Most akkor behívják vagy sem a férfiakat?

Nem aktuális az a napokban nyilvánosságra került törvénytervezet, amely a válsághelyzet kihirdetéséről és a 18 és 60 év közötti romániai férfiak tartalékállományba vételéről szól – jelentette ki Vasile Dîncu védelmi miniszter egy híresztelésre reagálva.

A napokban jelent meg ugyanis a romániai médiában, hogy ostromállapot, általános mozgósítás vagy hadiállapot esetén minden 18 és 60 év közötti férfit bevonnak a tartalékállományba, a katonai szolgálatra kötelezhetők pedig az aktív katonák, a tartalékosok, a 20 és 35 év közötti sorkötelesek, valamint a 35 és 63 év közötti férfiak lennének.

A védelmi miniszter ezzel kapcsolatban kihangsúlyozta, a médiában megjelent tervezetet több korábbi törvényből ollózták össze részletek és indoklás nélkül, és nem aktuális.Egy vázlat volt, nem volt előkészítve arra, hogy nyilvánosság elé kerüljön. Ha majd lesz egy tervezetünk, tájékoztatjuk róla a közvéleményt” – nyomatékosította Vasile Dîncu.

Agerpres