesz. A nagy álom a 3.000 előfizető lenne, de ennek felével is megelégednénk. Most van átlagosan napi 10.000 egyedi látogatónk, annak egyharmadára lenne szükségünk a fennmaradáshoz.
Szorosabb kapcsolatot is szeretnénk az olvasóinkkal. Például havi találkozókkal, zártkörű Facebook-csoporttal, mert az összes kommentet átolvasni, és válaszolni meg moderálni jelenleg lehetetlen. Amikor naponta 200 komment befolyik, és elkezdik szidni egymást, meg minket, nehéz kiszűrni belőle az értelmes kommenteket, vagy az olyanokat, amiben van használható információ.
Miért kell a változás?
A Covidnak az egyik ritkán emlegetett mellékhatása az újságírók elleni gyűlölet. A kezdeti hála, hogy az újságíró a percről percre változó rendeletekről részletesen tájékoztat, a második hullám idején már a frusztrált olvasóból csak ellenszenvet váltott ki.
Edit: Akkor a kormány döntései nem mindig voltak tekintettel minden társadalmi csoportra, és én is sokszor azt éreztem, hogy belenyúlnak a szabadságjogainkba indokolatlanul. Nekünk nem volt lehetőségünk akkor mindent kivizsgálni. Kellett hozni egy döntést, hogy miről fogunk tájékoztatni, és csak a kardinális változásokról lehetett, a rendeletekről, de egy idő után az olvasók elkezdtek összemosni a rendelkezőkkel. Minket hibáztattak, hogy ijesztgetjük az embereket, miközben nem mi találtuk ki a számokat, ott voltak román nyelven mindenki számára elérhetően a minisztérium honlapján. Ott kezdtek el az olvasók az újságírók ellen fordulni, és ott veszett el nekem is elég sok hitem az olvasókban.
A kommenteket is tiltani kellett egy idő után a Covid-dal kapcsolatos cikkeknél a Facebookon, mert veszélyessé vált. Nem volt kapacitásunk moderálni az álhíreket, hamis információkat, és a saját felületünkért mi kell felelősséget vállaljunk. Amit a hatóság mond, azért ő felelősséget vállal, és azért felelősségre vonható, de Rózsika néni a negyedik emeletről már nem vonható felelősségre ugyanúgy, viszont az ő kommentjét ugyanúgy terjesztik, mint a szakértő véleményét.
Ágota: A tavalyi is nagyon nehéz év volt, akkor is azon gondolkodtunk, hogyan zárjunk be. Aztán jött ez a pályázat, ami egy kihívás (Google Innovation Challange), és mi jelentkeztünk erre a kihívásra, hogy az első erdélyi fenntartható online sajtóterméket mi akarjuk megcsinálni. Mert hiszünk a lokalitás és a közösség erejében, mert úgy érzem, nekünk Udvarhelyen van egy közösségünk az olvasóinkból, akiket tudunk mozgósítani.
Edit: Egy fertőző góc az erdélyi magyar kultúrában, hogy ami értékes, az ingyenes. Ingyenesek vagy áron alul vannak a koncertek, a színházi előadások, és ettől válik értéktelenné lassan minden. Nem hozunk áldozatot értük, de elvárásaink vannak. A templomokat, amiket most felújít a magyar kormány, az őseink felépítették. Az én üknagyapám hordta a köveket az unitárius templomhoz, hogy fel tudjon épülni, pedig nem is idevalósi volt, de fontos volt neki. Nekünk most mi fontos? Mi mit teszünk? Fenntartani sem tudjuk őket, úgy, hogy a történelem során sosem éltünk olyan jól, mint ahogyan most élünk.
Miért kell az uh.ro a városnak?
Ágota: Mi itt nagyon el vagyunk kényeztetve, hogy létezik egyáltalán az uh.ro. Nagyon kevés önfentartó sajtótermék maradt Erdélyben.
Nem az a cél, hogy ebből meggazdagodjunk, hanem, hogy fejlődjünk, és legyen egy felülete a városnak, amely nyilvánosságot tud adni a saját problémáinak, mert az a városnak jó, és én ebben hiszek.
Az olvasók és az uh.ro közösen hozna létre egy felületet, amely eszköze lehet a lakóknak, ha elég erősek vagyunk, akár fegyvere is. Ehhez először viszont bizalom kell az olvasók részéről, mert hiába várjuk el, hogy majd a többiek előfizetnek. Egy jó kávé áráról beszélünk, nem hatalmas kiadás.
Edit: Mert ez a függetlenségünk, fennmaradásunk egyetlen útja, és ezt az Udvarhelyi Híradó – Székelyhon sztori is igazolja. A szegénység és káosz jellemezte ‘90-es években létre tudott jönni az Udvarhelyi Híradó helyi kezdeményezésből, az olvasók el tudták tartani, és most, amikor a magyar kormány a kezébe vette, akkor megszűnt.
Kiengedték az itteni emberek a kezükből és elveszítették. Sokkal jobb, ha közösen hozunk egy kis áldozatot azért, amink van, mint hogy várjuk valahonnan kívülről a támogatást, hogy oldják meg a helyzetünket mások, mert onnantól előbb csak a kontrollt az életünk bizonyos részei felett, aztán a szabadságunkat is elveszítjük.
