Vajna Boti: most már hazahozhatnánk a hétvégéket is

Vajna Boti szerint Székelyudvarhely egy rendezett, csendes, ezzel egyben egy nyugdíjas város lett, ahol nem érzi jól magát a fiatal közösség.

Vajna Boti: most már hazahozhatnánk a hétvégéket is
Fotó: GÁL ELŐD / UH.RO

A valódi újságírás nem a semmiből születik. Emberek dolgoznak nap mint nap azért, hogy a rólunk szóló történeteket hitelesen és szabadon mesélhessük el. Vannak írások, amelyekről azt gondoljuk, mindenkinek látnia kell. Ez is ilyen. Ezért mindenkinek hozzáférhetővé tesszük, de ha teheted, kérünk fizess elő az uh.ro-ra, hogy a jövőben is tudjunk fontos írásokat mindenkivel megosztani.

Veletek tartok!

Vajna Boti majdnem húsz kolozsvári év után költözött haza, Székelyudvarhelyre. Miközben nagyon sokan Ugly Astronautként ismerjük és éjszakákat bulizunk végig a szettjeire, jelenleg látványtervezőként dolgozik egy kolozsvári építész cégnek. Munkahelyi szempontból egy szükséges rossz az itthonélés számára.

Itthon viszont nem talált a kolozsvári munkahelyére alternatívát, szabadúszhatna, de számára az túl bizonytalan: „a folyamatosság fenttartása érdekében, még az egyik munkád kész sincs, s már keresed a következőt, hogy ne járj úgy, hogy az egyik hónapban van pénzed, s a következőben már nincs”.

Ma Botival iszok meg egy kávét, aki a Zsebbe hív. Ide és a Cseppbe jár szívesen. Hűvös szél fúj a teraszon, de mindketten dohányzunk, kint maradunk. Jó, hogy vannak dolgok nyitva vasárnap, de alig egy lélek a Kossuth utcán, a kereslet sem túl magas – gondolom.

A generációm volt az első, amelyik tömegesen elkezdett jönni-menni a nagyvilágban. Sokan már soha nem jöttek haza. De vannak, akik hazajöttek, és így vagy úgy boldogulnak. Ebben a sorozatban arról beszélgetünk, hogy milyen problémákba ütközünk, milyen lehetőségeink vannak, és úgy egyébként: most miben vagyunk?

Mi a helyzet, hol tart szakmailag?

– kérdezem. Mint mondja, nagyon fluktuál a bevétele, attól függően, hogy éppen van, vagy nincs munka, elég kevés az igény a látványtervekre, jellemzőbb, az „úgy is megveszik” mentalitás. Nem elégedetlen, még ha dilemma is, hogy a kreatív vagy a kényelmesebb, jobban fizető vonalon haladjon tovább.

„Most nem túl magas fizetésért ülök a gép előtt napi 8 órát, sokszor túlórázom is. Két egyetemi diplomával. Lehetne ennél kényelmesebb és jövedelmezőbb, de az sokkal kevesebb kreativitással, több papírmunkával és cirkusszal járna. El kell döntened, hogy mit szeretnél” – vélekedik.

A fotózás és a reklámgrafika mindig is érdekelte, ezért is fontos számára a kreativitás. Ahogy mondja, éppen ez az a része az architektúrának, amely folyamatos fejlődést biztosít neki, főleg amiatt, hogy napi szinten kell tartani a technológiákkal, amelyek most már mesterséges intelligenciát is használnak. Boti minden reggelét azzal indítja, hogy szétnéz, milyen új lehetőségek, technológiák vannak, hogyan tud hatékonyabb lenni és még jobb minőséget előállítani.

„Ez nem az a része a szakmának, hogy terveztél 19 házat s a huszadikat már csuklóból kirázod” – fogalmaz.

A cég, amelyiknél dolgozik főként magánberuházásokat vállal, közbeszerzéseket kevésbé, mert egy ekkora, kisebb méretű cégnél nem ér rá, hogy 1-2 év múlva kifizessék a munkájukat. Kolozsváron nagyon jól működik a pályázati rendszer, ha a városháza meghirdet egy közbeszerzést, az építészkamara ítél, hogy melyik projekt legyen a befutó, s miután kihirdették a győztest, kiállítják a többi pályamunkát is, hogy az emberek láthassák, hogy melyekkel szemben nyert a befutó cég. 

Van egy transzparencia – magyarázza Boti. „Ritkaság” – beszéljük meg. Szerinte emiatt is szépül Kolozsvár ilyen tempóban, ha valaki elvállal valamit, nagyobb eséllyel próbálja igényesen próbálja kivitelezni. Kolozsvár sem volt mindig ilyen.

Ő a „kőkemény Funar-időszakban” került oda, amikor is „para volt, ha magyarul szólaltál meg az utcán”, aztán szépen lassan 2003-2005 környékén ez oldódott. „Amikor felkerültünk az első két hétben, megvertek” – meséli. Azóta Kolozsvár európai város lett, mondja.

Ez neki bevált, szereti a nagyvárosi pezsgést. Azt gondolta, ha Kolozsvárról valaha tovább megy, egy nagyobb városba fog. Úgy érezte, az ő élete szempontjából visszaesés lenne egy kisebb városba költözni. Idővel egyre több ismerős jött haza, sokan falun építettek házat. Ő a járvány alatt érkezett haza, véletlenszerű volt.

„Rémálmaimban sem gondoltam volna” – mondja. Az első 2-3 hónap nehéz volt, de nyugira is vágyott és azt megkapta. Mivel neki szociálisan nagyon működött Kolozsvár, ekkor még azt tervezte, hogy majd visszaköltözik, és így is tett.

Valami azonban megváltozott.

„Nem is, hogy megváltozott, kicserélődött. Már nem volt, akit felhívni, ahová menni. Az éjszakai életet nagyon megölte a covid, csak a nagyon felszínes helyek maradtak”. A Gazette bezárásával, „a kemény mag szétszéledt, elfogyott a lendület”. 

Boti azért zárójelben hozzáteszi, hogy most már kezdett újra lenni valami szikra, elkezdte egy más csapat összefogni ezt a közösséget, említi a Red Dot-ot és Pressure Nights-ot.

Azt hiszem, itt kell beszélnünk arról, hogy Boti Ugly Astronaut néven évek óta az az erdélyi underground elektronikus zenei szcéna egyik különleges és ismert alakja, és például az Electric Castle évekről évre visszatérő fellépője, de Udvarhelyen a The Alchemists sorozatáról is ismerhetjük. 

Egyszer zenélt a városnapokon is, ami keserédes lett. A kidobó úgy adta tudtára, hogy hamarabb lesz vége a bulinak, mint a szerződésben szereplő négy óra, hogy kihúzta a kábelt a keverőből.

Emiatt sem tudta, hogy mire számítson, amikor hazajön. És bár nem indult egyszerűen, kezdett itthon kialakulni az élete. 

Most jól van, mondja. És nem csak úgy mondja, átjön. A Villanytelepben él, házban, ami nagyon fontos volt neki, mert elege lett a paneléletből.

„Kolozsváron például magas az életszínvonal, de nagyon sokat kell keresned, hogy megengedhesd magadnak, hogy ne egy panelben öregedj meg, legyen egy kerted, tornácod, ahol életvitelszerűen élsz. Kolozsvár 90 százaléka panelben lakik, még ha újépítésűek is. És mai napig veszik olyan árakon, hogy nem hiszem el. Képesek az emberek 150-200.000 eurót kiadni 2-3 szobás panelekért. Nem értem, hogy nincs igény a kertre, rémálom a szomszéd, a parkolás, nincs, ahová kiülni. Nekem ebből elegem lett.

Én ki szeretnék ülni a tornácra, és ott meginni egy sört munka után, miközben a kutyák futnak egy kört az udvaron, s van két fa, ami árnyékot tart” – tör elő Botiból, aki szerint hiába, hogy ott vagy alapvetően Kolozsváron, ha nincsenek ismerősök, barátok, akivel kijárni, úgysincs értelme. 

„És igen, itthon vannak ismerősök, barátok, akik hazajöttek vagy el sem mentek, fel lehet hívni őket, hogy: Gyere, egyet sörözzünk, motorozzunk, menjünk bárhová.”

Szóval ezek nem mellékes tényezők, egyezünk ki, ahogy az anyagiak sem. Itthon alapvetően sokkal olcsóbb, s „ha látsz valamit, kocsiba ülsz és elmész”. Mégsem mindegy, hogy Kolozsváron fent kell-e tartani egy lakást, és ma már nem vagyunk annyira helyhez kötve, hogy feltétlenül ott kell élned, ahol terveid, programjaid vannak. S ha a sztrádarendszer is kiépül, még egy fokkal könnyebb lesz. Azt is megbeszéljük, hogy Udvarhely logisztikailag nagyon jó helyen van, mindegyik nagyváros – Csík, Brassó, Vásárhely, Kolozsvár – könnyen elérhető.

Boti pénteken éppen Sepsiszentgyörgyön volt egy kézműves sörkóstolón, évek óta követi, ismeri a főzőket. Gyakran utazik buliért, koncertért.

Hogyan hozzuk ide a hétvégét?

Számára leginkább egy erős kultúrkörnyezet hiányzik Udvarhelyől. Úgy látja, hogy vannak ugyan színházi események és jazzkoncertek, de közösség az kevésbé. 

A Csepp Bisztróban éppen azt szereti, hogy kezdődött formálódni egy közösség az ott létrehozott programok mentén. Ők is szeretnének egy bulisorozatot elindítani, aminek a főpróbája nagyon jól sikerült, hozzátéve, hogy könnyebb a nullából építeni, mint konkurens dolgot létrehozni, ezért is lát benne perspektívát. 

„És itt tényleg nem csak zenélésről beszélek, hanem közösségépítésről is” – mondja.

„Szerintem itt a különböző érdeklődési körrel járó közösségek alakíthatóak ki, amelyek nincsenek még meg, mert rendben van az is, hogy csapatunk az Aeroba, csak ne merüljön ki ebben minden” – magyarázza. Nincs egy könyvhét, vagy ha rockkoncert van, akkor fellép harmincadjára is ugyanaz a helyi, régi rockzenekar. 

„Kolozsváron millió olyan posztrock együttest lehoztak, akikről nem is hallottam korábban. Lehet, az első koncerten 20-an lesznek, de lehet, a következőn már többen. Hiányos az érdeklődés, persze, de így az is marad” – folytatja.

Mondom Botinak, hogy pont a napokban hallottam egy Rátgéber László interjúban – ami ugyan a kosárlabdáról szól, de egy kicsit az életről is, ajánlom mindenkinek –, hogy „a kultúra olyan, hogy magától is kialakul”.

Elmeséli, hogy nemrégiben beszélgetett a sepsiszentgyörgyi Szimpla tulajdonosával, aki azt mondta, benne van a pakliban persze, hogy elhívsz egy előadót és elsőre bukás. Azért is jegyzi meg ezt Boti, mert a Szimpla a jó példája annak, hogyan lehet az alterkultúra sikeres. Azt mondja, Kolozsváron sem volt mindig, a rengeteg külföldi diák hozta a klubkultúrát. 

„Ez itthon nem működik, s zeneileg sincs perspektíva, az alternatíva is nagyon általános, ami nem visz sehová” – mondja, megjegyezve, hogy ez tényleg tanulható. Elvégre leszoktunk arról is, hogy számot kérünk a buliban.

Boti szerink helyszínek sincsenek, ahol ezeket az alternatívákat kialakítani. Mondjuk egy multifunkcionális rendezvényterem, ahol este lehet egy bulit csinálni, napközben egy alternatív színházat. „Kolozsváron például ott az ecsetgyár, napközben volt egy képkiállítás és ugyanabban a térben, este egy visuallal bulit csináltunk. Én nem mondom, kell az Areo is, hiszen igény van rá, de kell az alternatíva is” – vélekedik. 

Boti azt is érzi, hogy

le volt tompítva a város, egy nyugdíjas városnak. 

„Amikor valami izgalmas történne, megérkezik a helyi rendőrség, és mindenkit hazaküldenek azzal a címszóval, hogy mi egy rendezett, csendes város vagyunk. Ezzel egyben egy nyugdíjas város is lettünk, ahol nem érzi jól magát a fiatal közösség” – mondja.

Szerinte a fiatal közösséget kellene bátorítani arra, hogy lehet csinálni dolgokat. 

„Neki kell fogni, ha van egy ötleted, menni előre s megmutatni a közösségnek azt, hogy te mivel tudod jobbá tenni a hétköznapokat vagy a hétvégéket. Mert én például a mai napig nem látom azt, hogy hétvégén itthon maradjak, mert van egy olyan esemény, amiért megéri, ahol jól érzem magam. Van potencia, csak kéne egy mozgatóerő” – vallja Boti, aki reményteljes, és most már azt tudja mondani: örül, hogy itt van. 

Az uh.ro azért működik, mert van néhány szabadságszerető ember Erdélyben, akinek fontos a szabad sajtó. Ha te is közéjük tartozol, akkor arra kérünk, legyél az előfizetőnk.

Kipróbálom!